Alapok: Mrs Argylet két évvel ez előtt meggyilkolták, a feltételezett gyilkost - a nő egyik nevelt fiát - letartóztatták, és a férfi a börtönben életét vesztette. Ám egy végzetes napon egy idegen jelenik meg a ház küszöbén, és szilárd alibit biztosít a család fekete bárányának. Viszont az Argyle família nem egészen úgy reagál a bejelentésére, ahogy azt ő várta volna - öröm helyett harag, gyanakvás és félelem ébred bennük, hisz, ha nem Jacko, a bűnöző hajlamú fívér követte el a bűntényt, akkor közüllük kellett legyen valaki. De mégis ki lenne képes elkövetni egy gyilkosságot, és kinek volt indítéka? Talán a másik fiú, Micky tette, aki mindig dühös volt örökbefogadó anyjára? Vagy Mr Argyle, a mellőzött férj, vagy az ő fülig szerelmes titkárnője végzett az asszonnyal? Vagy Mary, aki szabadulni akart a családi házból, esetleg Hester, akinek elege volt nevelőanyja tévedhetetlenségéből? Vagy a svéd masszőrnő nem kedvelte annyira Mrs Argylet, mint azt mindenki hitte? És ott van még az a titokzatos félvér lány is, aki talán tud valamit, amit nem mond el. De vajon ki követte el a gyilkosságot?
Vélemény: Mással is előfordult már, hogy annyira nem akarta, hogy valaki bűnös legyen, és valaki más igen, hogy hajlandó volt az utolsó pillanatig nem figyelembe venni, amit a bizonyítékok sugalltak? Mert velem ez most így történt; neveket nem mondok, mert az spoiler lenne, de szerintem nem vagyok egyedül azzal a rossz szokással, hogy a gyanús embereket jobban akarom felmenteni, és az unszimpatikusokat gyanúba keverni igyekszem. Most is ez volt, és ez okozta nyomozói bukásom - megint.
A könyv legnagyobb erőssége a karaktereiben rejlik, és az állandó gyanakváson. Agatha Christie remekül megmutatta, mit művel az emberi kapcsolatokkal, mit tehet egy családdal, ha tudják, nincsenek biztonságban, és egymásra gyanakszanak. Az olvasó akarva akaratlanul - legalábbis én bizos így voltam vele - azon kezd el töprengeni, hogy a közvetlen környezetében vajon van-e olyan személy, aki képes lenne gyilkosságot elkövetni. Lassan nem csak a szereplők, hanem én is paranoiás leszek.
Hadd ejtsek pár szót Mrs Argyleról, az örökbefogadóról. Látszólag egy jótékonykodó, kedves nő, akit senki se akarhatna megölni, de ha a felszín mögé nézünk, mindenkinek volt oka, hogy eltegye láb alól. A férje nem tudott megbékélni azzal, hogy Rachel nem szentelt rá alég figyelmet, minden gonolatát a gyerekek töltötték be, és rá már nem maradt idő. Gwenda Vaughan a szerelmes titkárnő se kedvelte soha munkaadója feleségét, és tudta, hogy szerelme nem érhet révbe, míg a nő él. Mary Durrant egyszerűen nem akart a házban maradni, pedig anyja ezt látta volna a leghelyesebbnek, de halálával minden gondja - még az anyagiak is - megoldódtak. Micky mindig is gyűlölte örökbefogadó anyját, és vissza akart menni az édesanyjához, aki ellökte magától. Hester lázadt az anyja ellen, elege volt abból, hogy mindig mindenben Mrs Argylenek van igaza, és néha azt kívánta, bár meghalna, bárcsak megölhatné. Tina egyszerűen hálás volt Rachel Argylenek, és bántotta, hogy meghalt. Kirsty pedig egyfajta ellenszenvet érzett az asszony iránt, mert nem tudott rendesen bánni a gyermekeivel, és mert nem értette úgy őket, ahogy ő tette.
Mint említettem, a történet legerősem pontja a jellemábrázolás, a gyilkosság maga háttérbe is szorul egy időre, de Mrs Christie képes fent tartani a feszültséget; mindenki gyanús, mindenkinek volt oka és alkalma. De vajon ki KÉPES gyilkosságra?
Kedvenc idézet: "Szegény Pachel, aki annyi mindent meg tudott vásárolni... Nem önző módon, nem saját magának; aki nem kívánt gyerekeknek szeretetet, törődést, otthont tudott adni. Mindezeket megvásárolhatta nekik, de nem vásárolhatta meg a szeretetüket." (Az egyik legjobb gondolat a könyvben.)
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése