Danny egy erős telepatikus képességgel született, úgy nevezett ragyogással, így érzékenyebb a természetfelettire, mint mások, és hamarabb megérzi, ha valami rossz történik. Amikor a Torrence család megérkezik a hotelbe rögtön erős késztetés lesz úrrá rajta, hogy meneküljön; az elnöki lakosztály falára fröccsent vért lát, 217-es szobában egy halott nő fekszik a fürdőkádban, egy álarcosbál képei és egyre csak kísértik a rémálmok. Csattanás, anyja véres teste a fürdőszobában, és a felé közelítő férfi véres ütővel.
Vélemény: Nagyon lassan olvastam, vagy inkább úgy kéne fogalmaznom, hogy sokszor letettem a könyvet, altalában hosszabb időre, és nem a rettegés miatt; az igazából csak a utolsó száz oldalon van jelen. Az igazság az, hogy a történet kicsit lassú volt.
Jack (ex)alkoholista, akit kísért a múltja: majdnem megölte az egyik diákját, és ok nélkül eltörte az akkor hároméves kisfia karját.Ez utóbbit felesége sose bocsájtotta meg neki. Érkezésük után az őrület fokozatosan veszi át a hatalmat elmélye fölött, s végül nem lesz más, mint a Panoráma elmeháborodott rabszolgája.
Wendy egyszerű nő. Szereti a férjét, de korábban komolyan elgondolkodott a váláson a férje alkoholproblémái miatt. A kisfiát is állandó, gondoskodó anyai szertettel veszi körül, de ugynakkor nagyon aggódik különös képessége miatt.
Akkor essen szó az eddig emlegetett különleges gyermekről, Dannyről is. Ő egy igazán lenyűgöző fiú; fiatal kora ellenére nagyon bátor, és néha tisztábban látja a dolgokat, mint a felnőttek. Szerintem egy kicsit túlságosan is érett a korához; talán hihetőbb lett volna, ha már legalább tízéves.
Eddig nem említettem - pedig kellett volna, hisz nagy szerepet játszik - Dick Hallorant. Eltekintve borzalmasan választott nevétől, talán ő volt a legkedvelhetőbb, legragyogóbb (úgy túnik szeretem az ilyen béna szóvicceket) karakter az egész könyvben. Gyönyörű volt, hogy életét kockáztatva rohant Danny segélykiáltására, pedig alig ismerte a fiút.
Egyenlőre ennyit a szereplőkről, és jöjjön a feketeleves: a fölösleges mozzanatok. Mert ezek voltak azok, amik miatt olyan könnyű volt számomra félretenni a könyet. Az jó, hogy mind Jack, mind Wendy múltjába és gondolkodásába betekintést nyerhetünk, így jobban megismerve a szerplőket, de voltak olyan visszaemlékezések, amire igazából semmi szükség nem volt, nem is igazán maradtak meg, és igencsak megkönnyítették a könyv lerakását.
Aztán ott volt még az elején az az orvos, akit hiába látogattak meg a szereplők, nem tudtunk meg semmit, nem építette tovább a cselekményt. Az ilyen fölösleges elemek közé sorolnám még azt a pár ágyjelenetet, amit - igaz, nem részletekbe menően - megjelenített King. Kérdem én, az mit adott a történethez? Fölösleges sorokat.
Lehet, hogy a fentiek miatt úgy tűnhet, hogy nagyon utáltam a könyvet, pedig nem így volt. A végefelé alig tudtam már egy percre is letenni, annyira féltettem a szereplők életét. A Panoráma igazából nem ilyesztett meg annyira, mint a mozgo sövényállatok, de ettől még nem mennék a hotel egy kilóméteres környezetébe se.
Egyébként a könyv egyik erős oldala, hogy vesz egy viszonylag átlagos családot, pár szóval eléri, hogy az olvasó megkedvelje őket, aztán megkínozza mindannyiukat, hogy a végén csak néz ki az ember a fejéből, hogy ez ugye nem történt meg.
Összességében egy jó könyvet kaptam, lassú kezdéssel, de izgalmas befejezéssel és élő szereplőkkel.
Kedvenc idézet: "Van valami, amit egyetlen hatévesnek se szabadna megmondani a világon: az, ahogyan a dolgoknak lenniük kéne, és ahogy vannak, az szinte sose ugyanaz." (az epilógusból)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/3
Szereplők: 5/5 (csak Jacket nem sikerült megkedvelnem)
