Kristin Cast, Alyson Noël, Kelley Armstrong, Richelle Mead, Francesca Lia Block - Pokoli csók

Mivel ez egy novelláskötet öt különböző író tollából származó öt teljesen más művet rejt, ezért együtt nincs értelme nézni őket, csak külön-külön.
Richelle Mead: Napfény
A történet Lissa (Vámpírakadémia) szüleiről szól, pontosabban az ő megismerkedésükről és fiatalkorukról.
Az apja, Eric Dragomir nem nőtt éppen a szívemhez, mert rátari és büszke fiú volt, az a típus, aki bármit megkaphat, és akinek mindenki imponálni akar. Mégis valahogy kitűnt a tömegből, és nem csak pénzének és rangjának köszönhetően, hanem a gondolatai miatt.
Lissa viszont sokkal inkább az anyjára, Rheara ütött. Ő is csendes, visszahúzódóbb, elmélkedőbb lány volt, ráadásul csak félig nemesi vér (anyja ágán Ozera). Tetszett, ahogy az emberekkel bánt.
A novella vége viszont nem annyira tetszett, hasontított a Dermesztő ölelés befejező oldalaira, és mindig morbidnak tartottam, hogyha az ember egy barát halála után rögtön visszatér a szerelmi ügyekhez. Igaz, itt ez a barát nem teljesen nevezhető valódi barátnak, de eleinte szimpatikus volt, és Reah is kedvelte.

Alyson Noël: Kelts Életre
Ajjaj, de nem jó volt ez. Olyan az egész, mint egy nagyon bugyuta kis valami, olyan szereplőkkel, hogy az ember kiszalad a világból a vakságuk és hülyeségük miatt.
Danika (igen, ez itt NŐI név) iszonyú hülye. Olyan könnyen hisz mindenkinek, semmiben sem kételkedik, és nem tűnnek fel neki nagyon is gyanús dolgok. Ha öten kéne lenniük, akkor a többiek biztos, hogy csak eltévedtek. Ha a pasas, aki elvisz minket a gótikus kastélyba, és azt mondja, hogy "meghozta a lányt", akkor bizonyára félreértette a dolgot a pasas akcentusa miatt, és még sorolhatnám. Ami még idegesített benne, hogy állandóan nyafog, hogy az apja, mióta újranősült már nem is szereti őt, meg a pasija összefeküdt a legjobb barátnőjével kb. fél éve.
Bram olyan semleges karakter, aki a hős megmentőt játsza, és elhozza Dani számára az örök boldogságot és szerelmet (na meg a szivárványt köpő egyszarvúkat).
A történet lapos, kiszámítható és idegesítő, nem hiszem, hogy bárki komolyan tudná venni, ha nem tízéves, és állandóan a szőke hercegre vár, aki természetesen azonnal beleszeret, és együtt nyargalnak a naplementébe, miután megszabadította zsarnok szüleitől, akik olyan szörnyűséget tettek vele, hogy rossz színű táskát vettek neki.
Egyetlen pozitív pontja a kastély hangulata (amit bár nem jelenít meg igazán az írónő, én mégis értékelem), ezért kap 2 pontot az ötből.

Kristin Cast: Idefent
Ha olvasott már bárki is művészinek szánt, de valójában össze-vissza hányt sorokat, amik úgy tűnnek, mintha egy meditáló szamár írta volna őket, akkor az megértheti mit éreztem a novella olvasása közben. Ami viszont meglepett, hogy még így sem volt olvashatatlan, vagy érthetetlen.
Rheena (később Aurora) amolyan ösztönlény, aki nem igazán használja a józan eszét, talán azért, mert az nincs neki. Vágyódik a földfelszín fölé, a fényre, olyan helyre, ahol talán nem vetik meg annyira.
Sol egy gyilkos (talán vámpír, a szemfogai alapján), aki nem érezhet annélkül, hogy ölne, ám amikor találkozik az odalenti lánnyal úgy véli képes lenne érezni.
A történet rövid, a végén a brutális gyilkosságokat nem részletezi az írónő (nem feltétlenül baj), de a szereplők egyetlen érzését se éreztem át. Csak papírra vetett üres szavak voltak (ráadásul nevetséges módon megírva).

Kelley Armstrong: Vérmacska
A kötet legpörgősebb és - szerintem - legjobb novellája ez. Igazából ezért is olvastam el az egész novellagyűjteményt.
Katjana tizanhatéves és már hat hónapja halott. Pontosabban vámpír, mióta lelőtte az Edison csoport egy tagja. Ötéves kora óta neveli Marguerite, az őrzője, aki megmentette őt a génmódosító-szervezettől. Kat egyébként viszonylag bátor és értelmes, örül, hogy találkozhat még olyanokkal mint ő.
Neil első pillantásra cingár könyvmolynak tűnik, de egy idő után feltűnik, mennyire nem az, és mennyire útálja, ha annak tartják.

Chad egy beképzelt hülye első, második és harmadik ránézésre is. Olyasvalaki, aki lehet akármilyen jóképű, az ember nem tuja kedvelni.

Kelley Armstrong hozta a szokott formáját ennél a kis novellánál is: az események folyanatosan pörögnek, a szereplők nem nem állnak meg nagy szerelmi vallomásokat tenni, vagy sopánkodni, hanem mentik a bőrüket.

 

Francesca Lia Block: Lilith
Ennek a novellának az az egyetlen pozítívuma, hogy rövid.
Adva van nekünk Paul Michael, aki büdös, antiszociális, valószínűleg túlsúlyos és egy maga által teremtett világban él, amiből csak egy barátnő hiányzik, aki megértené őt.
Lilithről se tudunk meg sokat, csak azt, hogy nem egészen ember, vért szív és sok halál szárad a lelkén (már ha van neki olyan).
Végső soron ez nem túl sok mindenről szól, elég keveset tudunk meg a szereplőkről és a történésekről, így nehéz megkedvelni valamit.

Móricz Zsigmond: Barbárok

Történet: Bodri juhász legelteti a nyáját kisfiával, mikor két idegen nyájajuhász érkezik, egy kisebb és egy veres. Természetben élőkként, nem nagyon beszélnek egymással, csak miután lemegy a nap, akkor kéri a két idegen, hogy adja el nekik a szíját, amit magának és a fiának készített. Mikor erre nemet mond, agyonütik őt, majd a fiával is végeznek. A két halottat egy helyre temetik a kutyákkal, majd jóízűen enni kezdenek. Tíz nap múlva keresi Bodrit a felesége, de nem találja, ezért elindul, hogy felkutassa. A veres juhász félrevezeti, de rákövetkezendő és tavaszán a nő rájön az igazságra.
Magánvélemény: A gyilkos itt egy igazi barbár; olyan kegyetlenséggel, amire szerintem nem sokan képesek. Lelkiismerete egyáltalán nincs, és igazán oka sincs a gyilkosságokra és lopásokra.
A feleség itt is nagyon érdekes karakter. Legalább olyan közel áll a természethez, mint a juhászok, nem túl beszédes, sőt nem is gyanakvó természet. Nem sír, amikor megtalálja a férjét és a gyerekét a sírban, hanem gyorsan rájön, hogy ki tehette, és feljelenti. Ami azt illeti, az író kiemeli, hogy nem könnyezik egyetlen alkalommal sem. Tűnődtem, vajon miért? Biztos nem érzékezlennek akarta ábrázolni Móricz, hát akkor miért nem sír a gyermeke és a hitvese holtteste fölött? És a válasz egyszerű (legalábbis szerintem): a fájdalmat ő másképp dolgozza fel. Hogy hogyan, az nem derül ki, de szerintem ez a legésszerűbb magyarázat.

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

Történet: A katona rövid szabadságra érkezett haza a frontról, de családját adóságban és nyomorban találja. Beáll napszámosnak, hogy ezzel keressen pénzt, de mikor Vargáéknál meglátja, hol tartják a pénzt - amíből a napszámosokat is fizetik - jobb módszenek látja, ha kirabolja őket. Másnap a földön dolgozva beszélget egy István nevű öreg paraszttal, de kilenckor elindul végrehajtani a kitűzött célt. Csak az a probléma, hogy Vargáék otthon hagyták a kislányukat és a csecsemőjüket a szomszéd lány felvigyázása alatt. A gyerekek kíséretiesen hasonlítanak a fronton először megölt gyerekekre. A katona nem engedheti meg magának, hogy szemtanúi legyenek, ezért a két idősebb lányt hidegvérrel meggyilkolja, de a kisbabát nem bántja. Dühödten jön rá, hogy a pénz, amit lopott nem lesz elég az adóság törlesztésére és a téli betevőre, de nem tehet mást, hazamegy és elmondja a feleségének, mit tett.
Magánvélemény: Ez volt az a novella, amelyik megragadott. A katona először úgy viselkedik, mintha nem is lenne szíve, de rá kell jönnünk, hogy ő valaha jó ember lehetett. Valaha, a háború előtt, az előtt, hogy ölnie kellett. De azzal, hogy ölt önmagából veszített el egyre többet és többet. Valószínűleg nem fogta fel igazán azt, mi az amit tett. (A babonás "nem nő tovább a gyerek" rész miatt gondolom ezt.)
A feleség alakja szimpatikus (még akkor is, ha enyhén szólva is antifeminista a hozzáállása, de meg kell hagyni, valószínűleg akkoriban nem sok nő tudta mi az az esélyegyenlőség.) Reálisan gondolkodik, szereti a gyerekeit és a valaha volt férjét, hűséges és ő talán az egyetlen, aki pillanatok alatt felfogja, mi is történt.
Ami a katona személyét illeti, valószínűleg kezdett megbomlani az elméje, de ettől még jól látott pár dolgot a társadalommal kapcsolatban. ("Vicces", hogy az, amiről beszél még ma is fennáll, és valószínűleg soha nem is fog megszűnni.)
A gyilkosság naturalisztikus ábrázolás miatt nem ajánlanám a fiatalabb korosztálynak. (Ahogy még sok minden mást se ajánlanék nekik, amit csinálnak, de nem én hozom a törvényeket.)

Móricz Zsigmond: Tragédia

Nem, ez nem rövidített olvasmány, nem is irodalmi elemzés, csak a véleményem egy műről amit olvastam. (Sőt, még a történet végét se mondom el. Össz-vissz 3 oldal az egész, szóval aki még nem tette, az olvassa el.)
Történet: Kis János alapjáraton egy jelentéktelen, mogorva ember, akit semmi sem érdekel a hasán kívül. Napszámban dolgozik, ahol igyekszik elzárkózni társaitól. Legnagyobb problémája, hogy sose lakik jól, mivel mindig "korpaciberét" eszik. A gazdájának lánya esküdni készül, így Sarudy, a földesúr meghívja minden napszámosát a lakodalomra. Kis János egy groteszk célt tűz ki maga elé: Ki akarja enni Sarudyt a vagyonából, ezért egész álló nap a lakodalomra készíti fel magát.
Magánvélemény: Nem hiába lett Móricz kötelező. Nem, nem azt állítom, hogy a kedvenc íróim közt szerepel, de az egyszerű, paraszti stílus azt az érzést kelti az emberben, hogy valóban a napszámosok közt van; mi magunk is látjuk az eseményeket. A naturalizmus itt még nem durva, mint a Szegény emberekben.
A végkifejlet nem rázott meg különösebben, Kis Jánost még csak nem is tudtam emberszámba venni, más szereplő pedig nem igazán tűnt fel. Összességében azért elmondja, amit kell, jelesen azt, hogy a nyomor mennyire kiöli az "embert" belőlünk.