Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai

Gondolatok: Ezt a könyvet nem szeretném úgy értékelni, mint az eddigieket, mert bárki bármit mond, ez más. Persze ezt nem rossz értelemben mondom, mert ez egy olyan könyv, amit kihagyni vétek. Csupán az a különbség, hogy nem olyan könnyű kis olvasmány, mint az eddigiek (oké, a HG trilógia se fekszik mindenkinek, mert vannak benne komoly gondolatok, de az is ifjúsági).
Őszintén szólva eleinte kicsit untam, azt hiszem. Rettenetesen sok dolgom akadt - volna - , mikor elkezdtem a könyv olvasását, és lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy nem tudtam teljesen átélni. Pár napig nem is vettem a kezembe, de lassan kezdem bánni, mert, csak elkezdtem (nah, a Tanameraról ne is beszéljek.. vagy fél éve "olvasom", pedig az se rossz könyv).
Elkalandoztam, de térjünk a tárgyra: Csijó sok mindenhez úgy állt hozzá, ami először kicsit zavart - mivel bennem azért van egy kis feminizmus - , de lassan megértettem a kislányt. Mikor Szajuri lett belőle, és túl kellett essen a mizuage-n, én is legalább annyira undorodtam Rák doktortól és a gyűjteményétől, mint a gésajelölt. Az elnök iránti "szerelmét" először szerettem volna gyermeki rajongásnak titulálni, de lassan rájöttem, hogy ez tartotta őt életben. Mégis én sokkal közelebb éreztem magam Nobuhoz (talán azért, mert sok mindenben hasonlítunk).
De ahogy az egész halad a végkifejlet felé az ember - vagyis egy bizonyos Ginga - minden szereplőt megszeret, vagy megsajnál, még ha sokszor nem is ért vele egyet.
A történet olyan erősen rengette meg a saját akaraterőmbe vetett hitet, hogy mégmindig nem vagyok benne biztos, én túl tudnék élni egy olyan férfi elnyomást és olyan mértékű kihasználást, mintha vagyontárgy lennék. És azt hiszem ezzel vett meg, mert nem váltot ki nagy érzelmi reakciókat, nem morzsoltam könnycseppet, még csak dühös se voltam - oké az más tészta, hogy oldalanként szinte nyüszítve suttogtam, hogy Szegény Nobu.
Nem különösebben szeretném kielemezni, mert ez egy életről szól, a karakterekre nem mondhatom, hogy hihetőek, hiszen lehetetlen lenne letagadni, hogy azok... De azt megemlíteném, hogy egy-két "modern" szón kívül az egész stílus elragadó.
Egy idézet: "Nem sokat tudok a japán történelemrıl – errıl keveset tanultunk kicsi falusi iskolánkban –, de úgy emlékszem, hogy Japán Koreát az orosz-japán háború idején hódította meg és néhány évvel ezután úgy döntött, hogy Koreát bekebelezi egyre növekvı birodalmába. A koreaiaknak ez persze nem tetszett. Nobu egy kis létszámú rendfenntartó egység tagjaként ment Koreába. A csapatnak az volt a feladata, hogy elfojtsa a koreaiak mozgolódását. Egy nap a parancsnokával együtt egy Szöul közeli falut kerestek fel. Visszatérve a lovaikhoz az ırjáratot megtámadták.
Amikor meghallották a feléjük közeledı bomba fütyülı hangját, a parancsnok megpróbált bemászni egy árokba, de öreg volt már és csak nagyon lassan tudott mozogni. A bomba már egészen közel volt és ı még mindig csak a megfelelı fedezéket kereste. Nobu ráfeküdt a parancsnokra, hogy megpróbálja a testével megvédelmezni, ő azonban megpróbált kimászni alóla. Sikerült is kidugnia a fejét Nobu alól és a gránát abban a pillanatban robbant. A parancsnok azonnal meghalt, Nobu pedig súlyosan megsebesült. A balkarját később amputálni kellett." (Ez Nobu története)

Kelley Armstrong: Ébredés

Alapok: Vigyázat Spoiler az előző részre nézve!
Miután Chloet fogjul ejtette az Edison csoport, a lány kétségbeesetten keresi a kiutat, és közben megtudja, miért tartották őt és a többi Variánst a Lyle házban.
Rae nem hiszi el neki, hogy a szintén Lyle házban élt lányt, Lizt és egy fiút, Bradyt a csoport kivégezte, mert erejüket kezelhetetlennek ítélték.
Chloe ismét megszökik, ezuttal Torival, a boszorkánnyal, és Liz szallemével, majd pár napon belül megtalálják Dereket és Simont, így eggyütt folytatják menekülésüket a rájuk vadászó Variánsok elől.
Chloe ereje azonban valóban nehezen kezelhető, és egyre több zombit kelt életre akaratán kívül.
Vélemény: Sokat vártam tőle, és hihetetlen, de sikerült teljesítenie!
Chloe visszahúzódó jelleme ellenére igyekszik összetartani a széthúzó társaságot, de ez nehéz úgy, hogy ő maga is sokszor kerül összetűzésbe Derekkel, és zombinevéreket valamint hajléktalanok hulláit kelti életre. Egyre erősebbé, határozottabbá válik, mégis ő a csapat legmegbocsájtóbb tagja.
Derek először ideges és mogorva, mint mindig, de egyre többet tudunk meg róla. Szerintem nincs olyan (női) olvasó, aki ne zárná a szívébe. Védelmező ösztönei mintha egyre erősebbek lennének.
Simon olyan, mint volt; optimista, vidám, és kész a társaság minden tagját feldobni (kivéve Torit, akivel ő se ápol jó viszonyt).
Tori féltékeny Chloera, mert a fiúk törődnek vele, de a dolgot nagyon hülyén kezeli. Anyja miatt érthető miért ilyen, és az ember talán sajnálná is, ha nem igyekezne olyan ellenszenvesen és meggondolatlanul beszélni, cselekedni. Ennek ellenére sokkal kedvelhetőbb, mint az előző kötetben (személy szerint jobban kedvelem, mint Raet a Szellemidézőben).
Rae most elásta magát, mert lehet, hogy nem rosszindulatból lett áruló, mégis azzá vált, és lehet, hogy Chloe megbocsájt, de én nem.
Lizről is többet megtudunk, és valahogy nehéz elfogadni, hogy már nem él.
A történet pörgősebb, mint az előző kötetben, de itt már helyet kap a lehelletnyi kamasz romantika is.
Megjelenik a vérfarkasfalka is, akikről remélem hallhatunk még a későbbiekben, mert lehet, hogy kegyetlenek, de akkor is ők Derek fajtársai.
Mostmár csak egy kötet maradt hátra, mert én hülye nem tudtam várni ezzel, így most várnom kell őszig, hogy elolvashassam a Leszámolást is magyarul. (Az is lehet, hogy nem törődöm csekély nyelvtudásommal, és nyáron kivégzem angolul.)
Kedvenc idézet: "- Miért öltek meg? - kérdezte Liz. Beszéltem neki a kísérletről és a genetikai manipulációról, meg amit az iratban olvastam a megsemmisítésünkről arra az esetre, ha nem lehetne bennünket rehabilitálni.
- De engem lehetett volna rehabilitálni! - mondta. - Ha csak elmondják nekem, miről van szó, nem akadok ki a kopogó szellemeken. Jártam volna órákra, beszedtem volna a gyógyszereket, bármit, amit akarnak.
- Tudom.
- Akkor miért? Miért?
Erre az volt az egyetlen válaszom, hogy nem számítottunk nekik. Egy kísérlet alanyai voltunk, de a rehabilitációt csak azért próbál ták, mert nem állatok vagyunk, a Lyle-ház csak jelképes erőlködés a részükről, hogy bebizonyítsák maguknak, tettek némi kísérletet a megmentésünkre." (tudom hosszú idézet, de nem akartam se akciót, se romantikusat írni ide)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5 (a fordítás javult, de még mindig nem az igazi)
Szerplők: 5/5

Kelley Armstrong: A szellemidéző

Alapok: A tizenöt éves Chloe Saunders élete első menzeszének napja felejthetetlenné válik, ugyanis aznap újra elkezd szellemeket látni. Először egy fiatal fiút lát, akin keresztülhajtanak kocsival, aztán egy megégett gondnokot, aki az egyész iskolán keresztül üldözi. Az eset, mely során a lány látszólag ok nélkül, ordítozva rohan az iskola tetője felé természetesen nem marad következmények nélkül; Chloet skizofrénnek nyílvánítják és egy Lyle ház nevű intézetbe küldik, hogy "kikúrálódjon". A lány eleinte igyekszik elhinni, hogy tényleg problémái vannak, de szobatársának különös esete és az intézetben lakó testvérpár rádöbbenti, hogy ezen a helyen nem elmebeteg gyerekek vannak, hanem olyanok, akik hozzá hasonlóan átlagon felüli képességekkel rendelkeznek. Ahogy egyre jobban elmélyül a nyomozásban, úgy egyre veszélyesebb lesz számára az intézetben maradni.
Vélemény: Lehet, hogy nem írtam le elég jól az alapokat, és ezért elnézést kérek, de egyszerűen nem lehet ezt pár sorban elmesélni, ezt olvasni kell!
Chloe alapjáraton egy visszahúzódó, csendes lány, aki dadog, ha ideges, és imádja a filmeket (ilyen szakirányban tanul a középiskolában), aminek következtében gyakran hasonlítja a saját életét filmbéli jelenetekhez. Nagyon pozitív szereplő, de nem tökéletes; rettenetesen fél a szellemektől és a zombiktól, sőt önmagától is.
Derek Souza az a tipikus búval bélelt kamaszsrác, de sok más regényhőssel ellentétben ő nem éppen jóképűségével hódít; intelligens, jószándékú, de nem egy szépfiú (kivéve persze az alkatát). Számára nagyon fontos a mostohatestvérének épsége, és sok mindent megtenne érte, de irtózik önmagától, retteg, hogy nem tudja megtartani a kontrolt indulatai és ereje felett. Ettől egy olyan karakterré válik, akit nem lehet nem kedvelni.
Simon sokkal inkább egy szépfiú, de megvannak a maga álmai és céljai. Nem lett kedvenc karakter, de szimpatikus.
Rae egy elhagyott gyerek, aki hirtelen jött különlegeséggétől egy kicsit elszáll, de nem mondanám, hogy nem kedveltem.
Liz bájos, vidám, kedves lány, de talán egy kicsit hiperaktív, és nem tudja kontrollálni a képességét, éppen ezért viszik el az intézetből.
Torit valószínűleg minden olvasó megfolytaná egy kanál vízben azokért, amiket tett, de végső soron fel lehet fogni, miért is ilyen. Rokonszenvet ugyan nem nagyon kelt, de ő is egy hihető karakter.
A történet először lassan indul, főszereplőnk kételkedik, de egyre inkább rádöbben, hogy tényleg nincs vele semmi baj (azon kívül, hogy kísérteteket lát, és zombikat tud életre kelteni). Az események egyre gyorsabban pörögnek, az izgalmas jelenetek folyamatosan követik egymást, és amikor éppen elérjük a tetőpontot, hirtelen vége a könyvnek. Majdnem a falat kapartam ettől a függővégtől, és elmondhatom, hogy a könyv letehetetlen.
Megjegyzés: bár van benne fiatalok közti vonzódás, de erre még nem mondom, hogy romantikus. (Ennyi erővel minden második könyv az lenne.)
Kedvenc idézet: "Azt látják, amit akarnak! Ragassz rá címkét, gyógyszerezd be,
és ha szerencséd van, elmúlik! Csakhogy ami nekünk van, soha
nem múlik el!" (oké, talán nem ez a legjobb belőle, de végsősoron igaz és illik ide)
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (így kell ezt csinálni)
Kivitelezés: 5/5 (bár a fordítás egy kicsit el van szúrva)
Szereplők: 5/5