Ernest Hemingway: Az öreg halász és a tenger

Ez megint egy rendhagyó, és rövid kritika lesz egy szintén rövid könyvről. Azt mondanom sem kell, hogy akik most rövidített olvasmányt keresnek, azok itt olyat nem találnak.
Vélemény: Santiago egy kubai öreg halász volt szép múlttal, de balszerencsés jövővel. 84 nap telt el, mióta nem fogott halat. A falu lakói vagy kinevetik, vagy sajnálják az öreget, de nem tesznek semmit érte. Csak egy fiú áll mellette, aki segít neki csalit és ételt szerezni.
Az öreg nagyon magányosan él, felesége rég meghalt már, gyermeke nincs; a fiút viszont fiaként szereti. A természettel is különleges a kapcsolata; a halakat, a csillagokat, a Napot és a Holdat testvéreinek tekinti. Mondhatni hatalmas családja van, akihez beszél is, mintha az érthetné.
Félreértés ne essék, én tisztelem Santiagot, és nem tartom őrültnek, sokkal inkább csodálatosnak. Olyan erős lelke, szíve van, amivel kevesen 
büszkélkedhetnek.
Hemingway nem írt nagy szavakat le, a leírásai is egyszerűek, lényegretörőek, és ezzel a csupaszsággal is képes volt megragadni, legfőképpen Santiago kitartása miatt, ami azt kiabálja az olvasó felé, hogy "Ha én nem adom fel, nem panaszkodom, akkor neked is erőt kéne venned magadon. Ilyen az élet" Persze ez így nem hangzik el, de nekem ez volt az érzésem végig, ahogy olvastam. Soha nem szabad feladni. Aki kűzdött, kűzd, vagy kűzdeni fog az nem adhatja fel, mert azzal sokkal többet veszít, mint azt az egy csatát.

(Nem az én műfajom, mármint a lassú történetvezetés engem általában megőrjít, így még többet jelent, hogy ennyire megtetszett.)