Móricz Zsigmond: Barbárok

Történet: Bodri juhász legelteti a nyáját kisfiával, mikor két idegen nyájajuhász érkezik, egy kisebb és egy veres. Természetben élőkként, nem nagyon beszélnek egymással, csak miután lemegy a nap, akkor kéri a két idegen, hogy adja el nekik a szíját, amit magának és a fiának készített. Mikor erre nemet mond, agyonütik őt, majd a fiával is végeznek. A két halottat egy helyre temetik a kutyákkal, majd jóízűen enni kezdenek. Tíz nap múlva keresi Bodrit a felesége, de nem találja, ezért elindul, hogy felkutassa. A veres juhász félrevezeti, de rákövetkezendő és tavaszán a nő rájön az igazságra.
Magánvélemény: A gyilkos itt egy igazi barbár; olyan kegyetlenséggel, amire szerintem nem sokan képesek. Lelkiismerete egyáltalán nincs, és igazán oka sincs a gyilkosságokra és lopásokra.
A feleség itt is nagyon érdekes karakter. Legalább olyan közel áll a természethez, mint a juhászok, nem túl beszédes, sőt nem is gyanakvó természet. Nem sír, amikor megtalálja a férjét és a gyerekét a sírban, hanem gyorsan rájön, hogy ki tehette, és feljelenti. Ami azt illeti, az író kiemeli, hogy nem könnyezik egyetlen alkalommal sem. Tűnődtem, vajon miért? Biztos nem érzékezlennek akarta ábrázolni Móricz, hát akkor miért nem sír a gyermeke és a hitvese holtteste fölött? És a válasz egyszerű (legalábbis szerintem): a fájdalmat ő másképp dolgozza fel. Hogy hogyan, az nem derül ki, de szerintem ez a legésszerűbb magyarázat.

Móricz Zsigmond: Szegény emberek

Történet: A katona rövid szabadságra érkezett haza a frontról, de családját adóságban és nyomorban találja. Beáll napszámosnak, hogy ezzel keressen pénzt, de mikor Vargáéknál meglátja, hol tartják a pénzt - amíből a napszámosokat is fizetik - jobb módszenek látja, ha kirabolja őket. Másnap a földön dolgozva beszélget egy István nevű öreg paraszttal, de kilenckor elindul végrehajtani a kitűzött célt. Csak az a probléma, hogy Vargáék otthon hagyták a kislányukat és a csecsemőjüket a szomszéd lány felvigyázása alatt. A gyerekek kíséretiesen hasonlítanak a fronton először megölt gyerekekre. A katona nem engedheti meg magának, hogy szemtanúi legyenek, ezért a két idősebb lányt hidegvérrel meggyilkolja, de a kisbabát nem bántja. Dühödten jön rá, hogy a pénz, amit lopott nem lesz elég az adóság törlesztésére és a téli betevőre, de nem tehet mást, hazamegy és elmondja a feleségének, mit tett.
Magánvélemény: Ez volt az a novella, amelyik megragadott. A katona először úgy viselkedik, mintha nem is lenne szíve, de rá kell jönnünk, hogy ő valaha jó ember lehetett. Valaha, a háború előtt, az előtt, hogy ölnie kellett. De azzal, hogy ölt önmagából veszített el egyre többet és többet. Valószínűleg nem fogta fel igazán azt, mi az amit tett. (A babonás "nem nő tovább a gyerek" rész miatt gondolom ezt.)
A feleség alakja szimpatikus (még akkor is, ha enyhén szólva is antifeminista a hozzáállása, de meg kell hagyni, valószínűleg akkoriban nem sok nő tudta mi az az esélyegyenlőség.) Reálisan gondolkodik, szereti a gyerekeit és a valaha volt férjét, hűséges és ő talán az egyetlen, aki pillanatok alatt felfogja, mi is történt.
Ami a katona személyét illeti, valószínűleg kezdett megbomlani az elméje, de ettől még jól látott pár dolgot a társadalommal kapcsolatban. ("Vicces", hogy az, amiről beszél még ma is fennáll, és valószínűleg soha nem is fog megszűnni.)
A gyilkosság naturalisztikus ábrázolás miatt nem ajánlanám a fiatalabb korosztálynak. (Ahogy még sok minden mást se ajánlanék nekik, amit csinálnak, de nem én hozom a törvényeket.)

Móricz Zsigmond: Tragédia

Nem, ez nem rövidített olvasmány, nem is irodalmi elemzés, csak a véleményem egy műről amit olvastam. (Sőt, még a történet végét se mondom el. Össz-vissz 3 oldal az egész, szóval aki még nem tette, az olvassa el.)
Történet: Kis János alapjáraton egy jelentéktelen, mogorva ember, akit semmi sem érdekel a hasán kívül. Napszámban dolgozik, ahol igyekszik elzárkózni társaitól. Legnagyobb problémája, hogy sose lakik jól, mivel mindig "korpaciberét" eszik. A gazdájának lánya esküdni készül, így Sarudy, a földesúr meghívja minden napszámosát a lakodalomra. Kis János egy groteszk célt tűz ki maga elé: Ki akarja enni Sarudyt a vagyonából, ezért egész álló nap a lakodalomra készíti fel magát.
Magánvélemény: Nem hiába lett Móricz kötelező. Nem, nem azt állítom, hogy a kedvenc íróim közt szerepel, de az egyszerű, paraszti stílus azt az érzést kelti az emberben, hogy valóban a napszámosok közt van; mi magunk is látjuk az eseményeket. A naturalizmus itt még nem durva, mint a Szegény emberekben.
A végkifejlet nem rázott meg különösebben, Kis Jánost még csak nem is tudtam emberszámba venni, más szereplő pedig nem igazán tűnt fel. Összességében azért elmondja, amit kell, jelesen azt, hogy a nyomor mennyire kiöli az "embert" belőlünk.