Alapok: Mr. Lockwood kibéreli Thrushcross Grange-t, Szelesdomb gazdájától, Heathcliff-től, akinek modorán és visszavonultságán éppúgy meglepődik, mint lakótársai viselkedésén; míg Catherine szíve jéggé fagyottnak tűnik, addig Hareton szinte parasztfiúként viselkedik, annak ellenére, hogy úri családból származik. Az új bérlőt nem hagyja nyugodni kíváncsisága: Mi történhetett ezekkel az emberekkel? Szerencsére házvezezetőnője pontosan ismeri az életüket, mert mindegyik Szelesdombon élő személyt gyermekkora óta ismeri, így ő meséli el életük gyötrelmeit, hogy hogyan vált az árva kisfiúból másokat sanyargató, bosszúszomjas férfi.
Vélemény: Nem olyan könnyű olvasmány, mint például Rejtő regénye. Nem hiába említettem a besorolásnál, hogy lélektani, mert bár a fő témája a bosszú és a szerelem, az ember elgondolkodik: ha ilyen élete lett volna, ő más lenne?
Heathcliff egyszerre volt szánalomra méltó, megkeseredett és örjöngő őrült, mégis olyan fokú szimpátiát keltett, amit nehéz megfogalmazni. Fájt a könyörtelensége, de az esendőség és ragaszkodása - még ha túlzott mértékű volt is - könnyeket csalt a szemembe. Végső soron ő sem volt más, mint egy elveszett, kárhozatra ítélt, szenvedő lélek.
Catherine (az idősebbik) kissé kétszínű volt az én szememben, ám talán pont azért, mert jellembeli fogyatékosságai annyira hasonlítottak az én hibáimra, meg tudtam érteni a döntésit, és azt is ahogy lassan önmagát emésztette fel.
Edgar leginkább az apa szerepében vált kedvessé a szememben, pedig remek férj volt, olyan, amilyennek bárki örülne.
A fiatalabb generációból egyedül Linton nem nőtt a szívemhez, de csak azért, mert a többiekkel összehasonlítva gyengébb jellem volt, könnyebben megtört apja gyűlöletének súja alatt.
De az igazat megvallva, nem tudom azt mondani, hogy volt akár csak egy olyan szereplő is, akit kifejezetten utáltam volna; mindenki olyan emberi és esendő volt, hogy néha úgy éreztem kitépik a szívem könyörtelenségükkel, vagy szenvedésükkel.
A szereplői nem tökéletesek, sőt, távolabb nem is állhatnának a hibátlan jellemtől, de ez teszi őket igazán különlegessé, és hiába tudjuk, mi lesz a sorsuk, az oda vezető út az, ami igazán szívbemarkoló.
Kedvenc idézet: "Mi az, ami nem őt juttatja eszembe? Nem nézhetek erre a padlőra anélkül, hogy lába nyomát ne látnám rajta. Minden felhőben, minden fában az ő arcát látom, őt rejti az éjszaka, ő bukkan elém a nappal csalóka fényiben. Jelentéktelen férfi- és női arcok, a saját arcom, mind gúnyosan őrá emlékeztetnek. Az egész világ körülöttem azt bizonyítja szüntelen, hogy létezett, és én elvesztettem őt! Nos, Hareton az imént örök szerelmem kísértete volt számomra, dühös erőfeszítéseimé, melyekkel jogom kivívására törekedtem, megaláztatásomé, gőgömé, boldogságomé, félelmeimé..."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése