Alapok: Adva van a Nagy Kelet-ázsiai Köztársaság egyik harmadikos, középiskolás (itthon ez a kilencedikesnek felel meg) osztálya; negyvenkét fiú és lány, akik már több, mint egy éve ismerik egymást, egymás ismertősei, barátai.És ennek az osztálynak részt kell vennie a Programon. Ez nem mást jelent, mint hogy huszonegy fiú és huszonegy lány kell egymással megkűzdjön életre-halálra, és csak egy győztes lehet. Hogy kicsit "érdekesebb" legyen, az osztály tagjai nyakörvet viselnek, ami azonnal felrobban, ha az illető tiltott zónába lép (hat óránként három zónából válik tiltott zóna), vagy akkor, ha huszonnégy óra telik el anélkül, hogy valaki meghalt volna. Sosem tudhatod, ki ment bele a játékba. Senkiben sem bízhatsz!
Vélemény: Nehéz megmondani, mit is éreztem olvasás közben, de sokszor azon kattogott az agyam, hogy mi (az én gimnazista osztályom) képesek lennénk-e ilyesmire. Az agyam azt súgta, hogy ez lehetetlen, de valami, mint valami rossz akaratú kisördög, folyamatosan elbizonytalanított. Meg tudnék bízni bennük?
És többek közt ez az, amiről szól a könyv, hogyan veszítik el a fiatalok a bizalmukat egymás iránt, és hogyan őrülnek bele a stresszbe.
A könyv egyik nagy erőssége a szereplőkben rejlik, igaz, hogy sokan vannak, de mindannyian egyediek voltak: volt itt naiv zenész, megfontolt zseni, egoista szerencsétlenség, nyugodt vezető, hacker és érzéketlen pszihopata.
Nanahara Súja (igen, magyarosan írva nagyon vicces neveik vannak) kezdetben rendkívül optimista, sőt mondhatni naiv, barátságos és a légynek sem tudna ártani, de a Program miatt veszít a pozitív hozzáállásából. Be kell vallanom nem értem mit is evett rajta az osztály lányainak fele.
Nakagava Noriko Sújához hasonlóan érzékeny, költői lélek.
A kedvenc karakterem egyértelműen Kavada Sogó volt, ez az okos, erős, bátor fiú, aki a tavalyi tartományi Programot is megnyerte (még az elején kiderül, és nem túl meglepő). Végig lenyűgözött, ahogy viszonyult Sújához és Norikohoz, ilyen gyengédséget nem is igazán várna el az ember. De persze mindennek oka van.
Aztán még ott volt Szugimura Hiroki, a szentimentális, kung-fuzó fiú, és Mimura Sindzsi a hacker, aki egyre inkább elveszíti a türelmét...
Hogy a lányok közül is kiemeljek valakit, megemlítemén Szóma Micukót, a kedvenc női karakteremet (beteges, tudom). Szóma élete hátborzongató, kegyetlen és erkölcstelen, ő maga pedig számító és rideg(nek tűnő). Sokkal hanarabb "elvesztette a lelkét", minthogy bekerült volna a Programba.
Ahogy olvastam sokszor eszembe jutott egy idézet Stephen Kingtől: "Ez az embertelen hely emberi szörnyeket szül". Éppen ez volt az egyik nagy bravúrja a könyvnek, megmutatta, hogy kire hogyan hat ez az egész, kit mi vezérel, miért akar túlélni, vagy miért nem.
Nehéz a könyvről nem dicshimnuszokat zengni, de hogy megfékezzem magam, megemlítenék valamit, ami bökte a csőrömet: túl sokszor szó esik arról, hogy kinek ki tetszik (általában véve mindenkinek Nanahara Súja). Lehet, hogy ez csak engem zavart, de nem tartottam odaillőnek. A másik apróság, hogy egyesek nagyon nem akartak meghalni, de ez inkább egyéni probléma Kirijamával szemben.
Ettől eltekintve nagy űrt hagyott maga után a könyv, élveztem, és féltem olvasni, féltettem a szereplőket (joggal, hiszen a többség meghalt).
Kedvenc idézent: "Ez itt a megvalósult fasizmus. Ilyen gáz helyet sehol másutt nem találsz a világon!" (Sindzsi rendszerről alkotott véleménye)
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése