Leiner Laura: Szent Johanna gimi 2. - Együtt

Alapok: Elérkezett a második félév a Szent Johanna gimi 9.b-s diákjai számára. Valentin-hét, farsang, húsvét, ballagtatás és hasonló rendezvények várják Reniéket.
Vélemény: Nem lett a kedvencem, de magamat is megleptem, mikor egy idő után megmosolyogtam az apró hülyeségeket.
Történni nem igazán történik semmi (ahogy az előző kötetben sem), de legalább van egy-két poén elrejtve, amik néha elfeledtetik zseniális főszereplők elvakultságát és sötétségét.
Nehéz erről most írni, mivel azóta olvastam a harmadik kötetet is, és eléggé egybefolynak a dolgok, de az biztos, hogy már ebbem a könyvben is meg akartam folytani Renit, mert ilyen értetlen lányt nehéz elfogadni az iskola nagy tehetségeként. (Bár azért látszik, hogy Reni csak bemagolja az anyagot, de nem feltétlenül érti meg.)
Kellemesebb volt Arnoldról és Kingáról olvasni (ők a kedvenc szereplőim; ők azok, akiknek mintha karakterül is lenne és nem csak papírből lennének kivágva.) Arnold annyira belehabarodott drága Reninkbe, hogy már csak akkor lenne ez feltűnőbb, ha kifejezetten "I love Rentai Renáta" pólókban járna.
Kinga pedig egy kissé hisztérikus, gúnyos, de alapvetően jószándékú lány, nem tudom, Reni hogy nem veszi észre, hogy sokkal megbízhatóbb barát ő, mint Virág (aki még a hősnőnél is sötétebb).
Van egy rakat töltelék szereplő, akikről semmit sem tudunk, csak azt a cimkét, amit rájuk ragasztottak (kockák, francia srác, csöndes srác), és ezen túl nem is nagyon csinálnak semmit.
Ricsit, Davet és Zsoltit egészen kedvelem, annak ellenére, hogy érdeklődésük eléggé korlátozott, mégis ők az egész regény humorforrásai.
És akkor ott van Cortez. Hogy mi a jó benne, arra a mai napig nem jöttem rá, pedig én is lányból vagyok, mégse dobban meg a szívem, ahányszor egy menő sráccal találkozom.
Még valami, ami kiveri a biztosítékot: Hogy a fenébe létezhetne egy olyan iskola, ahol ennyi az ilyen meg olyan hét. Komolyan, nálunk volt farsang, karácsony, nemzeti ünnepek, de mind max. 2 órát vettek el a délutánból, aztán csókolom. A valentin napot még csak nem is említették, nem hogy külön hetet tartsanak. Hogy tanulnak ebben az intézményben a diákok?
Vagyis, mint a könyvből kiderül, sehogy sem tanulnak. Ez egy magán iskola, de az osztály fele épp, hogy átcsusszan év végén. Ez egy kicsit különös, nem? Ahogy az is, hogy a kémiatanár nem veszi észre, hogy a kedvenckéje mindig puskázik; vagyis igazából senki sem veszi észre, ha valaki puskázik. Pedig elég átlátszó trükkjeik vannak, és mindenki egy személyről másol. Ne akarja senki azt mondani, hogy egyik tanár se veszi észre, ha mindenki ilyen feltűnően csal.
Kedvenc idézet: "No comment." (Vérszemet kaptam, akárhányszor leírva láttam.)
Összességében:
Alapötlet: 5/4
Kivitelezés: 5/4
Szereplők: 5/2 (igen, szigorú vagyok)

(nem érdemli, de "megajánlom" a 4 pontot)

Jus Accardo: Touch - Érintés

Alapok: Deznee szeret veszélyesen élni és ezzel magára haragítani az apját. Egyébként Dez kemény lány, nem kell félteni, nem csak házak tetejéről deszkázik le teljesen magabiztosan, hanem akár veszélyesnek tűnő, ámde jőképű szökevényeket is nyugodt szívvel visz haza, ha úgy látja, ezzel megmentheti az illatő életét. Kale-lel így találkozik: a fiú menekül egy csapat öltönyös elől, mikor véletlenűl összetalálkozik Dezzel, akitől rögtön elkéri a cipőjét. Miután a lány hazavitte, Kale rájön, hogy ő Marshall Cross lánya, azé az emberé, aki gyermekkorától kínozta és emberek megölésére kényszerítette. Kale ugyanis Hatos, aki képes az érintésével ölni, és épp a Denazen-ből szökött meg, ahol a hozzá hasonlóan különleges képességekkel rengelkezőket tartják fogva.
Mikor kiderül, hogy Dezt nem képes megölni az érintésével, a lány úgy dönt, hogy segít Kale-nek megkeresni a Kaszást, az egyetlen embert, akinek sikerült megszöknie a Denazenből.
Vélemény: Határozottan nem volt rossz, de nem is volt zökkenőmentes a viszonyunk.
Kezdjük rögtön a fekete levessel: egyre inkább gyűlölöm (erős szó, tudom; valójában csak falra mászom) a szerelmi háromszögeket; szinte üldözési mániám van tőlük: akármit olvasok, ezek a kis borzalmak ott vannak. Szóval azt hiszem besokaltam tőlük, és az, ami ebben a könyven volt, rátett erre jó pár lapáttal. Ha valaki el vna keseredve, de egyébként bimbózó románca van egy másik sráccal, muszáj neki az exéhez szaladni "vígasztalásért"?
Deznee Crosst, a főhősnőt kemény fából faragták, nem zuhan magába, csak amikor valaki olyan kerül veszélybe, akit szeret, de ilyenkor is megteszi, amire szükség van, hogy megmentse a barátait. Szeretem az ilyen erős karatereket; egyedül az Alex-elhajlása nem tetszett (meg a tény, hogy már az elején könnyedén megbízik Kaleben)
Kale egy gyilkos testébe zárt ártatlan; így lehetne legkönnyebben megfogalmazni, milyen is ő valójában. Neki minden új az érintéstől kezdve a reklámokon át a (BDB) DVD-ig. De emellett mondhatni hidegvérrel megöl bárkit, aki rátámad, vagy Dezt akarja bántani.
Alex volt számomra a legantipatikusabb karakter; az a személy, akit szerintem csak a szerelmi háromszög kedvéért alkottak meg. Egyértelműen az a szereplő, akinek az ember nem bocsájt meg, ha olyasmit követ el, mint ő a kötet végén.
Brandt amilyen kevés szerepet kapott, annál szimpatikusabb karakter volt: segített Deznek, amikor szükség volt rá, de végül túlságosan is beleélte magát a nyomozásba. Nem volt éppen bátor, fejjel a falnak típus, de amikor kellett, lehetett rá számítani. Az ő feltűnéseinek örültem a legjobban.
Aztán amit furcsállottam: hogyhogy ilyen sok a Hatos a városban? Ezt sohasem magyarázták meg, csak annyit vetetttek oda, hogy ez egyedi eset és ezért épül meg itt a Denazen. Hát ettől nem lettem okosabb.
Még van egy pár dolog, amivel szívesen kötözködnék (pl. Dez és Kale kapcsolatának gyors fejlődése; a főgonosz egysíkúsága - mármint csak azt tudjuk, hogy Marshall okos és gonosz, de semmit arról, hogy mitől lett ilyen, vagy mi történt közte és Sue közt a nyílvánvalón kívül), de azt hiszem ennyi elég a panaszkodásból, mert végső soron jól szórakoztam a könyv olvasása közben.
Kedvenc idézet: "Nagyot sóhajtottam. Ha egy magam korabeli sráccal kell a szexről beszélgetnem, abba én belehalok! A baseballos hasonlatok ebben az esetben nem működnének. Főleg, mert azt sem tudta, mi az a baseball."
Összsségében:
Alapötlet: 5/3 (sok ilyen jellegűvel találkozni mostanában, nem?)
Kivitelezés: 5/4
Szereplők: 5/5

(Erős négyes, még ha nem is tűnik úgy a pontozásból)

Tammara Webber: Easy - Egyszeregy

Alapok: Jacqueline egy buliból akar előbb elmenni, ezért vág kereszül egyedül a sötét parkolón. Mint pár pillanattal később rájön, ez nem volt bölcs döntés. Buck, az egyik egyetemista diáktársa leszorítja a kocsijában, és kis híján megerőszakolja a védtelen, rémült lányt, de Jacqueline-nek szerencséje van így egy arra járó fiú megmenti őt, és jól helybenhagyja támadóját.
Másnap Jacqueline rájön, hogy látásból már ismeri titokzatos megmentőjét: ő az a srác, aki közgazdaságtanon hátul ül és rajzolgat. Barátnői tanácsára úgy dönt, hogy a fiú tökéletes lenne számára "búfelejtőként", miútán egy többéves kapcsolata csúnyán véget ért nemrégiben. Azonban ott van Landon is, a korrepetítora, akivel bár sosem találkozott még, mégis nagyon érdekesnek és intelligensnek találja, és  könnyen megtalálja vele a közös hangot.
Azonban Buck, a támadó később is feltűnik a lány életében, és legszívesebben menekülne, akárhányszor meglátja. Retteg a fiútól, aki újra és újra megkísérli a bántalmazását. Egy idő után Jacqueline már nem tudja titokban tartani, mit tett vele Buck, és ki tudja mit tenne barátnője, Erin segítsége nélkül.
Vélemény: Ha nem az lenne a témája, ami, akkor egy hétköznapi romantikus limonádé lehetne arról, hogy juss tovább az exeden egy szexi, lehengerlő, okos, sötét multú fiú segítségével. De szerencsére a könyv épp elég hangsúlyt fektet a nemi erőszak következményeire és az önvédelmi oktatás szükségességére, hogy a könyv kilóghasson az unalmas nyálkönyvek közül. És szerencsére két olyan karakter is van, akikről jól esik olvasni: Erin (a legjobb barátnő) és Lucas, a rejtélyes megmentő.
Jacqueline kezdetben az a tipikus főhősnő, akiből tizenkettő egy tucat, és égetnivalóan idegesítő tud lenni az önsajnáltatásával. Rendben, hosszú kapcsolat ért véget és így kiesett az egyetemi elitből, de még akkor is ezen kell rágódni, mikor már súlyosabb dolgok is érték, ráadásul már feltűnt a színen Lucas, a pasi, aki határozottan magára vonja a figyelmét. Szerencsére a regény végére sokat javult, önálóbbá vált, és képes lett elszakadni a múlttól, de ettől még ugyanúgy a falra másztam tőle az elején.
Erin a valaha megírt (vagyis általam olvasott) legjobb barátnő. Lapátra teszi a barátját, mert az kiáll az erőszak elkövető mellett, beiratja magát és a barátnőjét önvédelmi tanfolyamra, hogy Jacqueline ne kerülhessen többé olyan helyzetbe, hogy védtelem legyen egyedül, segít neki tovább lépni. Egyszóval csodálatos ez a lány. Kéne még ilyen a könyvpiacra, komolyan.
Lucas kezdetben csak a szexi, titokzatos, rosszfiús kinézetű srác, aki megmentette főhősünk életét, ám ahogy a történet halad előre és egyre többet megtudunk róla, egyre komplexebbé válik a kép, s egyre inkább világossá válik, miért is akarja megvédeni a nőket  attól, hogy erőszak áldozatai legyenek. Az egyetlen probléma csak az, hogy túl tökéletes ahhoz, hogy létezzen, de ha őszinte akarok lenni, én így is úgy is nagyon megkedveltem.
Buck elég égysíkúra sikeredett, ő az az ember, akit ha valami csalődás ér, megerőszakol egy lányt. Bár ez így egyszerűen hangzik, de a következmények, mint tudjuk akár az áldozatok egész életére kihazással lehetnek.
Egyesek számára meglepő lehet, hogy hogyan reagáltak az emberek, amikor megtudták, hogy egy egyetemista nemi erőszakot kísérelt meg illetve hajtott végre, pedig, ha végiggondoljuk sokan tényleg nem értik, hogy az erőszak milyen mélyre tud ásni egy emberben, mennyire tönkre teheti a későbbi kapcsolatait (nem feltétlenül csak a szexuális életét értve ez alatt). A legtöbben szégyellik, ami velük történt, de ahogy a könyv elején is olvasható "Nem a te hibád".
A könyv az üzenete miatt nem mindennapi, ezzel emelkedik ki a tömegből: "Tegyél az erőszak ellen!", mert bárkivel megtörténhet.
Kedvenc idézet: "Erin: Beírattam kettőnket önvédelmi tanfolyamra." (a valaha írt legjobb barátnő. Komolyan, miért nem lehet mindewn könyvben ilyen őszinte barátságot találni?)
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (csakis a nemi erőszak megelőzése miatt)
Kivitelezés 5/4 (Lucas/Landon szál kicsit el van húzva, és én most könyörtelen hangulatomban vagyok)
Szereplők: 5/5 (még a főhősnek is volt valamiféle karakterfejlődése, hála az Égnek)

Kelley Armstrong: The Reckoning – A leszámolás

Bocsánat a sok késésért és a ritka blogolásért Magánéleti okai vannak, de azért igyekszem legalább havonta valami frissel szolgálni.
Alapok: Miután Cloeék sikeresen megmenekültek ülözőik elől, úgy tűnik talán végre békét nyerhetnek Andrew segítségével. Ám a nyugalom nem tart sokáig. Chloe már az első este felver egy kopogószellemet, aki azt állítja információkkal tud szolgálni az Edison csoportról. Kiderül, hogy a szellem is résztvett a kísérletek első fázisában, a Genezis I programban, aminek szörnyű következményei voltak.
A segítségükre érkező variánsok megrettennek a fiatalok képességeitől, de leginkább Derektől tartanak, aki vérfarkas létére erősen kilóg a variánsok sorából, s ez az ellenérzés később tetlegességig is fajul.
A menekült fiatalok lassan rájönnek, hogy Andrew-nál sincsenek biztonságban, ám a szökés is lehetetlennek tűnik, míg az Edison csoport őket keresi.
Vélemény: Elég vegyes érzéseim vannak a könyvvel kapcsolatban, mivel nagyon sokat vártam, és sokat is kaptam, csak valahogy nem volt olyan tökéletes, mint amilyenben reménykedtem.
Először essünk is túl a negatívumon: a szerelmi háromszög elhúzása. Nem szeretem a szerelmi sokszögeket, és igaz, hogy itt alig volt hangsúly rajta, és a fiúk is nagyon jól (túl jól) kezelték, mégis soknak tűnt. Valószínűleg nem voltam túl romantikus hangulatban, mikor olvastam, minden esetremég az sem tett teljesen boldoggá, hogy a kedvenc párosításom nyert.
De beszéljünk kicsit a karakterek vátozásáról is, mert ez már bizony a dolgok pozitív oldala.
Chloe kezd rátalálni a magabiztosabb önmagára, aki kész cselekedni és nem omlik össze a meghatottságtól,ha valaki kiskutya szemekkel néz rá. A túlélésért pedig talán bármire képes lenne.
Tori kicsit nagyobb szerepet kap, mint az előző kötetekben, és megmutatja egy ragaszkodóbb és "okosabb" (vagy legalább is kockább) oldalát. Határozottan az egyik lagjobb karakter lett a történet végére.
Simon kicsit nőtt a szememben a "tesók mindenek felett" hozzáállásával, de ettől függetlenül még mindig idegesít, hogy mindig a legrosszabbkor bukkan fel, így előtérbe hozva az (ördögi) szerelmi háromszöget.
És ugye ott van a mi önbizalomhiányos, okos vérfarkasunk aki lassan de biztosan halad a teljes farkassá válás felé és hasonló sebességgel közeledik főhősünkhöz is: kettőt előre egyet hátra. Most háttérbe szorul a "Derek tervez Chloe végez" felállás, de ez nem jelenti azt, hogy  nem olyan  parancsolgató, mint általában.
Pozitívumként ott van még a kötet zárása, ami bár nem olyan, mint ahogy a legtöbben számítanának rá, de mégis izgalmas és valahogy életszerűbb, mint egy nagy epikus csata jó és gonosz között.
Mindent összevetve az írónő hozta a formáját, de valahogy a szememben ez a kötet nem múlta felül az előző kettőt.
Kedvenc idézet:"– Hát, amikor felszabadítasz egy démont, kinyitod a…
– Démonvilág kapuját?
– A kapu azért erős szó rá. Inkább egy icipici repedés."
(Az igazi kedvencem a "Lődd le!", de az szövegkörnyezet nélkül nem sokat ér, így egy pár Diriel-pillanatot ragadtam ki)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Németh László: Iszony

Nagyon el vagyok maradva. Ha díjat osztanának lustaságért, valószínűleg kiérdemelnék egy aranyérmet. Ezt a könyvet még januárban olvastam. A bejegyzést meg már majd fél hónapja "írom".
Alapok: Kárász Nelli családja leszegényedett, egy kis domos birtokon gazdálkodnak Fáncs mellett. Egy újév reggelén Takaró Sanyi és öccse Imre mennek a házat köszönteni. Sanyi nem is próbálja leplezni, mennyire tetszik neki a tőle oly különböző lány, viszont cigányos viselkedésével, és egész közvetlen lényével undorodást vált ki Nelliből. A lány elutasitó viselkedése nem csüggeszti a fiatal gazdálkodót, sőt, mintha tüzelné Nelli folyamatos ellenállása.
Nelli édesapjának halála után Sanyi veszi át a Kárász birtokot és egyre sürgeti a a házasságot, és Nelli már nem mondhat nemet annak az embernek, aki megmentette. Viszont a házasság alatt a kezdeti viszolygás és lenézés iszonnyá fokozódik, ami végül kitör az asszonyból.
Vélemény: Meg is értem és nem is Nellit. Tudom, hogy miért volt számára ellenszenves Sanyi közvetlen, behízelgő és léha természete. Az ő helyégen nekem se lett volna szimpatikus egy ilyen ember, és én még nem is vagyok "apáca-típus", mint Nelli. Nemrég merült fel bennem a gondolat, hogy Nelli talán aszexuális volt, vagyis képtelen volt fizikailag vonzódni bárkihez. Persze Imrét megnyerőbbnek találta, de ebben az is közrejátszott, hogy úgy hitte, vele nem feltétlenül kéne megosztania az ágyát.
És ha már ennyit írtam róla, talán el is mondhatnám, milyen lány is ez a Nelli: makacs, szorgalmas, hiegvérű és takarékoskodó. Ezek a főbb jellemvonásai, és ezek a fő ütközőpontok a regényben, ugyanis Sanyi mindezen tulajdonságok ellentétével van megáldva. Hiába a mondás, hogy az "ellentétek vonzzák egymást", itt ez határozottan nem érvényesül, mert bár a cigányos jellemű Sanyi szereti, sőtt megfolytja szeretetével Nellit, a fiatal asszony egyenesen iszonyodik tőle.
A cselekmény összesen három évet ölel fel, és elsősorban a szereplők, köztük is Nelli lelki világára, gyötrődésére fókuszál. Láthatjuk, hogyan válik a kezdetben elviselhető házasság pokolian folytogatóvá, hogyan gyűlöli meg egy anya a saját gyerekét, majd végül hogyan talál békét.
Az ami a legtöbb embernek szemet szúrhat (mondhatni jogosan) a történetben az Nelli gyerekéhez való viszony, e az az igazság, hogy ez így teljesen reális. Van olyan csalá, ahol ennél kevesebbért is megútálja valaki a saját gyermekét. De a könyvben többféle anya-gyerek viszonyt is megismerhetünk az elvakult rajongó szeretettől a folyton elégedetlenkedő kapcsolatig.
Hogy mindent öszzevetve milyen is a könyv? Lélektani, vagyis kell egy bizonyos lelki állapot hozzá. Tele van hullaámhegyekkel és hullámvölgyekkel, van hogy együttérzünk a szereplőkkel, van hogy nem is értjük, hogy létezhet ilyen szörnyű ember. De ez teszi hitelessé a regényt. Nekem tetszett, így visszagondolva.
Kedvenc idézet:"A kis utálatos, gondolom magamban, ahogy fürdetésnél a csiklandós barna bőrén, a pihés keresztcsontján végigsiklik a kezem. De ezt nem váddal, a kihordó anyaméh fölháborodásával mondom, hanem mosolytalan, távoli, biztos szeretettel. Mert mi ő is, ez a kezem közt ficánkoló Sanyi? A lányom tán? Egy darab rám bízott, szegény emberiség."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5 (eggyik se igazán szerethető, de mind hiteles)

Boldog 2. születésnapot!

Na minek van ma a második évfordulója? Természetesen a blognak, és ahogy azt illik ezt meg is ünneplem az idei legjobbakkal és a legrosszabbakkal.

Az év legjobb írója: John Scalzi, ehez kétség sem fér. Ő volt a legjobb férfi író ebben az évben. (még Neil Gaiman és Dan Wells se vették fel vele a versenyt)

Az év legjobb írónője: Ez már nehezebb, mivel ahogy elnézem olvastam jó pár nagyszerű könyvet idén, e mégis azt mondanám, hogy az idei legjobb írónő nem a legjobb könyvek szerzője, hanem a leghumorosabbaké. Az idei év legjobb írónője Gail Carriger. 

Az év legjobb magyar szerzője: Imre Viktória Anna az egyértelmű nyeres. Bár a Kísértés Rt. végével nem vagyok kibékülve, de mindenért kárpótol a jó humor és a sajátos világfelépítés.

Az év legjobb önálló regénye: Bevallom őszintén erre a helyre még a Burok is esélyes volt (ami egyébként nagyon jó könyv), aztán rájöttem, hogy van egy sokkal - nem is tudom, hogy mondjam - másabb jellegű könyv is. Ez a könyv pedig nem más, mint Takami Kósun: Battle Royale címú disztópikus remeke.

Az év legjobb sorozata: A legjobb férfi író sci-fi sorozata a Vének háborúja trilógia (bár kijött azóta egy kiegészítő könyv is, de ez a hely most a három fő könyvre vonatkozik)

Az év legrosszabb írónője: Nem nehéz kitalálni, ki lehet az. E. L. James idén is hozta formáját a lehető legrosszabb módon. Gratulálok neki a győzelméhez, igazán megdolgozott érte.

Az év legrosszabb regénye: Szintén könnyű volt választani, mert bár hangyányi javuló tendenciát mutatott néhány soron keresztül, ettől még utáltam a könyvet. Kedvenc gyűlöletünk tárgya tehát E. L. James: A sötét ötven árnyalata.

Az év csalódása: Kerrelyn Sparks: How to Marry a Millionaire Vampire. Humoros akárminek indult, esetleg némi parodizáló hangvétellel és csak nyál lett belőle. Ezt pedig nem szeretem.

 

Ennyi volt a móka mára, hamarosan pótolom a további lemaradásaimat könyvtéren, addig is mindenki olvasson sok jó könyvet!

Simone Elekes: Return to Paradise

Visszatértem. Sajnálom a hosszú szünetet, de nem ígérhetem, hogy nem lesz több ilyen. Ezért előre is elnézést kérek.
Alapok: Egy év telt el azóta, hogy Caleb elhagyta Paradiset és ezzel együtt Meggiet. És most újra találkozni kényszerül a régi felügyelőtisztjével, Damonnel, hála a drogügyletnek, amibe akaratlanul is belekeveredett. Mivel ártatlannak vallja magát, és Damon hisz abban, hogy a fiú meg tud javulni, úgy dönt, ad még egy utolsó esélyt Calebnek, csatlakoznia kell a RE-Start programhoz, amiben sérült, balesetet okozó és balesetet szenvedett fiatalok vesznek részt. Olyanok, mint ő. Olyanok, mint Meggie.
Meggie elhalasztotta spanyolországi útját, így résztvehet a RE-Start programon és talán újrakezdheti az életét és megpróbálhatja elfelejteni Calebet. Ám a találkozás mindent romokba dönt, és fellángolnak a régi érzések, hiába tuják, hogy számukra nincs jövő, csak most van, csak a nyár.
Vélemény: Lehet, kicsit túl szigorú leszek, de nekem az előző kötet befelyezése sokkal kerekebben zárta le a történetet a maga nyitott végével, mint ez a cukormázas lezárás.
A két főszereplő nem sokat változott az előző kötethez képest, bár nekem úgy tűnt, hogy mind a ketten sokkal többet panaszkodtak, és kicsi mintha elment volna a józan eszük. Kettejük közül is talánMeggie idegesített jobban ezzel a világfájdalmas szemléletével és a rengeteg bizonytalankodásával.
Viszont pozitívumként emelném ki, hogy nem volt (legalábbis jelentős mértékben nem volt) igazi szerelmi háromszög a főszereplők közt. Én az ilyesmitől már falra mászok.
A mellékszálak és a mellékszereplők vitték a történetet előre az én szememben.
Ott van Lenny, aki minden gusztustalan megnyilvánulása ellenére az első perctől kedvenc szereplőm lett. Az ő háttértörténete eléggé megmagyarázza, miért lett olyan - nos - fura, amilyen. Aztán a csapathoz tartozik Erin is, a csendes, terhes lány, akinek a barátja, és egyben a gyermekének az apja börtönben van, Matt aki elvesztette az egyik karját egy autóbalesetben és Trish, aki meglepő módon összejön Lennyvel.
És itt jön egy másik probléma a képbe: a sok szerelmi szál. Nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, és egy kőszívű szörnyeteg vagyok, de nem szeretem, ha mindenki boldog és szerelmes egy könyvben. Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki, de ne is legyen vattacukor és szivárványos nyáltenger minden.
A végét viszont kiemelném, mert Leah végre nem csak egy emócionálisan instabil, idegesítő és felelőtlen liba, hanem olyan valaki, aki kész szembenézni a következményekkel. Sajnos az idáig vezető utat nem nagyon mutatta be az írónő, de a karakter változása határozottan tetszett, és jótt tett a szájízemnek is.
Kedvenc idézet: "Azt mondom, hogy neked megvan a választásod, ami nekem nincs. A pokolba, csak mert az anyádnak gyógyszerfüggősége van, és azt akarja, hogy úgy tegyél, mintha minden tökéletes lenne és mert az öreged egy papucs, nem jelenti azt, hogy fel kell adnod őket. - Lenny újra hátat fordított nekem. - Ha a helyedben lennék…"
Összességében:
Alapötlet: 5/4 (a RE-Start program igazából érdekes kiindulóhelyzet)
Kivitelezés: 5/3 (oké, dühös vagyok a rózsaszínség miatt)
Szereplők: 5/4 (csakis Lenny miatt)

William Shakespeare: Sok hűhó semmiért

Alapok: Don Pedro, Aragónia hercege dicső csatából vezeti katonáit Messinába, hogy egy hónapot pihenhessen a serege. Az ifjú Claudio itt szemet vet Herora, a kormányzó lányára, aki már korábban is tetszett a fizenzei grófnak, de a harcok után új szemmel néz a lányra, feleségül akarja venni. Barátjának, Benedettonak megvan a maga véleménye a házasságról és annak kellemetlen velejáróiról, így nem is bátorítja Claudiot, sokkal szívesebben vitázik Beatricevel, Leonato unokahúgával, aki hasonló nézeteket vall a férfiakról, mint Benedetto a nőkről. Vitáikon a legtöbben csak mulatnak, de a herceg elhatározza, hogy mindenképpen összeboronálja a civakodókat, még akkor is, ha ők ezt nem feltétlenül szeretnék.
Don Huan, a herceg öccse eközben mindent elkövet, hogy testvére barátja felett érzett örömét befeketíthesse, kész egy ártatlan lány megrágalmazására és a szerelmesek szétválasztására is.
Vélemény: Elsőre bonyolultabbnak tűnhet az egész, mint amilyen, úgyhogy senki ne tartson brazil szappanoperától, ami a családi és egyéb kapcsolatokat illeti.
Őszintén szólva szerintem ez az eddigi legjobb Shakespeare dráma, amit valaha olvastam, már csaknem feladtam a reményt, hogy én valaha tényleg megszerethetem ezt az angol zsenit. Lehet, hogy egy kicsit elfogult lettem, de ezt tarom jelenleg a legjobb létező drámának a bolygón.
Benedetto az a fajta férfi akin nem lehet nem nevetni; bolondos, erősen állítja az igazát, még akkor is, ha éppen téved, és úgy minden szempontból jópofa. És persze nem is ostoba, még ha néha ilyen színben tűnik is fel.
Beatrice ugyanez pepitában; csípős nyelv, sebesen forgó agy, nem az a fajta nő, aki hagyja magát elbájolni, ám a büszkeségére hamarabb lehet hatni, mint a szívére.
A strázsák egyszerűen fantasztikusak (tudom, ömlengek), vagyis fantasztikusan ostobák, annyira próbálnak műveltnek látszani, hogy a mondataik fele több mint bolondság.
Ami úgy egy nagy kérdőjelet hagyott maga után az az, hogy vajon tényleg annyi enyhén pajzán utalás volt benne, mint amennyit észrevettem. Semmi konkrét, de az elejtett szavak mosolyra fakasztanak.
És még valami, mert ha már tömjénezek, akkor legyek alapos: nagyon szerettem a karakterek (főleg a két főhős) beszélgetéseit és azokat a bizonyos csali-jeleneteket. Ki hitte volna, hogy az ilyesmi tényleg működhet a színpadon, de nagyon jól megállta a helyét. Az egyetlen amit sajnálok, hogy nagyon rövid, így keveset olvashatunk Beatrice-Benedetto szópárbajt. Ez igen komoly probléma, de szerencsére minig újraolvashatom a kedvenc részeimet (úgy cakk um pakk a drámát), amikor csak akarom.
Kedvenc idézet: "BENEDETTO   Te nem szeretsz?
BEATRICE    Nem jobban, mint tanácsos."
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (visszaadta a Shakespearebe vetett hitemet)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Neil Gaiman: Amerikai istenek

El vagyok maradva; megint, több könyvvel is. Lusta vagyok, kövezzen meg aki akar.
Alapok: Árnyék három éves börtön után szabadul, de megtudja, hogy a felesége és a legjobb barátja autóbalesetben meghaltak, nincs igazán hova mennie. Ekkor lép be az életébe Szerda, a félszemű különös alak, aki testőri és mindenesi állást ajánl Árnyéknak elég szép fizetéssel. A férfi maga csalásokból él meg, és hősünket is bevonja egy két ilyen akciójába, de legfontosabb küldetése nem a pénzszerzés: rég letűnt isteneket toboroz, hogy hadba szálljanak az új istenségekkel Amerika földjén. Szerda maga is isten, ő a mindenség atyja, Odin a skandináv mitológia főalakja, aki az akasztásokból, a háborúból és az áldozatokból merít erőt. Az istenek olyan területért vívnak, ahol egy istennek sincs maradása, egy földön, ami kiírtja magából a hitet; ők az amerikai istenek.
Vélemény: Csak mert sokáig olvastam, hosszú szüneteket hagyva, nem jelenti azt hogy nem tetszett. Így visszatekintve se állt még teljesen össze, hogy mennyire szerettem, de az biztos hogy különlegesnek találtam. Már a gondolat, is, hogy Amerikába nem valók az istenek; a rohanó világban nem marad időnk hinni, vagy filozofálni: ha megkérdezünk pár embert akár itthon is, hogy mi a vallása, és mit tud mondani róla, lehet, hogy a kérdést se értené. Nem vagyok vallási fanatista, és a könyv se az, nem erről van szó, csak tény, hogy a nagy rohanásban néha elfelejtünk erőt meríteni valamiből.
Árnyék frissen szabadult a börtönből, és ez meg is látszik a viselkedésén, a gondolkodásán, az érzésein. Egyszerű ember, nem egy lángelme, de azért nem is ostoba, a felesége halálát nehezen viseli, ahogy azt is, mikor a nő visszatér a sírjából. Az istenekhez viszonylag jól hozzászokik, de úgy tűnik ez se hozza őt lázba, ahogy Laura fogalmazott: Árnyék kicsit olyan volt, mintha meghalt volna, és az igazi élete is csak a halála után kezdődik.
Szerda először kedves, nagybácsi szerű vén rókának tűnhet, akit még mindig a fiatal lányok vonzanak, de nem szabad hinni a látszatnak: valójában manipulatív és ravasz, ha csak teheti becsapja az embereket.
Hinzelmann még egy érdekes figura, a trükkjére rájöttem, de a kilétét csak a végén tudtam meg. Érdekes, hogy mennyire szimpatikus volt végig a karaktere, még a könyv legvégén is.
Amit nagyon szerettem, azok a fejezetek végén lévő külön kis történetek, amik nem vitték előrébb a történet menetét, de mégis elszórakoztattak, érdekesek voltak.
A végén ne számítson senki nagy epikus csatára, sokkal inkább a sötét tervek kerülnek előtérbe, ami engem személy szerint nem is zavart; kicsit olyan a lezárása, mint a Csillagpornak: a tanúság számít.
Kedvenc idézet: "Ez a föld nem isteneknek való." (elég sokat is hivatkoztam már erre)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5 (sokan káromkodós bölcselkedésnek tartják, de úgy néz ki, nekem tetszik az ilyesmi.)
Szereplők: 5/5

E L James: A sötét ötven árnyalata

Vigyázzat, spoilerek lehetnek!
Alapok: Ana már öt napja nem eszik rendesen, és pont ennyi ideje hagyta ott Christian lakását és hálószobáját. És éppen öt napja rendkívüli depresszióba zuhant, minden vágya, hogy újra hempereghessen az ő szürkéjével. Csak az a baj, hogy úgy érzi, nem képes kielégíteni a férfi igényeit. De ezen öt nap elteltével hősünk minden baja elszáll, hisz visszatér a színre a hőn szeretett irányításmániás, zaklató szadistának kikiáltott (ám nem az) milliomosa, és felajánlja, hogy elviszi rég elfeledett jóbarátja fotókiállítására.
Innentől a gerlepár ismét együtt van, Christian megígéri, hogy nem viszi többet a lányt a játszószobába, hacsak nem Ana kéri meg rá. A férfi egyébként is gyökeresen megváltozott, mert megrémült a lehetőségtől, hogy elveszítheti szíve hölgyét. Repülnek a szerelmes vallomások, csattannak a csókok, zajlik az élet a hálószobában, ám hirtelen felbukkan egy nő Christian múltjából, miközben egy másik a jelenbeli boldogságukat akarja szétzilálni.
Vélemény:  Majdnem jobb, mint az előző, de minden esetre, a szürke ennél rosszabb volt.
Drága szereplőink mit sem változtak, bár Anában egy félmondat erejéig néha mintha halvány értelem csillant volna, de hamar kiderült, hogy csak délibáb. Christian elvileg kifordult önmagából, más emberré vált, csak mert Ana egyszer elhagyta, de ez a könyvben csak úgy jelentkezik, hogy néha újabb karakterdefektes személyisége tör elő a sok arca közül. És pár apróságot is megtudunk a múltjáról, amit mi olvasók már rég tudtunk, de Anának csak most mondják el. Szóval a helyzet nem változott ezen a fronton.
A történet - mert bizony egy majdnem történet-szerű valamit kapunk itt! - érdekesebb része sajnos normális mércével mérve lapos, de itt szinte izgalmasnak tűnt. A baj csak az, hogy azt a részt a könyv első harmadában lerendezik pár mondattal. Nem baj, szegény olvasó hadd szenvedjen tovább azon a párszáz oldalon. Az a szál amit itt emlegetek egyébként az exalávetett fel-felbukkanása, és eltűnése. Megjegyzem Ana nagyon hülyén reagálta le az egészet, de ezen ki van már meglepve?
A könyv fő "cselekménye" természetesen a turbékoló pár szerelmét jeleníti meg, ami se nem egészséges, se nem valódi, és persze legfontosabb mozgatórugója a szex. Mi más is lenne, ha a drága szereplők semmit sem tudnak egymásról, öt hete ismerkedtek meg és azóta sem szól másról a kapcsolatuk, mint a lepedő gyűréséről.
És persze a könyv nagy atrakciója, a pillanat, amelyre eddig feszülten vártunk: a leánykérés. És ekkor fakadtam ki, hogy mégis mi a fene zajlik ennek a kedves írónőnek a koponyájában. Milyen normális ember megy hozzá egy idegenhez, akit öt hete ismer, és azt se hagyja, hogy az illető levegőt vegyen nélküle? Szép dolog a szerelem, de azért gondolkodni se ártana néha.
És akkor itt van a téma, amit a könyv nem kezel jól, vagy úgy is mondhatnánk, hogy egyáltalán nem kezel: a szadizmus. Christian azt hiszi, hogy szadista volt egész életében, de "kigyógyult" belőle öt nap alatt. A pszichologusok sírva könyörögnek ezért a receptért.
Másik kérdés, hogy milyen szép anti-feminista felhangja van a könyvnek, de ez már annyira a veljárója a trilógiának, hogy meg se lepődök, de azért csak zavar.
Mindez után csak egy kérdésem van: nem lehetne olyan könyvet írni, aminek van története, van karakterizálás és netalán egy kis humorral, drámával, vagy mondanivalóval van megspékelve? Ez utóbbiról akár le is mondok, ha az első kettő, vagy akár csak ha a második teljesül. Ebben a könyvben egyik sem jött össze, de nem baj, néha rossz könyvet is kell olvasni.
Kedvenc idézet: "Szent szar." (Ez utóbbi szó tökéletesen és tömören jellemzi a könyvet.)
Összességében:
Alapötlet: 5/1,001 (majdnem lett történet!)
Kivitelezés: 5/1
Szereplők: 5/1