Alapok: Jane Sagan, férje, John Perry, nevelt lányuk Zoe Boutin és annak obin őrei: Apacuka és Fundaluka boldogan élnek a Huckleberry kolónián már évek óta. A két leszerelt katona már egészen hozzászokott az új életvitelhez, a lecsökkent, emberi mértékű erőhöz, az átlagos emberi léthez. Ekkor toppan be Rybicki, aki új feladatot bíz a Perry családra: egy új kolónia, a Roanoke vezetését. Csakhogy ez a bolygó nem egészen olyan, amilyenre a telepesek számítanak, sőt, nem is az a bolygó, amihez először vitték őket. Ez a bolygó, ahol a szállítóhajó útja véget ér, egy soha előtte fel nem fedezett égitest. Az űrhajó nem tudja elhagyni a pályát, a telepesek nem tudnak kommunikálni más gyarmatokkal. A Roanoke kolóniája a külvilág számára elveszett, a telepesek számára pedig számüzetés. Szembe kell nézniük nam csak az elszigeteltséggel, a bolygó élővilágával, hanem a Konklávéval is, ami minden áron meg akarja keresni, és elpusztítani a kolóniát.
Vélemény: Ez az a könyv, amivel John Scalzi akarva-akaratlanul is végleg felkerült a kedvenc íróim közé. Bár ebben nagyban közrejátszottak az előző kötetek is.
Az író nagyszerűsége talán abban rejlik, hogy egy műfajon, egy trilógián belül is változatos, érdekes tudott maradni számomra, hisz minden regénye más témát érint erősen: az első a háborúra fókuszál, a második a szabad akaratra, ez a kötet pedig a kegyetlen politikai játszmákat mutatja be. És mindezek ellenére összefüggő, kerek egészet alkot.
John Perry egy hajszálnyit sem vesztett humorából az első kötethez képest, sőt, most még találékonyabb és tökösebb, mint eddig, pedig már nem zöld. Tetszett, hogy bármin is ment keresztül, még mindig úgy gondolt a Földre, mint az otthonára, és végül ennek megfelelően cselekedett.
Jane Sagan itt végre tényleg nagyobb szerepet kap, és megmutattja az olvasónak, milyen nehéz megszokni, hogy megfosztották az "emberségétől", amit éppen kezdett megszeretni. Emellett, még mindig gyakran gondolkodik úgy, mint a különlegesek katonája, s mégis egyre inkább szembefordul a Gyarmati Szövetséggel, aminek pedig a szolgálására született.
Zoe Boutin, akit az előző kötetben még kislányként ismertünk meg, a harmadik kötetre már a kamaszkor közepén jár, és olyan eszes és találékony, mint nevelőszülei. Szerencsére nem örökölte az apjától az emberiség kipusztítására való hajlamot, teljesen reálisan viselkedik, minden tettében egy fiatal lány érzései, gondolatai tükröződnek vissza.
Apacuka és Fundaluka két érdekes színfolt a történetben. Úgy tűnik John Scalzi szívesen játszi az előző kötet ellenségeinek megkedveltetésével, hisz az előző részben a rraeyk kerültek más megvilágításba, ebben pedig az obinok, ezzel bebizonyítva, hogy ezek a fajok különálló létformák, és nem csak ellenfélként kerültek bele a könyvekbe.
Savitri még egy jó humorforrás a könyvben, Kranjiccal és Beataval egyetemben.
A történet "főgonosza" csak a regény felénél tűnik fel (az előző kötet végén is megemlítették már), és kiderül, hogy nem is olyan kegyetlen, mint azt a telepesek elsőre hiszik. Persze ehhez nagyban hozzájárul a GySz ellenük bevetett kis csele, de Gau tábornok végső soron egy megbízható személynek bizonyul.
A végső csatajelenet lenyűgöző volt és megdöbbentő. (Spoiler: örülök, hogy a konszuk legalább említés szintjén szerepeltek ebben a kötetben is, és még távolról is segítették a kolóniát.) A könyv lezárása pedig teljes mértékig levett a lábamról. Ilyen befelyezésben nem is mertem reménykedni - vagyis egy kicsit mégis.
Megint egy nagyszerű sorozatot hagytam a hátam mögött, de ha tehetem, még igyekezni fogok összefutni Scalzi úr könyveivel, mert az író megvett magának.
Kedvenc idézet: "És életemben először tudtam, hogy az életem nem csak arról szól, amit közvetlenül magam előtt látok. Nemcsak a csillagokat láttam, hanem észrevettem a csillagképeket is. Az életem a te életed és Zoëé. A közös életünk. Az elejétől a végéig. Ezért megérte mindenről lemondani." (Említettem már, hogy az otthonkeresés is nagyon erősen benne van a könyv hangulatában?)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5 (és minden ellenérzésem ellenére megbékéltem az obinokkal)
