Henrik Ibsen: A vadkacsa

Alapok: Gregers Werle több évnyi távollét után ismét visszatér apja házába, és a társasági élebe. Már a számára szervezett estélyen rájön, mit tett apja régi, cserben hagyott barátjának fiával és saját gyermekkori barátjával Hjalmar Ekdallal. Gregers új életcéljaként tűzi ki, hogy megváltsa Hjalmart és családját a hazug élet mocsarából. Az egyetlen probléma, hogy az Ekdal család nem akar megváltást az önjelölt messiástól.
Gregers tetteiért felelősséget nem vállalva elmeséli Hjalmar felesége, Gina előéletét, s ez az ifjú fényképész életében hatalmas változást hoz létre, melyet egy tragikus esemény koronáz.
Vélemény: Nagyon le vagyok maradva a kritikákkal, ezt például már majdnem egy hónapja meg kellett volna írnom. De talán, ha a tárgyra térnék, hamarabb be is fejezhetném. Kezdjük drága szereplőinkkel, mint ahogy általában szoktuk.
Gregers Werle ostoba, erre nincs jobb szó. Olyan mértékben naív, és egyáltalán nem ismeri az emberi természetet - ill. barátja jellemét -, hogy az szinte felháborító. De a legjobb mindebben, hogy el is hiszi, hogy neki ez a küldetése; hogy a "jó" útra kell terelnie az embereket. Mi olvasók pedig egy szép kis gumifalú szobát ajánlanánk az ilyennek.
Hjalmar Ekdal egy lusta, elkényeztetett, álszent, önző személy (csak nem írhatom egy ilyen dráma elemzésébe azt, hogy disznó, nemde?). Teljes mértékig a felesége tartja el, meg a lánya, mégis arról panaszkodik, hogy ő a lelkét is kidolgozza a családjáért. Ebben az esetben szép kis lelke van.
Rellig doktor Gregers szöges ellentéte - szerencsére -, hiszen olyannak látja az embereket, amilyenek valójában, és tudja, hogyan lehet őket legkönnyebben lerendezni.
A vadkacsa az egész dráma nagy motívuma tulajdonképpen első sorban Gregers eszményét hivatott szemléltetni; a vadkacsa lebukott a mocsárba, jó erősen megkapaszkodott az aljnövényzetbe, de mégis egy vadászkutyának sikerült kimentenie a vízből. Nyilvánvaló, miért mondta Gregersz, hogy, ha állatformában kéne újjászületnie vadászkutya lenne, aki vadkacsákat ment meg a fulladástól.
Hogy a mű fő kérdésén is elmélkedjünk egy sort: Jobb a hazugsággal teli élet, vagy éljünk teljesen felnyitott szemmel? A dráma válasza az, hogy a hazug élet jobb, mint a kegyetlen igazság. Hogy ezzel én, személy szerinte egyet értek-e? Nem könnyű kérdés.
Véleményem szerint ez teljes mértékig az egyéntől és az esetről függ. De maradva ennél: a legtöbb férfi teljesen kiborulna, ha megtudná, hogy a lánya nem a lánya, és a felesége megcsalta. (Ha utána számolunk Hedwig 14 éves, Ekdalék lassan 15 éve házasok...) Valószínűleg a kezdeti reakciója az emberek nagy részének hasonló lenne, mint Hjalmaré, de a nagy kérdés az, hogy ezek után hogy lennének képesek kezelni az ügyet? Lennének olyanok, akik a kényelem és megszokás miatt nem változtatnának addigi életükön, de persze sokan eltávolodnának a feleségüktől. De lennének olyanok is, akik egy bizonyos idő elteltével képesek lennének belátni, hogy a gyerek nem tehet semmiről.
Persze ez egy viszonylag szélsőséges eset, mert ki akarna olyat hallani, hogy a gyerek akit ő nevelt fel nem is az övé. De más igazság hazugság szembeállítást figyelembe véve (Lásd pl. Agatha Christie: Az alibi) lehetséges, hogy jobb, ha az ember tisztában van a tényekkel, és így fel tud készülni minden várható helyzetre.
Kedvenc idézet: "Mielőtt elfelejteném, Werle úr - kérem, ne használja ezt a finomkodó kifejezést, hogy "eszmény". Van erre nekünk egyszerűbb, kifejezőbb szavunk is, a "hazugság". [...] Mert aki megfosztja az átlagembert az élete nagy hazugságától, a boldogságát veszi el tőle!"
Összességében:
Alapok: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/4 (tudom, hogy az író szándékosan írta ilyenre őket, de nehezebb valakivel együtt érezni, ha ennyire elviselhetetlen)