Henrik Ibsen: A vadkacsa

Alapok: Gregers Werle több évnyi távollét után ismét visszatér apja házába, és a társasági élebe. Már a számára szervezett estélyen rájön, mit tett apja régi, cserben hagyott barátjának fiával és saját gyermekkori barátjával Hjalmar Ekdallal. Gregers új életcéljaként tűzi ki, hogy megváltsa Hjalmart és családját a hazug élet mocsarából. Az egyetlen probléma, hogy az Ekdal család nem akar megváltást az önjelölt messiástól.
Gregers tetteiért felelősséget nem vállalva elmeséli Hjalmar felesége, Gina előéletét, s ez az ifjú fényképész életében hatalmas változást hoz létre, melyet egy tragikus esemény koronáz.
Vélemény: Nagyon le vagyok maradva a kritikákkal, ezt például már majdnem egy hónapja meg kellett volna írnom. De talán, ha a tárgyra térnék, hamarabb be is fejezhetném. Kezdjük drága szereplőinkkel, mint ahogy általában szoktuk.
Gregers Werle ostoba, erre nincs jobb szó. Olyan mértékben naív, és egyáltalán nem ismeri az emberi természetet - ill. barátja jellemét -, hogy az szinte felháborító. De a legjobb mindebben, hogy el is hiszi, hogy neki ez a küldetése; hogy a "jó" útra kell terelnie az embereket. Mi olvasók pedig egy szép kis gumifalú szobát ajánlanánk az ilyennek.
Hjalmar Ekdal egy lusta, elkényeztetett, álszent, önző személy (csak nem írhatom egy ilyen dráma elemzésébe azt, hogy disznó, nemde?). Teljes mértékig a felesége tartja el, meg a lánya, mégis arról panaszkodik, hogy ő a lelkét is kidolgozza a családjáért. Ebben az esetben szép kis lelke van.
Rellig doktor Gregers szöges ellentéte - szerencsére -, hiszen olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és tudja, hogyan lehet őket legkönnyebben lerendezni.
A vadkacsa az egész dráma nagy motívuma tulajdonképpen első sorban Gregers eszményét hivatott szemléltetni; a vadkacsa lebukott a mocsárba, jó erősen megkapaszkodott az aljnövényzetbe, de mégis egy vadászkutyának sikerült kimentenie a vízből. Nyilvánvaló, miért mondta Gregersz, hogy, ha állatformában kéne újjászületnie vadászkutya lenne, aki vadkacsákat ment meg a fulladástól.
Hogy a mű fő kérdésén is elmélkedjünk egy sort: Jobb a hazugsággal teli élet, vagy éljünk teljesen felnyitott szemmel? A dráma válasza az, hogy a hazug élet jobb, mint a kegyetlen igazság. Hogy ezzel én, személy szerinte egyet értek-e? Nem könnyű kérdés.
Véleményem szerint ez teljes mértékig az egyéntől és az esetről függ. De maradva ennél: a legtöbb férfi teljesen kiborulna, ha megtudná, hogy a lánya nem a lánya, és a felesége megcsalta. (Ha utána számolunk Hedwig 14 éves, Ekdalék lassan 15 éve házasok...) Valószínűleg a kezdeti reakciója az emberek nagy részének hasonló lenne, mint Hjalmaré, de a nagy kérdés az, hogy ezek után hogy lennének képesek kezelni az ügyet? Lennének olyanok, akik a kényelem és megszokás miatt nem változtatnának addigi életükön, de persze sokan eltávolodnának a feleségüktől. De lennének olyanok is, akik egy bizonyos idő elteltével képesek lennének belátni, hogy a gyerek nem tehet semmiről.
Persze ez egy viszonylag szélsőséges eset, mert ki akarna olyat hallani, hogy a gyerek akit ő nevelt fel nem is az övé. De más igazság hazugság szembeállítást figyelembe véve (Lásd pl. Agatha Christie: Az alibi) lehetséges, hogy jobb, ha az ember tisztában van a tényekkel, és így fel tud készülni minden várható helyzetre.
Kedvenc idézet: "Mielőtt elfelejteném, Werle úr - kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy "eszmény". Van erre nekünk egyszerűbb, kifejezőbb szavunk is, a "hazugság". [...] Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!"
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/4 (tudom, hogy az író szándékosan írta ilyenre őket, de nehezebb valakivel együtt érezni, ha ennyire elviselhetetlen)

Leiner Laura: Kezdet

Alapok: Rentai Renáta most költözött Budára, és pár napon belül elkezdi a tanévet a Szent Johanna Alapítványi Gimnáziumban, ahova másodikként vették fel. Nemrég talált egy naplót, amiben leírja az iskolai élményeit; így ismerhetjük meg mi is a
9.b osztály tagjait, a gimnázium tanárait, és a magániskola különleges rendjét.
Renáta most szerez életében először barátokat, most lesz először szerelmes, és kerül kicsit más megvilágításba saját élete. A történet a kamaszkor kezdetének nehézségeiről, az általunk is elkövetett hibákról, és a rengeteg hétköznapibbnál hétköznapibb pillanatról szól, amelyekről akkor azt hittük az egész világot megváltoztatja.
Vélemény: Már több hete halogatom a kritika megírását (azóta felhalmoztam egy csomó másikat, amiről még szintén nem született véleményezés, szóval nagyszerűen el vagyok maradva, de se időm se energiám mindezt behozni), úgyhogy lehet, kicsit pontatlan leszek az eseményekkel kapcsolatban.
Rentai Renáta - mint azt már a neve is sugalja - elég egysíkú lány, határozottan felszínes, és teljesen két-dimenziósan látja a világot. Nála valami vagy ciki, vagy menő, köztes állapot nincs. Egyébként nem buta lány, de nem is egy született zseni, mint ahogy az be van állítva, de ez tulajdonképpen nem baj. A baj a fent említett nagyon bosszantó felfogásban rejlik, ami - igaz ami igaz - rengeteg tinilány jellemzője.
Kifejezetten kedveltem azonban az "összecsapásait" Vladárral, a rajztanárral, amikből egyértelműen ő jött ki vesztesként, és az irodalmi megjegyzései is szimpatikusak voltak.
Virág nagyjából úgy van jellemezve, hogy buta és emós. Ebből a butával viszonylag egyetértek, de az emóst nem tudom alátámasztani, mivel öltözködési és zenei stílusán semmi más nem utal erre. Tudom persze, hogy ez igazából egy korstílus, de ha ez egy fő jellemvonás, akkor legyen valami alapja is. Emellett Virág művész, ez az egyetlen, amihez valójában ért, de ez nem igazán baj, sőt.
Arnold egyszerűen könyvmoly, túl komoly és analitikus. Vagyis Reni ezt az oldalát látja, mert valahogy nem hiszem, hogy ez a karakter kimerül ennyiben. Bár az is lehet, hogy egyszerűen túl sokat akarok, tekintve, hogy ez a srác volt a kedvenc szereplőm az egyész könyvben. Nagyon örülnék egy ilyen barátnak, akivel mindenről lehet beszélgetni.
A Cortez körüli őrületet bevallom, nem igazán értem. Oké, ő a történet szépfiúja, de ennyiben marad a jellemzése, Reni meg csak csorgatja utána a nyálát, anélköl, hogy ismerné. Elfogadom, van olyan - főleg ebben a korban -, hogy valaki egyszerűen vakon hisz abban, hogy azt a személyt, aki történetesen nem is igazán érdeklődik iránta, neki teremtették.
Viszonylag nagyobb beszélőszerephez jut még Kinga, akit szintén kedveltem - név kötelez -, bár meg nem tudom mondani, mivel is szimpatizáltam igazán a jellemében, de a versenyszelleme néha engem is elért.
És akkor most jöjjön az igazi feketeleves: Mégis mi a jó fenét sugall ez a könyv a fiataloknak (nem mintha én valami aggastyán lennék, éppen ellenkezőleg)?! Mert az szép és jó, hogy egy osztálynak feltételek nélkül össze kell tartania, ez így is volna rendjén, de akkor hogy a csudába jön ehhez az az aprócska tény, hogy a fél könyvben egy duci és egy fogszabályzós lányon köszörülik a nyelvüket a szereplők. Tudom, hogy van ilyen a való életben, és én is mondtam dolgokat, amikre nem vagyok büszke, de akkor sem kéne az embereket ilyen egysíkúan; cikinek, vagy "kúlnak" beállítani.
A végére hagytam a könyv legjobb összetevőjét: a humort, mert az van itt bőven; igazából ezért volt érdemes elolvasni a könyvet, ugyanis nem egy-kettő igazán felhőtlen pillanatot okozott olvasás közben.
Kedvenc idézet: "– Látszik, hogy nem vagy egy észlény. Az ujjnyomok meglátszódnak. A vonalzó szabályos nyomot hagy az arcon, kipirul, ráadásul a csípős fájdalomtól könnybe lábad a szem, ami fáradt, beteg hatást kelt.
Mosolyogva figyeltük, ahogy Kinga csapkodja Ricsi arcának mindkét oldalát. Azt hiszem, még élvezte is. Mármint Kinga. De a lényeg, hogy a kémiaterembe érve Ricsi arca lángolt, a szeme fátyolos volt, és amikor rájátszott azzal, hogy bágyadtan bámul és nyakig felhúzza a pulcsiját, totál eredeti hatást ért el."
Összességében:
Alapötlet: 5/4
Kivitelezés: 5/4 (csakis a humor miatt)
Szereplők: 5/3