Sarah Dessen: Altatódal

Alapok: Remy Starr anyja, a híres írónő ötödik esküvőjét szervezi, így nem csoda, hogy szkeptikusan áll a romantikus kapcsolatokhoz, és nem nagyon hisz a szerelem tényleges létezésében. Épp a vőlegénnyel, Donnal van megbeszélése, mikor teljesen váratlanul felbukkan egy izgága srác, aki - bár egyáltalán nem a lány esete - azt állítja, hogy őket egymásnak teremtették. Remy természetesen szépen elküldi a fenébe, de több véletlen találkozás után, és egy kegyetlen szembesítést követően valahogy mégis esélyt ad a kapcsolatnak, nem is sejtve, hogy milyen nagy fába vágta a fejszéjét. Mert Dexter más, mint bárki előtte Remy életében (és az nem kevés fiút takar); rendetlen, örök optimista, furcsa járású, zenész - mint a régen halott apja - és még a cipőfűzője se úgy áll, ahogy kéne.
Akkor mégis miért? Mi az értelme annak, hogy Remy ennyit gondol rá?
Vélemény: Nyelvvizsgám örömére vettem a könyvet, és rögtön el is kezdtem olvasni, de valahogy mindig közbejött valami, ezért majdnem egy hét volt, mire elolvastam, de be kell valljam, megérte az elolvasást.
Remy kényszeres személy, vagyis kissé rendmániás. Határozott elveket vall a párkapcsolatokról, és a szakítás művészetéről, méghozzá olyan elveket, amik viszonylag közel állnak hozzám. Jó volt olvasni, ahogy egyre inkább megnyílik, és a "hideg kis ribancból" kevésbé hideg nő érik.
Dexter minden nő álma lehetne, ha... igából nem is kell ide ha. Ő egy olyan srác, akiből jobb lenne, ha több lenne; sokkel több. Nemcsak őszintén törődik a szeretteivel, de van benne valami különleges báj, ami ellenállhatatlanná teszi az olvasó (különösen nőnemű olvasó, Ginga névvel ellátva) számára.
Barbara, vagyis Remí anyja töretlenűl hisz a szerelem szükségességében, még akkor is, ha már rengetegszer kellett csalódnia. A végén neki is vállalnia kell a felelősséget.
Chris és Jennifer Anne kifejezhetetlen színfolt voltak. A bűnözőből lett vasalt inges báty változása elképesztő, bár szerintem nem csak Jennifer Anne érdeme.
Chloe, Lissa és Jess mind önálló életet élő karakterek akikben nagyjából annyi a közös, hogy megmagyarázhatatlan módon barátnők, viszont abból a legjobb fajták: mindig ott vannak ha szükségük van egymásra, és ez irígylésre méltó.
A banda tagjai is mind jópofák, élükön John Millerrel, aki Derek után a második legnagyobb mosolyforrás.
És ez is a könyv egyik nagy erőssége; a humor. Nem vicces könyv ez, de nem tudtam megállni nevetés nélkül. Miért? Mert pokoli jók, és életszerűek  a szereplők.
Külön öröm, hogy rájöttem, ez a banda játszott a Figyelj rám-ban is. Erről jut eszembe: másnak is feltűnt, hogy milyen nagy szerepet játszik a zene Dessen eddigi két művében? Így elgondolkodva a dolgon, teljesen érthető a dolog, hisz az életben is sok zenei hatás ér minket. De vajon mekkora a hatása?
Kedvenc idézet:
"E kis altató néhány szó,
Egyszerű dallam csupán,
Halkan szól e kis szobában,
Mégis hallod, kicsi lány.
Utadat bármerre járod,
E dal mindig megtalál,
S bár én, hűtlen, cserbenhagylak,
Ő örökké társad már…"
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (Másra számítottam, de ez így tökéletes)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Sarah Dessen: Figyelj rám

Alapok: Annabelle élete megváltozott tavasz óta: legjobb barátnője "kurvá"-nak bélyegezte, az iskolai társadalom kivetette magából, és ő mégse tud beszélni arról, hogy miért is történt ez. Így inkább hazudik, vagyis inkább csak eltitkolja az igazat, és igyekszik otthon elhitetni, hogy minden rendben, miközben ő magányosan emészti magát azok miatt, amiket nem mer, illetve nem tud bevallani: hogy ott akarja hagyni a modellkedést, hogy elvesztette a barátait, hogy mit tettek vele.
Whitney, a család középső nővére anorexiás. Kb. fél éve, Annabelle talált rá a mosdóban, teljesen legyengülve. Azóta kiengedték a kórházból, és ismét a családjával él, és közben terápiára jár.
Kirsten, a legidősebb lány. Mindig ő volt a bőbeszédű, a nyílt, ő vette észre először Whitney problémáját is, és figyelmeztette a szüleit (akik nem hallgattak rá). Mint két húga, ő is modellként dolgozott, míg rá nem jött, hogy nem képes erre a továbbiakban.
Annabelle viszont továbra sem képes igazat mondani, míg Owen, az ilyesztő, agresszív fiú, akit mindenki elkerül be nem avatja különös nézeteibe.
Vélemény: Ha van manapság olyan ifjúsági könyv, ami nem csöpög a nyáltól, és valós problémákkal állít szembe, akkor ez az. Először valami különös oknál fogva féltem tőle, de ez felesleges volt.
A három lány olyan eltérő, és mégis olyan hasonló. Végig Annabelle szemén keresztül látjuk az eseményeket, mégis mindnyájuk életébe betekintést nyerünk, a múltjukba és a jelenükbe egyaránt.
Annabelle félénk és talán gyengének is nevezhető, de ez - figyelembe véve, hogy mi történt vele - teljesen érthető. Nagyon lassan gyűjt bátorságot ahhoz, hogy őszinte legyen, de ezzel elég sokan így vagyunk.
Whitney tökéletes szépségként van jellemezve, de az ember hamar rájön, hogy a kezdetektől fogva sok problémáája volt az életben. Érdekes, hogy min ő, mind húga úgy érezte, hogy ők az "átmenet", a se nem egyik - se nem másik nővér; a szürke árnyalat.
Kirsten nagyon sok változáson megy keresztül. Ezt úgy is észre lehet venni, hogy a három nővér közül talán ő szerepel legkevesebben.
Owen-t rögtön megkedveltem, amint a kezét nyújtotta, hogy segítsen Annabellen, és bár a zenei ízlése viszonylag távol áll tőlem, mégis ő és a húga Mallory okozta a legtöbb megmosolyogtató pillanatot.
És ez a könyv egy másik nagy erőssége, mert komoly, valós témákról szól (*spoiler* görcsös megfelelni-akarás, anorexia, nemi erőszak *spoiler vége*) mégis némely pillanatokban könnyed és vidám, pont mint az élet, még ha néha nem is vesszük észre.
Kedvenc idézet: "Pszt, Annabel. Csak én vagyok az." (tudom, beteges, hogy a sok szép gondolat közül pont ezt választottam, de a végére ez is más értelmet nyer)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5