Őszintén szólva eleinte kicsit untam, azt hiszem. Rettenetesen sok dolgom akadt - volna - , mikor elkezdtem a könyv olvasását, és lehet, hogy ez volt az oka annak, hogy nem tudtam teljesen átélni. Pár napig nem is vettem a kezembe, de lassan kezdem bánni, mert, csak elkezdtem (nah, a Tanameraról ne is beszéljek.. vagy fél éve "olvasom", pedig az se rossz könyv).
Elkalandoztam, de térjünk a tárgyra: Csijó sok mindenhez úgy állt hozzá, ami először kicsit zavart - mivel bennem azért van egy kis feminizmus - , de lassan megértettem a kislányt. Mikor Szajuri lett belőle, és túl kellett essen a mizuage-n, én is legalább annyira undorodtam Rák doktortól és a gyűjteményétől, mint a gésajelölt. Az elnök iránti "szerelmét" először szerettem volna gyermeki rajongásnak titulálni, de lassan rájöttem, hogy ez tartotta őt életben. Mégis én sokkal közelebb éreztem magam Nobuhoz (talán azért, mert sok mindenben hasonlítunk).
De ahogy az egész halad a végkifejlet felé az ember - vagyis egy bizonyos Ginga - minden szereplőt megszeret, vagy megsajnál, még ha sokszor nem is ért vele egyet.
A történet olyan erősen rengette meg a saját akaraterőmbe vetett hitet, hogy mégmindig nem vagyok benne biztos, én túl tudnék élni egy olyan férfi elnyomást és olyan mértékű kihasználást, mintha vagyontárgy lennék. És azt hiszem ezzel vett meg, mert nem váltot ki nagy érzelmi reakciókat, nem morzsoltam könnycseppet, még csak dühös se voltam - oké az más tészta, hogy oldalanként szinte nyüszítve suttogtam, hogy Szegény Nobu.
Nem különösebben szeretném kielemezni, mert ez egy életről szól, a karakterekre nem mondhatom, hogy hihetőek, hiszen lehetetlen lenne letagadni, hogy azok... De azt megemlíteném, hogy egy-két "modern" szón kívül az egész stílus elragadó.
Egy idézet: "Nem sokat tudok a japán történelemrıl – errıl keveset tanultunk kicsi falusi iskolánkban –, de úgy emlékszem, hogy Japán Koreát az orosz-japán háború idején hódította meg és néhány évvel ezután úgy döntött, hogy Koreát bekebelezi egyre növekvı birodalmába. A koreaiaknak ez persze nem tetszett. Nobu egy kis létszámú rendfenntartó egység tagjaként ment Koreába. A csapatnak az volt a feladata, hogy elfojtsa a koreaiak mozgolódását. Egy nap a parancsnokával együtt egy Szöul közeli falut kerestek fel. Visszatérve a lovaikhoz az ırjáratot megtámadták.
Amikor meghallották a feléjük közeledı bomba fütyülı hangját, a parancsnok megpróbált bemászni egy árokba, de öreg volt már és csak nagyon lassan tudott mozogni. A bomba már egészen közel volt és ı még mindig csak a megfelelı fedezéket kereste. Nobu ráfeküdt a parancsnokra, hogy megpróbálja a testével megvédelmezni, ő azonban megpróbált kimászni alóla. Sikerült is kidugnia a fejét Nobu alól és a gránát abban a pillanatban robbant. A parancsnok azonnal meghalt, Nobu pedig súlyosan megsebesült. A balkarját később amputálni kellett." (Ez Nobu története)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése