Simone Elekes: Return to Paradise

Visszatértem. Sajnálom a hosszú szünetet, de nem ígérhetem, hogy nem lesz több ilyen. Ezért előre is elnézést kérek.
Alapok: Egy év telt el azóta, hogy Caleb elhagyta Paradiset és ezzel együtt Meggiet. És most újra találkozni kényszerül a régi felügyelőtisztjével, Damonnel, hála a drogügyletnek, amibe akaratlanul is belekeveredett. Mivel ártatlannak vallja magát, és Damon hisz abban, hogy a fiú meg tud javulni, úgy dönt, ad még egy utolsó esélyt Calebnek, csatlakoznia kell a RE-Start programhoz, amiben sérült, balesetet okozó és balesetet szenvedett fiatalok vesznek részt. Olyanok, mint ő. Olyanok, mint Meggie.
Meggie elhalasztotta spanyolországi útját, így résztvehet a RE-Start programon és talán újrakezdheti az életét és megpróbálhatja elfelejteni Calebet. Ám a találkozás mindent romokba dönt, és fellángolnak a régi érzések, hiába tuják, hogy számukra nincs jövő, csak most van, csak a nyár.
Vélemény: Lehet, kicsit túl szigorú leszek, de nekem az előző kötet befelyezése sokkal kerekebben zárta le a történetet a maga nyitott végével, mint ez a cukormázas lezárás.
A két főszereplő nem sokat változott az előző kötethez képest, bár nekem úgy tűnt, hogy mind a ketten sokkal többet panaszkodtak, és kicsi mintha elment volna a józan eszük. Kettejük közül is talánMeggie idegesített jobban ezzel a világfájdalmas szemléletével és a rengeteg bizonytalankodásával.
Viszont pozitívumként emelném ki, hogy nem volt (legalábbis jelentős mértékben nem volt) igazi szerelmi háromszög a főszereplők közt. Én az ilyesmitől már falra mászok.
A mellékszálak és a mellékszereplők vitték a történetet előre az én szememben.
Ott van Lenny, aki minden gusztustalan megnyilvánulása ellenére az első perctől kedvenc szereplőm lett. Az ő háttértörténete eléggé megmagyarázza, miért lett olyan - nos - fura, amilyen. Aztán a csapathoz tartozik Erin is, a csendes, terhes lány, akinek a barátja, és egyben a gyermekének az apja börtönben van, Matt aki elvesztette az egyik karját egy autóbalesetben és Trish, aki meglepő módon összejön Lennyvel.
És itt jön egy másik probléma a képbe: a sok szerelmi szál. Nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, és egy kőszívű szörnyeteg vagyok, de nem szeretem, ha mindenki boldog és szerelmes egy könyvben. Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki, de ne is legyen vattacukor és szivárványos nyáltenger minden.
A végét viszont kiemelném, mert Leah végre nem csak egy emócionálisan instabil, idegesítő és felelőtlen liba, hanem olyan valaki, aki kész szembenézni a következményekkel. Sajnos az idáig vezető utat nem nagyon mutatta be az írónő, de a karakter változása határozottan tetszett, és jótt tett a szájízemnek is.
Kedvenc idézet: "Azt mondom, hogy neked megvan a választásod, ami nekem nincs. A pokolba, csak mert az anyádnak gyógyszerfüggősége van, és azt akarja, hogy úgy tegyél, mintha minden tökéletes lenne és mert az öreged egy papucs, nem jelenti azt, hogy fel kell adnod őket. - Lenny újra hátat fordított nekem. - Ha a helyedben lennék…"
Összességében:
Alapötlet: 5/4 (a RE-Start program igazából érdekes kiindulóhelyzet)
Kivitelezés: 5/3 (oké, dühös vagyok a rózsaszínség miatt)
Szereplők: 5/4 (csakis Lenny miatt)

Simone Elkeles: Leaving Paradise

Alapok: Caleb a fiatal korúak börtönében raboskodik már majdnem egy éve, mikor újratárgyalják az ügyét és 150 óra közmunkára írélik. Hogy miért került rács mögé? Mert ittasan vezetve elütött egy lányt, aki örökre megnyomorodott emiatt. De most kiengedik, visszatérhet Paradise-ba, ahol a családja romokban heverve várja.
Meggie fél. Fél az újrakezdéstől, attól, hogy elvesztett mindent, s mégis vissza kell térnie az iskolába, ahol mindenki tudja, hogy megnyomorították. Már nincsenek barátai; legjobb barátnője, Leah rá se néz, mindezt azért mert miatta került börtönbe a bátyja.
Mégis a két tragikus sorsú fiatalnak szembe kell néznie a múlttal, önmagával, és tovább kell lépnie, hisz erről szól az élet.
Vélemény: Ez az a könyv, amitől nem azt kaptam, amire számítottam, és be kell vallanom ez az első olyan Elkeles regény ami igazán megfogott és nem csak kikapcsolt pár órára. Azt vártam, hogy kapok valami cukros, rózsaszín gely történetet a nagy szerelemről, de szerencsére nem ez történt. Szerelem volt benne (bár az elején vonakodtam, hogy minek ebbe a regénybe... Méghogy az áldozat újra beleszeret az elkövetőbe? Lehetetlen.), de lassan elfogadtam, sőt örültem neki. Ez a kapcsolat nem olyan szenvedélyes, mint a Fuentes testvérek szerelmei, de annál valóságosabb és szebb.
Caleb az elejétől fogva szimpatikus, valódi fiú, aki sokat feláldozott, de neki is van tűréshatára, mégis önfeláldozó.
Meggie-t először csak sajnáltam, és kicsit nyafogósnak éreztem, de jobban belegondolva az ő helyében a legtöbben még rosszabbul reagáltak volna. De ez az elején volt, és ahogy haladt a történet, úgy fejlődött a karaktere, és egy bizonyos jelenetnél komolyan büszke voltam rá.
Leaht nem szerettem, mert nem volt benne semmi bátorság, de ha jól meggondoljuk, nála gerinctelenebb alakok is vannak a világon.
Mrs Reynolds volt az abszolút kedvenc karakterem; a bölcs öreg hölgy, aki tanácsokat ad, irányít és mégsem kíváncsiskodik erőszakosan.
A szülők is érdekesek, ahogy minannyian másként reagáltak arra ami a gyerekeikkel történt. Ez az, amit eddig minden Elekes regénynél tapasztaltam: a család fontossága.
A vége megvett kilóra. Végre nem egy szivárványos cukormáztól csöpögő végkifejlet, hanem valami reálisabb, ahogy maguk a karaktererek is hitelesebbek.
A cím is találó, de nem fejteném ki miért. Aki elolvassa elég hamar rájön.
Nincsenek nagyon nagy, kitalálhatatlan események (egy pár apróságtól eltekintve), de a történetvezetés nagyszerű. Az elején kicsit zavart, hogy nagyrészt tőmondatokból áll a szöveg, de könnyen túltettem magam rajta, mert az összhatás az, ami igazán számít, és itt az nagyon rendben volt.
Kedvenc idézet: "Meg akartam ölel és puszilni a nőt, ezerszer is megköszönve neki. De nem hiszem hogy ő az az ölelgetős, puszilkodós típus lenne. És ha ezerszer megköszönöm neki, aneorizmát kap a sok értelmetlen fecsegéstől.
Mrs. Reynolds felállt, segítségül használva a botját. Mielőtt elfelejtettem volna, hozzátettem: - Sántítok.
Ahelyett, hogy kérdezősködött volna csak annyit mondott: - Ahogy én is. Ahogy a legtöbb barátom is, aki még él. Addig, míg nem panaszkodsz miatta, addig én
sem."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Simone Elkeles: Tökéletes kémia 2. - A vonzás szabályai

Nah, igen, ez lett abból, hogy nem írok egy ideig...
Alapok: Carlos Fuentes, a középső fivér családja akaratát teljesítve (más szóval családi nyomás hatására) Colorado államba költözik, bátyjához, Alexhez, nem is sejtve még, hogy eddigi élete teljesen megváltozik.
Kiarát épp dobta a barátja egy SMS-ben, ezért kissé le van súlytva, de ez még nem tántorítja el abban, hogy Alex kérésére segítsen Carlosnak boldogulni az iskolában. Valahogy a szófogadó jókislánynak nincs túl jó véleménye Carlosról, és az érzés kölcsönös.
A fiú emellett egy igen kellemetlen ügybe is belekeveredik: letartóztatják drogbírtoklásért, pedig váltig állítja, hogy nem az övé a cucc. Ezek után - bírói engedélyel - kénytelen beköltözni Kiara családjának házába, és megismerni annak apját, aki sokat segít neki, és hisz benne. Ahogy egyre több időt töltenek együtt úgy kerülnek egyre közelebb egymáshoz Kiarával. De vajon két ennyire különböző ember megtalálhatja az utat egymás felé? És megérdemlik-e?
Vélemény: Egy kis limonádét akartam, és azt is kaptam. Klisékre alapozott, cukros, mégis finom limonádét.
Carlos egy rosszfiú, jószívvel, aki rémesen fél, hogy elhagyják, ezért kezdetben nem enged senkit közel magához. A családjához viszont nagyon ragaszkodik, őszintén szereti őket.
Kiara az a típus, aki nem lázad a szülei ellen, és igazi családi békében és szeretetben él. Fiús hobbiai és öltözködési stílusa ellenére is vonzó a maga módján.
Alex, Brittany és Westford nagyon jó támogató karakterek (bár Westford kicsit túl idillikus), Brandon pedig tüneményes kisfiú.
Legjobban az tetszett, ahogy a családi összetartásról írt Elkeles, és annak is örültem, hogy Alex és Brittany sem tűnt el a képből, és annak is, amikor *Spoiler* egy kis mosolyszünet volt köztük a lány szülei miatt.*Spoiler vége*
Az elején Kiarát talán Brittanynál is jobban kedveltem, de a végére nem tudtam eldönteni, ki volt a jobb főhősnő. *ismét egy kis Spoiler* A végén nem tetszett az "örökkön-örökké"-zés. Nem tudom, az ilyesmiben nem nagyon hiszek.*Spoiler vége* Carlos kevésbé tűnt határozottnak és elkötelezettnek, mint annak idején Alex, de ettől még szimpatikus volt.
Az előző rész végén volt egy pár drámai, és veszélyes jelenet, egy nagyon jó szereplő is életét vesztette, de itt hiányoltam. Persze, veszélyes volt oda menni, de valahogy nem tűnt igazán rizikósnak a helyzet. Lehet, velem volt a baj.
Összességében várom Luis történetét is.
Kedvenc idézet: "– Miért? Te talán nem hiszel abban, hogy létezik szerelem
első látásra?
– Nem. Szerintem csak testi vágy létezik első látásra. És
vonzalom. De nem szerelem."
Összességében:
Alapötlet: 5/4 (mert tényleg klisés, de élvezhető)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

(Töredelmesen bevallom, csúnyán csaltam, ugyanis eredetileg megkapta az 5 pontot, de aztán arra gondoltam, hogy bár tudtam, hogy klisérekre és cukormázra kell számítanom, de azért többet reméltem ennél, ezért egy pontot levontam.)

Simone Elkeles: Tökéletes kémia

Alapok: Brittany Ellis a gazdag, csinos főpomponlány, nem egészen az akinek tűnik. Nővére erősen fogyatékos, és családjából csak ő törődik vele igazán. Anyját csak a külsőségek érdeklik, elvárja, hogy Brit tökéletes legyen, apját viszont látszólag semmi nem érdekli a munkáján kívül. Élete megváltozik, amikor kémia tanára Mrs.Peterson egy déli srác, Alex Fuentes mellé ülteti, akit aznap majdnem elütött.
Hogy mi a különleges abban, hogy a srác délről származik? Egyszerű: a déliek "csóró" mexikóiak, míg Chicago északi részén élők gazdag amerikaiak.
Az ellentétek ellenére a két fiatal egyre gyorsabban sodródik egymás felé, hisz több a közös bennük, mint azt bárki gondolná. De vajon képesek változtatni eddig jól kiépített életükön és a róluk alkotott képen, vagy maradnak a megszokott, könnyebb úton?
Vélemény: A könyv tele van klisés elemekkel, de hiába próbálja az ember ez alapján elítélni a könyvet, nem fog menni. Egyszerűen elragad a történet.
Brittanyról már említettem, hogy igyekszik tökéletesnek látszani; mindenben meg akar felelni az anyjának. Shelleyt imádja, nem bánja, hogy gondoskodnia kell róla, viszont állandóan bűntudata van, mert tart tőle, hogy mit szólnának hozzá mások. Alexhez nagyon erősen kötődik, talán azért, mert a fiú az első olyan személy, aki tényleg teljesen megérti.
Alexet nem lehet nem szeretni (vagy ha mégis, akkor csak én nem vagyok rá képes). Igazi bandázó kemény-legénynek mutatja magát, de csak a családját akarja megvédeni. Britben kicsit önmagára lel, ő jön rá hamarabb, hogy mennyire hasonlóan rejtegetik valódi személyiségüket. A lány barátai közül ő fogadja el leginkább Shelleyt.
A többi szerplő is karakteres, pár kivételen kívül (akik egyértelműen negatív szereplők) mindenki kedvelhető. Paco komolytalannak tűnik, de nagyon mély lelkű, Isa pedig bolondossága ellenére nagyon erős egyéniség.
A történettől csak egy egyszerű love-storyt vártam, de annál többet kaptam: ez a könyv az előítéletek lekűzdéséről és önmagunk vállalásáról is szól. Persze nem kell egy világmegváltó könyvet várni, de a maga nemében teljes és bájos. És plussz pont, hogy megtultam egy pár szép, spanyol kifejezést (oké-oké, java részt káromkodást, de van köztük sok valóban szép szó is).
Kedvenc idézet: "– Ha ki akarsz lépni, próbára tesznek. Vagy megkínoznak, vagy összevernek. Ha túléled, kiléphetsz. De hadd meséljem el neked, preciosa, eddig csak egyetlen embert láttam túlélni a próbát. A pasas a mai nap is azt kívánja, bár meghalt volna, annyira összeverték. Istenem, hogy magyarázzam el neked? A családomnak szüksége van erre.[...]
– Nem szeretem, amikor törvénytelen dolgokat művelsz.
– Querida, akkor válassz magadnak egy szentet! Vagy egy lelkészt. Én egyik sem vagyok."

Összességében:
Alapötlet: 5/4 (pedig tényleg nem annyira eredeti)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5