Boldog 2. születésnapot!

Na minek van ma a második évfordulója? Természetesen a blognak, és ahogy azt illik ezt meg is ünneplem az idei legjobbakkal és a legrosszabbakkal.

Az év legjobb írója: John Scalzi, ehez kétség sem fér. Ő volt a legjobb férfi író ebben az évben. (még Neil Gaiman és Dan Wells se vették fel vele a versenyt)

Az év legjobb írónője: Ez már nehezebb, mivel ahogy elnézem olvastam jó pár nagyszerű könyvet idén, e mégis azt mondanám, hogy az idei legjobb írónő nem a legjobb könyvek szerzője, hanem a leghumorosabbaké. Az idei év legjobb írónője Gail Carriger. 

Az év legjobb magyar szerzője: Imre Viktória Anna az egyértelmű nyeres. Bár a Kísértés Rt. végével nem vagyok kibékülve, de mindenért kárpótol a jó humor és a sajátos világfelépítés.

Az év legjobb önálló regénye: Bevallom őszintén erre a helyre még a Burok is esélyes volt (ami egyébként nagyon jó könyv), aztán rájöttem, hogy van egy sokkal - nem is tudom, hogy mondjam - másabb jellegű könyv is. Ez a könyv pedig nem más, mint Takami Kósun: Battle Royale címú disztópikus remeke.

Az év legjobb sorozata: A legjobb férfi író sci-fi sorozata a Vének háborúja trilógia (bár kijött azóta egy kiegészítő könyv is, de ez a hely most a három fő könyvre vonatkozik)

Az év legrosszabb írónője: Nem nehéz kitalálni, ki lehet az. E. L. James idén is hozta formáját a lehető legrosszabb módon. Gratulálok neki a győzelméhez, igazán megdolgozott érte.

Az év legrosszabb regénye: Szintén könnyű volt választani, mert bár hangyányi javuló tendenciát mutatott néhány soron keresztül, ettől még utáltam a könyvet. Kedvenc gyűlöletünk tárgya tehát E. L. James: A sötét ötven árnyalata.

Az év csalódása: Kerrelyn Sparks: How to Marry a Millionaire Vampire. Humoros akárminek indult, esetleg némi parodizáló hangvétellel és csak nyál lett belőle. Ezt pedig nem szeretem.

 

Ennyi volt a móka mára, hamarosan pótolom a további lemaradásaimat könyvtéren, addig is mindenki olvasson sok jó könyvet!

Simone Elekes: Return to Paradise

Visszatértem. Sajnálom a hosszú szünetet, de nem ígérhetem, hogy nem lesz több ilyen. Ezért előre is elnézést kérek.
Alapok: Egy év telt el azóta, hogy Caleb elhagyta Paradiset és ezzel együtt Meggiet. És most újra találkozni kényszerül a régi felügyelőtisztjével, Damonnel, hála a drogügyletnek, amibe akaratlanul is belekeveredett. Mivel ártatlannak vallja magát, és Damon hisz abban, hogy a fiú meg tud javulni, úgy dönt, ad még egy utolsó esélyt Calebnek, csatlakoznia kell a RE-Start programhoz, amiben sérült, balesetet okozó és balesetet szenvedett fiatalok vesznek részt. Olyanok, mint ő. Olyanok, mint Meggie.
Meggie elhalasztotta spanyolországi útját, így résztvehet a RE-Start programon és talán újrakezdheti az életét és megpróbálhatja elfelejteni Calebet. Ám a találkozás mindent romokba dönt, és fellángolnak a régi érzések, hiába tuják, hogy számukra nincs jövő, csak most van, csak a nyár.
Vélemény: Lehet, kicsit túl szigorú leszek, de nekem az előző kötet befelyezése sokkal kerekebben zárta le a történetet a maga nyitott végével, mint ez a cukormázas lezárás.
A két főszereplő nem sokat változott az előző kötethez képest, bár nekem úgy tűnt, hogy mind a ketten sokkal többet panaszkodtak, és kicsi mintha elment volna a józan eszük. Kettejük közül is talánMeggie idegesített jobban ezzel a világfájdalmas szemléletével és a rengeteg bizonytalankodásával.
Viszont pozitívumként emelném ki, hogy nem volt (legalábbis jelentős mértékben nem volt) igazi szerelmi háromszög a főszereplők közt. Én az ilyesmitől már falra mászok.
A mellékszálak és a mellékszereplők vitték a történetet előre az én szememben.
Ott van Lenny, aki minden gusztustalan megnyilvánulása ellenére az első perctől kedvenc szereplőm lett. Az ő háttértörténete eléggé megmagyarázza, miért lett olyan - nos - fura, amilyen. Aztán a csapathoz tartozik Erin is, a csendes, terhes lány, akinek a barátja, és egyben a gyermekének az apja börtönben van, Matt aki elvesztette az egyik karját egy autóbalesetben és Trish, aki meglepő módon összejön Lennyvel.
És itt jön egy másik probléma a képbe: a sok szerelmi szál. Nem tudom, lehet, hogy velem van a baj, és egy kőszívű szörnyeteg vagyok, de nem szeretem, ha mindenki boldog és szerelmes egy könyvben. Nem azt mondom, hogy szenvedjen mindenki, de ne is legyen vattacukor és szivárványos nyáltenger minden.
A végét viszont kiemelném, mert Leah végre nem csak egy emócionálisan instabil, idegesítő és felelőtlen liba, hanem olyan valaki, aki kész szembenézni a következményekkel. Sajnos az idáig vezető utat nem nagyon mutatta be az írónő, de a karakter változása határozottan tetszett, és jótt tett a szájízemnek is.
Kedvenc idézet: "Azt mondom, hogy neked megvan a választásod, ami nekem nincs. A pokolba, csak mert az anyádnak gyógyszerfüggősége van, és azt akarja, hogy úgy tegyél, mintha minden tökéletes lenne és mert az öreged egy papucs, nem jelenti azt, hogy fel kell adnod őket. - Lenny újra hátat fordított nekem. - Ha a helyedben lennék…"
Összességében:
Alapötlet: 5/4 (a RE-Start program igazából érdekes kiindulóhelyzet)
Kivitelezés: 5/3 (oké, dühös vagyok a rózsaszínség miatt)
Szereplők: 5/4 (csakis Lenny miatt)