Richelle Mead: Vámpírakadémia 3. - A halál csókja

Mint mondtam, a túl nagy elvárások csalódást szülnek, úgyhogy mikor nekikezdtem a könyvnek nem vártam semmit, és éppen ezért nagyon pozitívan csalódtam.
Alapok: Spoiler az előző kötetekre! Rose még mindig nem heverte ki Mason halálát, sőt, néha látja a fiú szellemét is, amint az szomorúan néz rá, mintha mondani akarna valamit. Életét az sem könnyíti meg, hogy szembe kell néznie a ténnyel, Victor Daskov tárgyalása még nem történt meg, és se Lissa se ő nem mehet el tanúskodni. A testőr képzés közben gyakorlati vizsgával folytatódik, ahol Rose nem Lissát kapja morájául, hanem Christiant. És a szellemlátása egyre zavaróbb és különösebb lesz.
Vélemény: Mint fent említettem, nem számítottam egetrengetően jóra, és talán éppen ezért (és azért, mert mindig fáradt, alig működő aggyal) tetszett ez a rész annyira.
Rose az első kötethez viszonyítva érezhetően változott, már nem volt annyira felelőtlen, mint korábban, de nem vesztette el a hirtelen természetét sem.
Most kicsit közelebbről megismerhettük Eddiet, aki korábban az én fejemben csak Mason-csatlósként létezett, és nagyon megkedveltem.
Lissa viszonylag keveset szerepelt, amit sajnáltam, viszont kárpótlásként több Christian jelenetet kaptam, és az az igazság, hogy minden pillanattal jobban megkedveltem.
Adrianen egy kicsit meglepőttem a végén, mert *enyhe SPOILER* most komolyan ő is belezúgott Roseba? Mintha minden férfi karakter érte nyáladzana. *SPOILER VÉGE*
Dmitrij meg olyan - Rose számára - tökéletesnek van leírva, mint mindig.
Mindent összevetve ez a kötet jobban tetszett, mint az előző.
Kedvenc idézet: "Szomorú volt – igen, igen szomorú. A szemébe nézve a szívem kihagyott. Minden emlék arról, hogy mi történt pár héttel ezelőtt, újra előtört bennem. Újraláttam az egészet: a zuhanó testét, a kegyetlen tekintetet a strigák arcán… Egy csomó lett a torkomban. Ott álltam fázva, döbbenten és képtelenül megmozdulni." (az első alkalom, mikor meglátja Masont)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Richelle Mead: Vámpírakadémia 2. - Dermesző ölelés

Azt hiszem mindenkivel előfordult már, hogy túl sokat várt egy könyvtől. Velem is megtörtént már, nem is egyszer, de ez most más volt, az eddigi "csalódások", mert voltak részek, ahol az események jobban pörögtek, mint azt reméltem. Végülis, nem ásta el magát a sorozat.
Alapok: Rose és Dmitrij egy kegyetlen mészárlás helyszínére érkezik. Az elkövetők? Strigák, méghozzá szervezettek. Annyian voltak, mint eddig még egy támadásnál sem, és emberek is részt vettek benne. A morákon eluralkodik a pánik, sokan nem mernek elutazni otthonról, hogy a szeretteikkel töltsék a karácsonyt, mégis páran elmennek az akadémiára, köztük az a család is, amelynek a testőre egy bizonyos, nagyon híres Janine Hathaway, Rose rég nem látott anyja.
Vélemény: Mint fentebb már említettem ez a rész kevésbé győzött meg, mint az előző. Hogy miért? Nos, röviden: Rose hihetetlenül lassúnak tűnt; a történet a közebe felé kicsit lapossá vált, de a végére szerencsére begyorsultak az események. Volt valami, amit Gigi (titkon az egyik kedvenc könyvkritikusom) említett, de minden konkrét dolog nélkül, mégis kb. az első pár oldal után rájöttem, hogy kiről lehetett szó.
Két új szereplő tűnt fel a kötetben: Tása (Christian nagynénje) és Adrian. Tása egy tettrekész, kedves nő, Adrian pedig nos... érdekes, és egyelőre szimpatikus figura.
Megemlíteném, hogy a vége (nem az utolsó fejezet, arról majd később beszélnék) fantasztikus, és viszonylag valósághű, kivéve talán, hogy hőseinknek egy jó ideig étlen-szomjan kellett átvészelniük, így - nekem - kicsit furcsa volt, hogy volt még ennyi erejük. DE most nem ez a lényeg.
Az utólsó fejezet utolsó oldalai elrontották a könyv befejezését. Addig is zavart az, ami Rose és Dmitrij közt zajlott (Rose szerintem felfoghatta volna egy kicsit normálisabban is), de abban a bizonyos pillanatban nagyon nem illett az oda.
Kedvenc idézet: "De elkaptam a pillantását valakinek, aki a tömeg szélén ácsorgott, és aki nem tűnt se kíváncsinak, se izgatottnak. Eddie volt az. Amikor egymásra néztünk, eleresztett egy apró, szomorú mosolyt. Ő értette."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/4 (mert voltak részek, amiket egyenesen untam, és a legeslegvége hangulatgyilkos)
Szereplők: 5/5

Richelle Mead: Vámpírakadémia

Évekkel ezelőtt, miután elolvastam az Alkonyat-könyveken, és kitört ez a nagy vámpírhisztéria úgy döntöttém, hogy én az ilyen csilivili vérszívókból nem kérnék töppet, inkább csapkodom a szúnyogokat. A lényeg, hogy egészen mostanáig igyekeztem nem túl komoly kapcsolatba kerülni a vámpíros könyvekkel - vagy filmekkel - aztán valami mégis rávett, mert "ugyan már, ha a ragyogó-vega vámpírok nem is jöttek be, lehet, hogy ez nem olyan rossz" (igen, magamat győzködtem.). És végső soron egyáltalán nem bántam meg, mert sokkalta jobbat kaptam, mint vártam. 

Alapok: Rose és Lissa már két éve szökésben vannak. Hogy miért? Erre sokan tudni szeretnék a választ. Egy valami biztos: nem akarnak visszakerülni a Szent Vlagyimir Akadémiára, ahol morákat (vámpírokat), és dampyrokat (tulajdonképpen testőröket) képeznek ki. Viszont mit tehetne két lány, ha vagy egy tucat őr jelenik meg, hogy visszavigye őket? Konkrétan semmit. Az iskolában azonban felbukkanak a múlt emlékei, és az ok, amiért két esztendeje el kellett szökniük, és egyre tőbb kérdés merük fel, aminek utána kell járni.

Vélemény: A történet tetszett, logikusan volt felépítve, bár kicsit zavart, hogy sok mindenre hamarabb jöttem rá, mint a főhősnő, de ez igazából nem jelentett akkora problémát, így is élveztem.

Rose egy kemény csaj, és szerencsére nem az a típus, aki arra vár, hogy a szőke herceg, illetve esetünkben orosz dampyr, megmentse mindentől, hanem igyekszik helyt állni, de emellett egy átlagos, bulizni és pasizni vágyó 17 éves lobbanékony lány.

Lissa labilis típus, aki a lelki fájdalmat fizikaival kompenzálja, és a vidámsága mögött egy depressziós lány lapul.

Dmirtij egy viszonylag megfontolt, fiatal orosz, akinek a fizikuma se kutya, de neki is megvan a múltja.

Christian egy őrült hősszerelmes, a jobbik fajtából, akinek könyörtelen humora - szerintem - megynerő. A családja miatt peddig könnyen megsajnálja az ember.

Mason egy nagyon aranyos szerplő, pontosan az a típus, aki bármennyire is igyekszik, sose lesz befutó. A többi karakter is ígéretes, a maguk jó és rossz oldalával.

Az első rész olvasása után kijelenthetem, ha a többi kötet is ilyen lesz, akkor örömmel fogom rávetni magam.

Kedvenc idézet: "A morák nagyon sokat elvárnak tőlünk, de tisztában vannak vele, hogy a testőrök is - többé-kevésbé - csak emberek. Úgyhogy a testőrködésért is jár fizetés és szabadság, mint bármilyen más munkáért. Pár keményvonalas testőr - mint például az anyám - nem hajlandó szabadságra menni, mert felesküdött arra, hogy soha nem hagyja el a moraját. Így elnézve Dmitrijt ebben a pillanatban, nagyon is elképzelhetőnek találtam, hogy belőle is ilyesvalaki válik." (oké, nem kedvenc, de legalább nem árul el sokat a történetből)

Összességében:

Alapötlet: 5/5

Kivitelezés: 5/5

Szereplők: 5/5 (bár a szerplők nekem túl szépek - a szó szoros értelmében)