E L James: A sötét ötven árnyalata

Vigyázzat, spoilerek lehetnek!
Alapok: Ana már öt napja nem eszik rendesen, és pont ennyi ideje hagyta ott Christian lakását és hálószobáját. És éppen öt napja rendkívüli depresszióba zuhant, minden vágya, hogy újra hempereghessen az ő szürkéjével. Csak az a baj, hogy úgy érzi, nem képes kielégíteni a férfi igényeit. De ezen öt nap elteltével hősünk minden baja elszáll, hisz visszatér a színre a hőn szeretett irányításmániás, zaklató szadistának kikiáltott (ám nem az) milliomosa, és felajánlja, hogy elviszi rég elfeledett jóbarátja fotókiállítására.
Innentől a gerlepár ismét együtt van, Christian megígéri, hogy nem viszi többet a lányt a játszószobába, hacsak nem Ana kéri meg rá. A férfi egyébként is gyökeresen megváltozott, mert megrémült a lehetőségtől, hogy elveszítheti szíve hölgyét. Repülnek a szerelmes vallomások, csattannak a csókok, zajlik az élet a hálószobában, ám hirtelen felbukkan egy nő Christian múltjából, miközben egy másik a jelenbeli boldogságukat akarja szétzilálni.
Vélemény:  Majdnem jobb, mint az előző, de minden esetre, a szürke ennél rosszabb volt.
Drága szereplőink mit sem változtak, bár Anában egy félmondat erejéig néha mintha halvány értelem csillant volna, de hamar kiderült, hogy csak délibáb. Christian elvileg kifordult önmagából, más emberré vált, csak mert Ana egyszer elhagyta, de ez a könyvben csak úgy jelentkezik, hogy néha újabb karakterdefektes személyisége tör elő a sok arca közül. És pár apróságot is megtudunk a múltjáról, amit mi olvasók már rég tudtunk, de Anának csak most mondják el. Szóval a helyzet nem változott ezen a fronton.
A történet - mert bizony egy majdnem történet-szerű valamit kapunk itt! - érdekesebb része sajnos normális mércével mérve lapos, de itt szinte izgalmasnak tűnt. A baj csak az, hogy azt a részt a könyv első harmadában lerendezik pár mondattal. Nem baj, szegény olvasó hadd szenvedjen tovább azon a párszáz oldalon. Az a szál amit itt emlegetek egyébként az exalávetett fel-felbukkanása, és eltűnése. Megjegyzem Ana nagyon hülyén reagálta le az egészet, de ezen ki van már meglepve?
A könyv fő "cselekménye" természetesen a turbékoló pár szerelmét jeleníti meg, ami se nem egészséges, se nem valódi, és persze legfontosabb mozgatórugója a szex. Mi más is lenne, ha a drága szereplők semmit sem tudnak egymásról, öt hete ismerkedtek meg és azóta sem szól másról a kapcsolatuk, mint a lepedő gyűréséről.
És persze a könyv nagy atrakciója, a pillanat, amelyre eddig feszülten vártunk: a leánykérés. És ekkor fakadtam ki, hogy mégis mi a fene zajlik ennek a kedves írónőnek a koponyájában. Milyen normális ember megy hozzá egy idegenhez, akit öt hete ismer, és azt se hagyja, hogy az illető levegőt vegyen nélküle? Szép dolog a szerelem, de azért gondolkodni se ártana néha.
És akkor itt van a téma, amit a könyv nem kezel jól, vagy úgy is mondhatnánk, hogy egyáltalán nem kezel: a szadizmus. Christian azt hiszi, hogy szadista volt egész életében, de "kigyógyult" belőle öt nap alatt. A pszichologusok sírva könyörögnek ezért a receptért.
Másik kérdés, hogy milyen szép anti-feminista felhangja van a könyvnek, de ez már annyira a veljárója a trilógiának, hogy meg se lepődök, de azért csak zavar.
Mindez után csak egy kérdésem van: nem lehetne olyan könyvet írni, aminek van története, van karakterizálás és netalán egy kis humorral, drámával, vagy mondanivalóval van megspékelve? Ez utóbbiról akár le is mondok, ha az első kettő, vagy akár csak ha a második teljesül. Ebben a könyvben egyik sem jött össze, de nem baj, néha rossz könyvet is kell olvasni.
Kedvenc idézet: "Szent szar." (Ez utóbbi szó tökéletesen és tömören jellemzi a könyvet.)
Összességében:
Alapötlet: 5/1,001 (majdnem lett történet!)
Kivitelezés: 5/1
Szereplők: 5/1

Kerrelyn Sparks: How to Marry a Millionaire Vampire

Alapok: Roman Dragensti többszáz éves vámpír, aki pályafutását szerzetesként kezdte, de manapság a Romatech vezérigazgatója és egyik fő tudósa, neki köszönheti a világ az intelvért, ami ezrek életét mentette meg. Éppen egy új vívmányt próbál ki a vámpírúr, amikor egyik legbecsesebb testrésze - a szemfoga - kitörik a helyéről, így sürgősen fogorvosra van szüksége, mielőtt felkel a nap, és a kár a nappali gyógyulási folyamatnak köszönhetően helyrehozhatatlan lesz. Csakhogy a városban nincs sok éjjel is nyitva tartó fogászat, és a legközelebb esőben éppen Dr. Shanna Whelan az ügyeletes.
Shanna a tanúja volt egy mészárlásnak, melynek legjobb barátnője is áldozatul esett, így tanúvédelmi programban vesz részt, új helyre költözött, új személyazonosságot kapott, de a nyomasztó érzésektől nem menekülhet. Ha vért lát rögtön eszébe jut a baránője holtteste, akin már nem tudott segíteni, úrrá lesz rajta a pánik, és általában elájul. Roman Dragesti épp akkor keresi fel, amikor a bérgyilkosok is rátalálnak, és megmenti a nő életét. De vajon miért vadászik a fogorvosra egy vámpír, aki ráadásul Roman ősellensége is? Sikerül visszatenni a kitört fogat még napfelkelte előtt, megtartva titkát? A bimbózó románcot megfolythatják bérgyilkosok és vámpírvadászok, vagy Shanna és Roman elég erősek, hogy szembenézzenek ezzel?
Vélemény: Hát(tal nem kezdünk mondatot.) nem egy egetrengető csoda, de rossznak sem mondanám. Az viszont biztos, hogy ez minden, csak nem kiszámíthatatlan, vagy netán eredeti. Cukorbetegeknek, cukormázat nem kedvelő egyéneknek nem ajánlom.
Szóval a szereplők nem is igazán érdemlik, hogy karakternek legyenek nevezve, mert nagyon papírmasék. Pár szóban így lehetne leírni őket: a pasi szomorú múlttal és önváddal él, pedig egy áldott jó lélek, és még szűz is, a nő meg buta, de okosnak van beállítva, mégsem vesz észre soha semmit, ami a szeme előtt van. A mellékszereplők közül egy-kettőnek van némi háttértörténete, de az sem elég kidolgozott, mindenki azon munkálkodik csak, hogy a főszereplők összejöhessenek. A főgonosz pedig csak azért él, hogy tönkretegye a főhősök életét, más nem is hajtja. Ismerős? Mostanában minden második könyvből ez köszön vissza.
De a történet sem volt sablon mentes, sőt voltak benne olyan blődségek, mint a ház, mégis el tudtam volna nézni, hogy minden "csavart" kitalálok oldalakkal korábban, ha egyébként nem egy áltörténet lett volna, amit csak a romantikus szirup köré csavarta, hogy ne tűnjön olyan hétköznapinak. Sajnos az az igazság, hogy bár a világfelépítéssel nincs is olyan hű, de nagy probléma, akkor is kristály tisztán látszik, hogy ez csak a máz, ami valami még cukrosabbat rejt.
Jó pár helyen megáltam olvasás közben és azt kérdezem magamtól, hogy most komolyan egy ilyen katasztrófa/megrázkódtatás/tudományos felfedezés után máris romantikusan kell egymás nyakába borulni, vagy lehetőleg inkább egy ágyra? Persze, lehetne egyfajta "örülök, hogy élek és te sem haltál meg" pillanat, de ezek egyszerűen nem azok, hanem ömlegngések és nem igazán a helyzethez illő dolgok.
De ennyi nagatív után valami jót is mondjak: a humorával nincs baj, azzal sikerült elérnie, hogy végigolvassam az egyébként nem túl izgalmas regényt. Akár paródia is lehetne, de ahhoz szerintem több humor kell.
Végeredményében nem egy borzalmas élmény, nem olyan könyv amit bottal se piszkálnék meg, mert olvastam már sokkal rosszabbat is, de jónak semmiképp sem mondanám.
Kedvenc idézet: "Laszlo az egyik gombot pörgette új, fényes, fehér laborköpenyén." (És ezt olyan sokszor csinálta, hogy ez vált az ismertetőjelévé.)
Összességében:
Alapötlet: 5/2 (a fogorvosos rész talán az egyetlen tényleg eredeti ötlet benne)
Kivitelezés: 5/4 (a humora, amikor magmutatkozik, egész jó)
Szereplők: 5/2 (nem szeretem a klisés karaktereket)

Gail Carriger: Változatlan

Már megint (még mindig) le vagyok maradva a kritikákkal, úgyhogy előfordulhat, hogy pontatlan leszek. Előre is elnézést.
Alapok: Lady Maccon egy éjjel arra ébred, hogy drága farkasember férje ordít valakivel, és beletelik némi időbe, míg Alexia rájön: kivételesen nem miatta dühös a Woolsey falka vezetője. Lord Maccon dühének oka egy járványszerű esemény, ami London egy területén jelentkezett: a természetfeletti lények tömegesen váltak ismét halandóvá. A járvány oka ismeretlen, de kísértetiesen hasonlít az Istenölő Ragályra, ami az ókori Egyiptomban sorra tette a természetfelettieket végleg halandóvá.
Lord Maccon eközben Északra indul, hogy kapcsolatba léphessen régi falkájával, amely most vesztette el alfáját, és a gróf távozását követően a járvány is Skócia felé kezd haladni. Alexia úgy dönt értesítenie kell férjét a fejleményekről, így léghajóra száll egy vegyes társasággal a kíséretében; vele tart húga, Felicity, szobalánya, Angelique, a francia, férfi ruhát viselő feltalálónő, Madam Lefoux és a Woolsy falka főtalpasa, Tunstell, aki gyengéd érzelmeket táplál Ms Hisselpenny iránt, aki szintén barátnőjével utazik.
Alexia mindent elkövet, hogy rájöjjön, mi áll a járvány hátterében, és ki próbálta őt kétszer is megölni a repülőút alatt.
Vélemény: Lenyűgözött. Általában szeretem az erős női karaktereket, és itt, mintha Alexia még határozottabb és még lélektelenebb lett volna, mint azelőtt. De az is lehet, hogy a története jobban megfogott.
Alexia, mint már mondtam, rendkívül erős, humoros jellem, aki most ténylegesen nem csak belecsöppen a rejtély megoldásába, hanem ő maga oldja meg az ügyet. Értetlensége a Madam érdeklődésének milyensége felől pedig rendkívül szórakoztató.
Conall amilyen kevés szerephez jutott ebben a kötetben, annál emlékezetesebbek voltak a jelenetei, és a végén megértettem a reakcióját, még akkor is, ha mi olvasók tudjuk, hogy nem volt igaza.
Madam Lefoux egy nagyon szórakoztató, nagyon francia és nagyon gödröcskés nő, és ha eddig nem fejeztem volna ki elég világosan: a nőket részesíti előnyben. Sok vicces szituáció adódik közte és Alexia közt a kötet során, mikor a Madam flörtölési szándékait szegény grófné nem érti.
A Kingair-falka tagjai, elsősorban az alfanősténye szintén megvett magának. Minden pillanatuk egy kincs.
A történet maga szerintem szórakoztatóbb volt, mint az első kötet, talán a szereplők miatt, talán a járvány miatt. Mindenesetre nagyon élveztem, és még mindig nem vagyok benne biztos, ki próbálta megölni Lady Maccont, de örülök, hogy nem járt sikerrel.
A humora olyan, mint volt: kicsit angol, nagyon bolond és az ízlésemnek pont megfelelően nem túl édes, nem túl savanyú. Nem  csak a már igen sokat emlegetett helyzetkomikumra épül, hanem erős jellemkomikum és szarkazmus jellemzi. Carrigert nagyszerű humorral áldotta meg a sors.
És ami a végét illeti: nagyon tetszett, annak ellenére, hogy miután letettem a könyvet percekig sokkos állapotban ültem, és abban reménykedtem, hogy ugye nem így ért véget. Ezek után nem is kérdés, hogy várom-e már a következő kötetet.
Kedvenc idézet: "– Conall – bökte ki – kérlek, ne vedd ezt rossz néven, de talán ez volt a leggusztustalanabb dolog, amit életemben láttam.
– Embergyerek születésének még nem voltál tanúja?
– Nem, persze, hogy nem. Ne légy közönséges!
– Hát, akkor talán jobb lenne, ha kicsit még várnál az ítélkezéssel"
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5 (lehet, hogy velem van a baj, de ez jobban tetszett, mint az előző kötet)
Szereplők: 5/5