Bertold Brecht: Kurázsi mama és gyermekei

Alapok: Kitört a harmincéves háború; Kurázsi mama három gyermekével, kis szekerével és portékájával sorra járja a táborokat. Az asszon azt gondolja, mindent tud a háborúról, amit csak tudni lehet és érdemes, egy valamit azonban saját kárán kell megtapasztalnia: a háborúból nem lehet adózás nélkül megélni.
A háború sorra ragadja el azokat, akiket szeret, míg végül nem marad mása, mint a szekér; magára marad a kiszolgált háború kellős közepén.
Vélemény: A háború kegyetlen dolog; sosincs igazán győztese és vesztese, hiszen mindkét oldalon sok az áldozat. A dráma viszont nem a háború áldozatainak állít emléket, hanem a mindennapi embernek, aki átvészeli azt.
Kurázsi mama túlélő típus, bármihez képes idomulni, nincsenek igazán elvei, elvégre a háborúból él meg. Bár azt mondja, hogy a gyerekeit meg akarja óvni, mégse érzem, hogy tényleg igazán próbálkozna, sokkal inkább hajtja a pénzsóvárság, mint a családi szeretet.
Kattrin volt egyértelműen a kedvenc szereplőm az egész könyvben, pedig végig egy szót se szól. Ő a hőse a drámának, vagyis a hősies alak, tele emberi érzésekkel.
Stüsszi és Eilif számomra semleges szereplők voltak, nem tudtam kedvelni, vagy sajnálni őket. Bár azt be kell valjam, hogy Eilif ártatlanokkal szembeni erőszakosságát nagyon elítélem.
A háború mindenkiben nyomot hagy, de vannak olyanok, akiket nem lehet megváltoztatni. Ezek az emberek halnak meg elsőként. Azok akik alkalmazkodnak, behódolnak, azok túlélhetik, csak az a kérdés, hogy milyen áron?
Végeredményében pozitívan csalódtam a könyvben, sokkal jobban élveztem, mint vártam, mégis sok dolog volt, ami határozottan nem tetszett (gondolok itt Kurázsi mama reakcióira bizonyos esetekben). Brecht jól ábrázolja a szituációkat, de az embereket már annyira nem.
Kedvenc idézet: "Csak alszik." (ez volt az egyetlen jelenet, amikor elhittem, hogy Kurázsi mama tényleg anya)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Szereplők: 5/3
Kivitelezés: 5/4 (gondolok itt pl. "Az őrség nyilván leszopta magát" -ra és hasonlólra, amik nem egészen illenek a dráma hangulatához.)

Valerie Hansen: A Puppy's tale (Egy kiskutya meséje)

Nem tudom, hogyan is került hozzám (szégyen szemre kalózfordításban) ez a kis könyv, de olyan bájosnak ígérkezett, hogy félredobtam minden elkezdett könyvet, és nagyjából egy óra alatt elolvastam.
A történet maga egyszerű; egy megözvegyült nőről, a kisfiáról és a kiskutyájukról szól, és arról hogyan találnak "új papát". Egészen hétköznapi történet, mindennapi, egyszerű szöveggel.
Valami mégis megfogott ebben a mesében (igen, határozottan állítom, hogy ez egy mese), és ez a valami nem más, mint a címszereplő kutyus. Nagyon bájos, amikor ő a narrátora az eseményeknek, és az embereket a birkákhoz hasonlítva levonja a következtetést: a birkák sokkal okosabbak. Meg pesze a kutyák is, hisz ő is sokkal hamarabb megérzi az emberek szándékait, mint mi, balga ebtartók.
Mindent összevetve kellemes kis olvasmány volt, a kiskutya miatt megérte rászanni azt az egy órát. Mély mondanivalót ne keressünk benne, se semmi kiszámíthatatlan csavart és izgalmat, de ha ki akarjuk kapcsolni folyamatosan kattogó agyunkat tökéletes olvasmány.

(Csakis azért, mert megszerettem a kiskutyát)