Vélenény: Nagyon sok szempontból érzelmi hullámvasút volt ez a könyv; volt, hogy a szerplőkről változott sokat a véleményem, volt hogy attól féltem túl korán láttam meg benne a potenciális kedvenc könyvet, és persze hagyományos értelemben is, volt hogy a sírás kerülgetett, majd hirtelen őrült mődjára felkacagtam (ez utóbbi sokkal többször fordult elő)-
Akkor essünk túl a szereplők rengetegén (tényleg elég sokan voltak, némelyik nevet alig sikerült megjegyeznem, és magamban csak annyit mondtam "Aha, M.").
Serene határozott, viszonylag jószándékú lány, aki ügyesen választja szét a mellékállását az átlag életétől. A elején nagyon kedveltem, ha nem is értettem, miért ezt az utat választotta, viszont a vége felé kezdett kicsit veszíteni az értékeiből a szememben.
Vincent, Serene bátyja nagylelkű férfi, aki szereti a hugát, és meg akarja védeni mindenféle rossztól. Tud Serene munkájáról, sőt - bíró létére - ő szervezte be, de mentségére legyen mondva, hogy csak jót akart. Egyébként nem rossz poénforrás.
Lucifer meglepően megértő, ám körmönfont alak, látszólag hagyja, hogy Serene döntsön, de a háttérben sok szálat mozgat ő. Egyébként ő is nagyon humoros figura, ahogy esetlenkedik néha.
Pandora, a világmindenség Anyaúristene rendkívül naiv, érzelmes, kissé gyermeteg és rettentően vágyódik a szeretetre, mind gyermekei, mind Lucifer irányából.
Maara nagyon jópofa karakter, sőt az egyik legjobb (megjegyzem, hogy kábé innentől kezdődik a legjobbak listája, ami nem lesz túl rövid). Nagyon szerettem a beszólásait, és egyszerűen azt a különös hangulatot, ami áradt belőle.
Theo olyan kis aranyos karakter volt a szememben, de az ördögűzős jelenete volt a legjobb mind közül.
Anachel egyszerre volt vicces és elszomorító angyal. Menyasszonya, Jill volt az a szereplő, aki miatt tényleg közel sodródtam a síráshoz, valamiért nagyon szurkoltam neki, hogy... nos életben maradjon.
Melpomené pont ellentétes kariert futott be, mint Serene, őt a végére szerettem meg igazán.
Nagyon kedveltem igazából minden démont és angyalt, de az abszolút kedvencem nem is lehetne más, mint Phaniel, a méltán elhíresült Őrült Mészáros, na és persze a felesége iránti rajongása sem volt semmi.
De, hogy a történetről is essen szó, és ne csak a szereplőket méltassam: egyszerűen lenyűgöző, egyszer se áll le, folyamatosan fenntartja az érdeklődést - és a röhögést. Mert a regény legjobb tulajdonsága nem más, mint a humora, amihez foghatót nem mindennap talál az ember. Igaz a vége felé már egyre kevesebb humoros pillanatot kapott az olvasó, de még így akadtak mosolygós pillanatok, bedig elég drámai esmények zajlanak közben.
Apropó vége: ezzel volt egyedül problémám a könyv során, ugyanis bár nagyon sejtettem, hogy mi lesz a vége, mégsem így képzeltem el; nem hittem volna, hogy Serene ez alapján dönt majd (és igen, az atyát is sajnáltam).
De mindent összevetve nagyon szerettem a könyvet, egyedül a vége miatt nem kapja meg a csillagot, pedig hosszú ideje e volt a legjobb könyv, amit olvastam.
Ja, és mielőtt el nem felejtem: a kis képek a fejezetek elején egyszerűen imádnivalóak voltak. (A poszt végébe is felteszem majd a kedvenceimet.)
Kedvenc idézet: "– Ha már a halhatatlan szerelmespárokról beszélünk… – ráncolta a homlokát Lucifer –, jó ideje nem láttam az Őrült Mészárost. Kiküldetésen van?
Pandora elméjében megállíthatatlanul keringeni kezdett egy ismerős, kellemetlen érzés, hogy elfelejtett valamit, amit nem lett volna szabad. Nyelt egy nagyot, és felkészült a katasztrófára." (említettem már, hogy nagyon bírtam a Mészárost?)
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése