William Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Alapok: Don Pedro, Aragónia hercege dicső csatából vezeti katonáit Messinába, hogy egy hónapot pihenhessen a serege. Az ifjú Claudio itt szemet vet Herora, a kormányzó lányára, aki már korábban is tetszett a fizenzei grófnak, de a harcok után új szemmel néz a lányra, feleségül akarja venni. Barátjának, Benedettonak megvan a maga véleménye a házasságról és annak kellemetlen velejáróiról, így nem is bátorítja Claudiot, sokkal szívesebben vitázik Beatricevel, Leonato unokahúgával, aki hasonló nézeteket vall a férfiakról, mint Benedetto a nőkről. Vitáikon a legtöbben csak mulatnak, de a herceg elhatározza, hogy mindenképpen összeboronálja a civakodókat, még akkor is, ha ők ezt nem feltétlenül szeretnék.
Don Huan, a herceg öccse eközben mindent elkövet, hogy testvére barátja felett érzett örömét befeketíthesse, kész egy ártatlan lány megrágalmazására és a szerelmesek szétválasztására is.
Vélemény: Elsőre bonyolultabbnak tűnhet az egész, mint amilyen, úgyhogy senki ne tartson brazil szappanoperától, ami a családi és egyéb kapcsolatokat illeti.
Őszintén szólva szerintem ez az eddigi legjobb Shakespeare dráma, amit valaha olvastam, már csaknem feladtam a reményt, hogy én valaha tényleg megszerethetem ezt az angol zsenit. Lehet, hogy egy kicsit elfogult lettem, de ezt tarom jelenleg a legjobb létező drámának a bolygón.
Benedetto az a fajta férfi akin nem lehet nem nevetni; bolondos, erősen állítja az igazát, még akkor is, ha éppen téved, és úgy minden szempontból jópofa. És persze nem is ostoba, még ha néha ilyen színben tűnik is fel.
Beatrice ugyanez pepitában; csípős nyelv, sebesen forgó agy, nem az a fajta nő, aki hagyja magát elbájolni, ám a büszkeségére hamarabb lehet hatni, mint a szívére.
A strázsák egyszerűen fantasztikusak (tudom, ömlengek), vagyis fantasztikusan ostobák, annyira próbálnak műveltnek látszani, hogy a mondataik fele több mint bolondság.
Ami úgy egy nagy kérdőjelet hagyott maga után az az, hogy vajon tényleg annyi enyhén pajzán utalás volt benne, mint amennyit észrevettem. Semmi konkrét, de az elejtett szavak mosolyra fakasztanak.
És még valami, mert ha már tömjénezek, akkor legyek alapos: nagyon szerettem a karakterek (főleg a két főhős) beszélgetéseit és azokat a bizonyos csali-jeleneteket. Ki hitte volna, hogy az ilyesmi tényleg működhet a színpadon, de nagyon jól megállta a helyét. Az egyetlen amit sajnálok, hogy nagyon rövid, így keveset olvashatunk Beatrice-Benedetto szópárbajt. Ez igen komoly probléma, de szerencsére minig újraolvashatom a kedvenc részeimet (úgy cakk um pakk a drámát), amikor csak akarom.
Kedvenc idézet: "BENEDETTO   Te nem szeretsz?
BEATRICE    Nem jobban, mint tanácsos."
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (visszaadta a Shakespearebe vetett hitemet)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Henrik Ibsen: A vadkacsa

Alapok: Gregers Werle több évnyi távollét után ismét visszatér apja házába, és a társasági élebe. Már a számára szervezett estélyen rájön, mit tett apja régi, cserben hagyott barátjának fiával és saját gyermekkori barátjával Hjalmar Ekdallal. Gregers új életcéljaként tűzi ki, hogy megváltsa Hjalmart és családját a hazug élet mocsarából. Az egyetlen probléma, hogy az Ekdal család nem akar megváltást az önjelölt messiástól.
Gregers tetteiért felelősséget nem vállalva elmeséli Hjalmar felesége, Gina előéletét, s ez az ifjú fényképész életében hatalmas változást hoz létre, melyet egy tragikus esemény koronáz.
Vélemény: Nagyon le vagyok maradva a kritikákkal, ezt például már majdnem egy hónapja meg kellett volna írnom. De talán, ha a tárgyra térnék, hamarabb be is fejezhetném. Kezdjük drága szereplőinkkel, mint ahogy általában szoktuk.
Gregers Werle ostoba, erre nincs jobb szó. Olyan mértékben naív, és egyáltalán nem ismeri az emberi természetet - ill. barátja jellemét -, hogy az szinte felháborító. De a legjobb mindebben, hogy el is hiszi, hogy neki ez a küldetése; hogy a "jó" útra kell terelnie az embereket. Mi olvasók pedig egy szép kis gumifalú szobát ajánlanánk az ilyennek.
Hjalmar Ekdal egy lusta, elkényeztetett, álszent, önző személy (csak nem írhatom egy ilyen dráma elemzésébe azt, hogy disznó, nemde?). Teljes mértékig a felesége tartja el, meg a lánya, mégis arról panaszkodik, hogy ő a lelkét is kidolgozza a családjáért. Ebben az esetben szép kis lelke van.
Rellig doktor Gregers szöges ellentéte - szerencsére -, hiszen olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és tudja, hogyan lehet őket legkönnyebben lerendezni.
A vadkacsa az egész dráma nagy motívuma tulajdonképpen első sorban Gregers eszményét hivatott szemléltetni; a vadkacsa lebukott a mocsárba, jó erősen megkapaszkodott az aljnövényzetbe, de mégis egy vadászkutyának sikerült kimentenie a vízből. Nyilvánvaló, miért mondta Gregersz, hogy, ha állatformában kéne újjászületnie vadászkutya lenne, aki vadkacsákat ment meg a fulladástól.
Hogy a mű fő kérdésén is elmélkedjünk egy sort: Jobb a hazugsággal teli élet, vagy éljünk teljesen felnyitott szemmel? A dráma válasza az, hogy a hazug élet jobb, mint a kegyetlen igazság. Hogy ezzel én, személy szerinte egyet értek-e? Nem könnyű kérdés.
Véleményem szerint ez teljes mértékig az egyéntől és az esetről függ. De maradva ennél: a legtöbb férfi teljesen kiborulna, ha megtudná, hogy a lánya nem a lánya, és a felesége megcsalta. (Ha utána számolunk Hedwig 14 éves, Ekdalék lassan 15 éve házasok...) Valószínűleg a kezdeti reakciója az emberek nagy részének hasonló lenne, mint Hjalmaré, de a nagy kérdés az, hogy ezek után hogy lennének képesek kezelni az ügyet? Lennének olyanok, akik a kényelem és megszokás miatt nem változtatnának addigi életükön, de persze sokan eltávolodnának a feleségüktől. De lennének olyanok is, akik egy bizonyos idő elteltével képesek lennének belátni, hogy a gyerek nem tehet semmiről.
Persze ez egy viszonylag szélsőséges eset, mert ki akarna olyat hallani, hogy a gyerek akit ő nevelt fel nem is az övé. De más igazság hazugság szembeállítást figyelembe véve (Lásd pl. Agatha Christie: Az alibi) lehetséges, hogy jobb, ha az ember tisztában van a tényekkel, és így fel tud készülni minden várható helyzetre.
Kedvenc idézet: "Mielőtt elfelejteném, Werle úr - kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy "eszmény". Van erre nekünk egyszerűbb, kifejezőbb szavunk is, a "hazugság". [...] Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!"
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/4 (tudom, hogy az író szándékosan írta ilyenre őket, de nehezebb valakivel együtt érezni, ha ennyire elviselhetetlen)

Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Alapok: Kitört a harmincéves háború; Kurázsi mama három gyermekével, kis szekerével és portékájával sorra járja a táborokat. Az asszon azt gondolja, mindent tud a háborúról, amit csak tudni lehet és érdemes, egy valamit azonban saját kárán kell megtapasztalnia: a háborúból nem lehet adózás nélkül megélni.
A háború sorra ragadja el azokat, akiket szeret, míg végül nem marad mása, mint a szekér; magára marad a kiszolgált háború kellős közepén.
Vélemény: A háború kegyetlen dolog; sosincs igazán győztese és vesztese, hiszen mindkét oldalon sok az áldozat. A dráma viszont nem a háború áldozatainak állít emléket, hanem a mindennapi embernek, aki átvészeli azt.
Kurázsi mama túlélő típus, bármihez képes idomulni, nincsenek igazán elvei, elvégre a háborúból él meg. Bár azt mondja, hogy a gyerekeit meg akarja óvni, mégse érzem, hogy tényleg igazán próbálkozna, sokkal inkább hajtja a pénzsóvárság, mint a családi szeretet.
Kattrin volt egyértelműen a kedvenc szereplőm az egész könyvben, pedig végig egy szót se szól. Ő a hőse a drámának, vagyis a hősies alak, tele emberi érzésekkel.
Stüsszi és Eilif számomra semleges szereplők voltak, nem tudtam kedvelni, vagy sajnálni őket. Bár azt be kell valjam, hogy Eilif ártatlanokkal szembeni erőszakosságát nagyon elítélem.
A háború mindenkiben nyomot hagy, de vannak olyanok, akiket nem lehet megváltoztatni. Ezek az emberek halnak meg elsőként. Azok akik alkalmazkodnak, behódolnak, azok túlélhetik, csak az a kérdés, hogy milyen áron?
Végeredményében pozitívan csalódtam a könyvben, sokkal jobban élveztem, mint vártam, mégis sok dolog volt, ami határozottan nem tetszett (gondolok itt Kurázsi mama reakcióira bizonyos esetekben). Brecht jól ábrázolja a szituációkat, de az embereket már annyira nem.
Kedvenc idézet: "Csak alszik." (ez volt az egyetlen jelenet, amikor elhittem, hogy Kurázsi mama tényleg anya)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Szereplők: 5/3
Kivitelezés: 5/4 (gondolok itt pl. "Az őrség nyilván leszopta magát" -ra és hasonlólra, amik nem egészen illenek a dráma hangulatához.)