Simone Elkeles: Tökéletes kémia

Alapok: Brittany Ellis a gazdag, csinos főpomponlány, nem egészen az akinek tűnik. Nővére erősen fogyatékos, és családjából csak ő törődik vele igazán. Anyját csak a külsőségek érdeklik, elvárja, hogy Brit tökéletes legyen, apját viszont látszólag semmi nem érdekli a munkáján kívül. Élete megváltozik, amikor kémia tanára Mrs.Peterson egy déli srác, Alex Fuentes mellé ülteti, akit aznap majdnem elütött.
Hogy mi a különleges abban, hogy a srác délről származik? Egyszerű: a déliek "csóró" mexikóiak, míg Chicago északi részén élők gazdag amerikaiak.
Az ellentétek ellenére a két fiatal egyre gyorsabban sodródik egymás felé, hisz több a közös bennük, mint azt bárki gondolná. De vajon képesek változtatni eddig jól kiépített életükön és a róluk alkotott képen, vagy maradnak a megszokott, könnyebb úton?
Vélemény: A könyv tele van klisés elemekkel, de hiába próbálja az ember ez alapján elítélni a könyvet, nem fog menni. Egyszerűen elragad a történet.
Brittanyról már említettem, hogy igyekszik tökéletesnek látszani; mindenben meg akar felelni az anyjának. Shelleyt imádja, nem bánja, hogy gondoskodnia kell róla, viszont állandóan bűntudata van, mert tart tőle, hogy mit szólnának hozzá mások. Alexhez nagyon erősen kötődik, talán azért, mert a fiú az első olyan személy, aki tényleg teljesen megérti.
Alexet nem lehet nem szeretni (vagy ha mégis, akkor csak én nem vagyok rá képes). Igazi bandázó kemény-legénynek mutatja magát, de csak a családját akarja megvédeni. Britben kicsit önmagára lel, ő jön rá hamarabb, hogy mennyire hasonlóan rejtegetik valódi személyiségüket. A lány barátai közül ő fogadja el leginkább Shelleyt.
A többi szerplő is karakteres, pár kivételen kívül (akik egyértelműen negatív szereplők) mindenki kedvelhető. Paco komolytalannak tűnik, de nagyon mély lelkű, Isa pedig bolondossága ellenére nagyon erős egyéniség.
A történettől csak egy egyszerű love-storyt vártam, de annál többet kaptam: ez a könyv az előítéletek lekűzdéséről és önmagunk vállalásáról is szól. Persze nem kell egy világmegváltó könyvet várni, de a maga nemében teljes és bájos. És plussz pont, hogy megtultam egy pár szép, spanyol kifejezést (oké-oké, java részt káromkodást, de van köztük sok valóban szép szó is).
Kedvenc idézet: "– Ha ki akarsz lépni, próbára tesznek. Vagy megkínoznak, vagy összevernek. Ha túléled, kiléphetsz. De hadd meséljem el neked, preciosa, eddig csak egyetlen embert láttam túlélni a próbát. A pasas a mai nap is azt kívánja, bár meghalt volna, annyira összeverték. Istenem, hogy magyarázzam el neked? A családomnak szüksége van erre.[...]
– Nem szeretem, amikor törvénytelen dolgokat művelsz.
– Querida, akkor válassz magadnak egy szentet! Vagy egy lelkészt. Én egyik sem vagyok."

Összességében:
Alapötlet: 5/4 (pedig tényleg nem annyira eredeti)
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Marc Levy: Ki nem mondott szavaink

Alapok: Julia Walsh nincs túl jó viszonyban apjával, ezért nem is igazán számít rá, hogy az elmegy lánya esküvőjére. Azonban ez esetben Anthonynak tökéletes mentsége van, ugyanis meghalt. A temetése aznap van, amikor Julia és Adam az esküvőjét tarotta volna, így töbszörösen is kellemetlen a helyzet.
Juliát nem rázza meg annyira édesapja halála, sokkal nagyob hatással van rá, hogy pár nappal később egy nagy csomagot kap, benne apja tökéletes android-másával.
Így apa és lánya rendezheti kapcsolatát, és rendesen elbúcsúzhat egymástól, de akkor képbe jön Julia régi szerelme, akit annyi évig halottnak hitt, és most kiderül, hogy csak az apja nem adott át egy neki érkezett levelet, amelyben Tomas megírta, hogy túlélte a balesetet. Így Anthony és Julia elindul Berlinbe, hogy felkeressék a nő 20 éve nem látott szerelmét.
Vélemény: Ez egy olyan regény, ami bármennyire is jó akar lenni, nem az. Miért? A szereplők hiteltelenek, a történet ellaposodik, pedig az alapja nem lenne rossz.
Kezdjük talán Juliával. Az a nő egy Isten-verése, komolyan. Olyan, mintha egy 17 éves hisztis, kis csitri fejével gondolkodna (hehe, na igen.. ezt mondom én, a nagy öreg), muszáj neki a 20 éve nem látott férfit az apja elé helyezni, akinek már csak egy hete van az android-létből. Sajnos még a ráerőltett szarkazmus sem segített a "hisztis nőszemély" benyomáson.
Tomas a regény közepe-vége felé bukkan fel, de egyszerűen nincs benne semmi. Hiába mondja Knapp, hogy nem tudta kiheverni Juliát, ez valahogy nem érződik, pedig Levy tényleg megpróbálta úgy megírni; az se kizárt, hogy csak nekem nem jött át.
Anthony Walsh egy halványan pislákoló fénypont, aki miatt azt mondom, hogy egyszer el lehetett olvasni. Róla el tudom képzelni, hogy szereti a lányát, ahogy a feleségét is imádta (Itt megjegyezném, hogy a levél, amit a nő hagyott nagyon szívhez szóló, az a része tetszett). A baj csak az, hogy már régebben elrontotta a dolgokat. Ettől függetlenül ő volt a legjobb karakter.
Hogy a történetről is essen szó: Egyáltalán nem arról szól, amiről - szerintem - kéne. Ha az ember kapna egy esélyt, hogy tisztázza a - halott - apjával a félreértéseket, szerintem az lenne a logikus, hogyha megpróbálnánk tényleg odafigyelni rá. De nem, ez itt a régi szerelem keresése, akivel annó még csak nem is tudott a főhősnő rendesen beszélni a közös nyelv hiánya miatt... Ezt először nem akartam elhinni, de Julia eleinte még nem is tudta megértetni magát Tomasszal, de attól még hú de "csudinagy szerelem" volt kettejük között.
Persze-persze, most jön, hogy a végén a csavar egy kicsit más színben tűnteti fel a dolgokat (az apa szerepét illetően), de ez akkor is túl-romantikázott, nyálas regény(ke).
Kedvenc idézet: "Még amikor távol voltam, akkor sem voltam olyan messze, mint hitted, ügyetlenül, sután, de szerettelek. Már csak egyetlen dolgot kérek tőled: ígérd meg, hogy boldog leszel." (Anthony búcsúlevele Juliának)
Összeségében:
Alapötlet: 5/4 (mert a családi kapcsolatok helyrehozása igenis jó téma, de (sajnos) itt a hihetetlen "nagy és örök szerelmen" van a hangsúly)
Kivitelezés: 5/3 (mert az író igyekezett, és van is valamennyi logika benne, de egyszerűen...hiteltelen, drámaiatlan és humormentes)
Szereplők: 5/2 (Anthony és a valóságban nem is szerplő felesége miatt nem 1 pont)

Kody Keplinger: The DUFF

Alapok: Bianca nem érzi magát olyan vonzónak, mint barátnői, és a helyzeten csak ront, hogy az iskola hímringyója DUFF-nak nevezi, vagyis megbízható, csúnya, kövér barátnak. A lány felkapja a vizet, illetve a Cherry Coke-ját, és leönti a Wesley-t, de valahol belül nagyon is igazat ad neki. Állandóan örlődik, de nem csak ezen: szülei válni készülnek, a fiú - akit nevezhetünk a nagy első szerelmének is - visszatér a városba, a menyasszonyával együtt.
Mindezek olyan hirtelen érik Duffyt (ahogy Wesley hívja - nem tudva, hogy ez mennyire zavarja B-t), hogy valamiben le kell vezetnie a feszültséget, és jelen esetben a legkézenfekvőbb eszköz nem más, mint legmélyebb gyűlöletének tárgya. Nem szó sincs itt érzelmekről, ez színtisztán csak testi kapcsolat, ami segít B-nek ellazulni, de lassan kiderül, hogy egy ilyen kapcsolat nem maradhat érzelemmentes.
Vélemény: Kicsit talán elfogult vagyok ezzel a könyvvel, mivel ez az első olyan, amit angolul olvastam! Csökevényes angol tudásommal sikerült kb 3-4 nap alatt kivégezni, ami azért nem olyan sok, figyelembe véve, hogy nem sok időm van olvasgatni (legalábbis nem annyi, mint szeretném).
Bianca nagyon jó karakter, meg lehet érteni, miért menekül heti négyszer a fiú ágyába. A családi kapcsolatok hitelesek, B nem igazán tudja mit kéne tennie az ellen, hogy apja ne igya le magát napról napra, és ezért igyekszik kerülni a témát. Félreértés ne essék, ő nem egy követendő példa, hanem csak egy átlagos kamasz lány, akinek az önbecsülése a béka segge alatt van.
Wesley tényleg egy hímringyó, de azért érthető, miért vált azzá. Személy szerint nagyon bírom a nagyra nőtt egójával együtt.
B barátai remek támogatók, rájuk lehet számítani, de nekik is van személyiségük, nem csak úgy oda vannak lökve a főhősnek.
A története nem csavaros, de nem is kellett az legyen, hogy lekössön.
Amit külön ki kell emelni, az a könyvet végig átitató szarkasztikus humor, ami nem egyszer "kényszerített"  nevetésre.
Viszont volt egy dolog a végén, ami nagyon böködte a csőrömet, mégpedig a "szerelmi háromszög", amibe Bianca beleerőltette magát. Ezen kívül is voltak kis hibák, egy-két olyan mozzanat, ami nagyon kiszámítható, de engem megvett ez a könyv, ahogy a nagyon fiatal írónője is (oké, idősebb nálam, de még így is elég fiatalnak számít).
Kedvenc idézet: "The sky looked dull and cold outside Wesley’s window, but I felt warm. So warm. Wesley’s arm was draped over me, holding me against his chest, and his soft, rhythmic breathing heated the back of my neck. It was so peaceful. So perfect. I felt safe and content. And that was the problem." ("Az ég fakónak és hidegnek tűnt Wesley ablakán át, de én csak meleget éreztem. Igazán meleget. Wesley karja körülölelt, a mellkasán pihentem, lágy, ritmikus légzése fűtötte a tarkóm. Olyan békés volt. Olyan tökéletes. Biztonságot és elégedettséget éreztem. És épp ez volt a baj")
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/4 (akármennyire is örültem a Happy End-nek, egyszerűen túlzás volt)
Szereplők: 5/5

 (Ezt igazán sajnálom, de a vége egyszerűen lehúzta...)

Suzanne Collins: A kiválasztott

Alapok: (Spoilert tartalmaz az előző részekről, szóval csak óvatosan) A Tizenkettedik körzet pusztulása után Katniss és családja a Tizanharmadik körzet föld alatti városába menekül még 800 túlélővel együtt. Coinnak szüksége van Katnissre, hogy a felkelés jelképe legyen, de a lelkileg tönkretett lányt nehéz rávenni a Fecsegőposzáta-szerepre. Peeta a Kapitólium kezébe kerül, és TV adásaikhoz használják fel, mint háborút ellenző vezéregyéniség.
Katnisst azonban a videók csak meggyőzik, hogy a harcoknak folytatódniuk kell, hogy Panem megszabadulhasson a főváros uralmától, és a körzetek felszabaduljanak.
Vélemény: Ez az a kötet, ahol nagyon nehéz nem leírni, hogy mi fog történni, pedig tényleg nagyon izgalmas a cselekmény. Ott van az, hogy Peeta agyát kimosták (a felénél derül ki, szóval ez nem annyira a végkifejlet), és kényszerítették, hogy álljon a Kapitólium oldalára.
Katniss pedig nem tud igazán kamerák előtt szerpelni, most viszont kénytelen ellátni ezt a tisztet, miközben egyre inkább szétesik.
Finnicket itt is meg kell említeni, mert egyszerűen gyönyörűen van ábrázolva, ahogy csaknem beleőrül a tudatba, hogy Anniet a Kapitólium fagva tartja. Végre megismerhetjük a múltját is, ami engem enyhén földhöz vágott.
Prim Everdeen ebben a kötetben valódi szerepet kap. Korához képest gyorsan kellett felnőnie, és ő tartotta a lelket Katnissben.
Igazából annyi csodálatos szereplőt ismerhetünk meg a befelyező kötetben, hogy lehetetlen lenne mindannyiukról rendesen, annyit írni, mint azt megérdemlik.
Ebben a könyvben minden főbb karakter motivációja érthetőbbé válik, és épp az a szörnyű, hogy rájövünk: a háborút vívó felek talán nem is különböznek annyira. Szerintem Coin is volt olyan kegyetlen vezető, mint Snow.
Ami még nagyon tetszett, az az érzelmi kavalkád. Katniss nem tudja, melyik fiú felé húzza a szíve, de nem ez a fő kérdés. És éppen az a remek benne, hogy kijelenti, mind Peeta, mind Gale nélkül tudna élni. Érzelmi fronton ennél sokkal nagyobb hangsúly van talán a gyászon, a halál elfogadásán, mint a romantikus részeken.
A vége keserédes, de túl szirupos lett volna a teljes "Boldogan-élünk-míg-meg-nem-halunk" dolog ehhez a könyvhöz.
Kedvenc idézet: "– Miért tették? Miért támadtak haldokló emberekre? – kérdezem.
– Figyelmeztetésnek szánták. Rá akartak ijeszteni a sebesültekre, nehogy segítséget merjenek kérni – feleli Gale. – Az emberek, akikkel a kórházban találkoztál, feláldozhatók voltak. Legalábbis Snow annak tekintette őket. Hiszen ha a Kapitólium győz, mihez kezdene egy rakás sebesült, nyomorék és beteg rabszolgával?" (azt hiszem ez fejezi ki legjobban a háború következményeit)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Suzanne Collins: Futótűz

Alapok: Bár Katniss túlélte a 74. Éhezők Viadalát, mégsem élhet nyugodt életet. Nem csak a személyes problémái nehezítik életét, hanem Snow elnök is látogatást tesz nála. A lány számára nyilvánvalóvá válik, hogy a Viadalon használt trükközésnek súlyosabb következményei vannak, mint azelőtt gondolta volna: a körzetek feszültek, van, ahol már lázadást szerveznek. Mindeközben közeledik a következő Éhezők Viadala, a harmadik Nagy Mészárlás. (Minden 25. Viadal véresebb, mint a többi: az első Mészárláson a kiválasztottakat a körzet lakói megszavazták, a másodikon (ezt Haymitch nyerte) kétszer annyi gyerek kellett részt vegyen.) A 75. Éhezők Viadalán azok közül választják a résztvevőket, akik már egyszer megnyertek egy Viadalt. Mivel Katniss az egyetlen női nyertes a Tizenkettedik körzetből, kényten szembenézni a ténnyel, hogy vissza kell térnie rémálmai helyszínére.
Vélemény: Ez a kötet, ha lehet még jobb lett, mint az előző, mivel megmutatja, milyen következményei vannak egy-egy döntésnek, amit meghozunk.
Katniss nem sokat változott, de a Viadalon átéltek miatt folyamatos rémálmok gyötrik, amik elől Peetához menekül, aki hozzá hasonló gondokkal küzd. Gyakran gondol Rutára is, mert az ő halála viselte meg legjobban. Mikor kiderült, hogy vissza kell mennie az arénába, nagyon érthetően reagál. És végig érezzük, hogy tényleg képes lenne az éltét adni Peetaért.
Peeta még mindig hős szerelmes, de a Viadal óta megtört; ő is rémképeket lát, de a feszültségét legalább levezeti a festésben. Még mindig meg akarja védeni Katnisst, és ezt nagyon szépen hozza tudomására.
Mostmár muszály lesz Galeről is említést tennem, mivel ebben a részben már ő is nagyobb szerepet kap. Személy szerint értem a karakterét, de nem tudom igazán kedvelni.
Ezzel szemben Haymitchet ebben a részben sikerült a szívembe zárnom, még akkor is, ha egy "alkoholista". Ebben a kötetben végre tényleg sikerült megértenem, miért vált azzá, akivé.
És hogy még egy nagyon jó karakterről szót ejtsek: Finnick egy igazi, komoly humorforrás... egy ideig. Aztán az ember kezdi lassan belátni, hogy ő sem csak egy poéngyáros, hanem egy hús-vér ember.
A történet magávalragad: Snow elnök mindent megtesz, hogy kiiktassa a jelképpé vált Fecsegőposzátát, vagyis Katnisst, éppen ezért küldi ismét az arénába, és az emberek is lássák, a Kapitóliumnak nem lehet ellenszegülni.
Kedvenc idézet: "Ha te meghalsz, és én életben maradok, nem tudok tovább élni a Tizenkettedik Körzetben. Mert te vagy az életem értelme, Katniss, csak miattad élek [...] Soha többé nem lennék boldog. [...] Te viszont más helyzetben vagy. És ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem szenvednéd meg, ha meghalnék. Viszont neked vannak még olyan emberek, akik miatt érdemes élned." (oké, ennél nincs is nyálasabb jelenet benne, de nekem tetszett)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Suzanne Collins: Az Éhezők Viadala

Alapok: Az USA területén fekvő országot, Panemet egy Kapitóliumnak nevezett főváros irányítja, melynek lakosai élvezik annak hasznát, amit a körzetek előállítanak.
A világ sajátosságához hozzátartozik az úgy nevezett Éhezők viadala, amelyben minden körzetből két kiválasztott (összesen 24), tizenkét és tizonnyolc év közötti fiatal kell megküzdjön egymással és a Játékmesterek csapdáival - életre halálra.
Katniss Everdeen a Tizenkettedik körzetből származik. Édesapja a bányában halt meg, és rá maradt a feladat, hogy gondoskodjon anyjáról, és húgáról, Primről, akiért az életét is odaadná.
Primet első aratásnapi sorsolásán (ez az az esemény, amelyen kihúzzák a kiválasztottak nevét) kiválasztják, de a helyére jelentkezve Katniss vállalja, hogy ő megy húga helyett az arénába, és néz szembe a halállal.
Vélemény: Személy szerint nagyon szerettem ezt a kötetet. A szereplők hihetőek, egyik sem tűnt erőltetettnek.
Katniss úgy viselkedik, és gondolkodik, mint egy igazán rátermett hősnő, nem várja el, hogy megmentsék, nem kezd el könyörögni az életéért, amikor arra kerül a sor.
Peetáról először én is azt hittem, hogy csak a szerepét játsza, hogy támogatókat szerezzen, de lassan észre lehetett venni, hogy tényleg érzéseket táplál a lány iránt. Az ő karaktere egy kicsit túl romantikus volt nekem, de szeretem ezt a típust is, úgyhogy belopta magát a szívembe.
A kritikák alapján tartottam tőle, hogy az én idegeimnek túl véres könyv lesz, de kellemesen csalódtam. Bár rengeteg gyerek hal meg, és némeik igen durva módon, de egyáltalán nem mondanám abszolút morbidnak.
Bár maga a történet inkább tragikus (tekintve, hogy sok gyerek meghal, és ezt a Kapitólium még élvezi is), voltak meglepően vicces pillanatok is. 
Kedvenc idézet: "S a holnap valóra váltja az álmaidat
                              Drága kicsikém, úgy szeretlek." (Ruta altatójának utolsó két sora. Ez volt az a pont, ahol elsírtam magam - pedig nem szokásom) 
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Megnyitottam

Kedves Idegen!
Ezennel hivatalosan is megnyitom kapuimat, hogy legyen egy hely, ahova lejegyezhetem az egyes könyvekhez fűződő agymenéseimet.
A véleményem teljesen szubjektív, de ha nem értessz egyet, nyugodtan vitatkozhatsz velem. Egy valamire megkérnélek, ne használj nagyon durva és sértő szavakat se velem, se a könyvvel szemben.
Igyekszem spoiler mentes lenni, de ha nem jönne össze, előre is elnézést kérek!