Meggie fél. Fél az újrakezdéstől, attól, hogy elvesztett mindent, s mégis vissza kell térnie az iskolába, ahol mindenki tudja, hogy megnyomorították. Már nincsenek barátai; legjobb barátnője, Leah rá se néz, mindezt azért mert miatta került börtönbe a bátyja.
Mégis a két tragikus sorsú fiatalnak szembe kell néznie a múlttal, önmagával, és tovább kell lépnie, hisz erről szól az élet.
Vélemény: Ez az a könyv, amitől nem azt kaptam, amire számítottam, és be kell vallanom ez az első olyan Elkeles regény ami igazán megfogott és nem csak kikapcsolt pár órára. Azt vártam, hogy kapok valami cukros, rózsaszín gely történetet a nagy szerelemről, de szerencsére nem ez történt. Szerelem volt benne (bár az elején vonakodtam, hogy minek ebbe a regénybe... Méghogy az áldozat újra beleszeret az elkövetőbe? Lehetetlen.), de lassan elfogadtam, sőt örültem neki. Ez a kapcsolat nem olyan szenvedélyes, mint a Fuentes testvérek szerelmei, de annál valóságosabb és szebb.
Caleb az elejétől fogva szimpatikus, valódi fiú, aki sokat feláldozott, de neki is van tűréshatára, mégis önfeláldozó.
Meggie-t először csak sajnáltam, és kicsit nyafogósnak éreztem, de jobban belegondolva az ő helyében a legtöbben még rosszabbul reagáltak volna. De ez az elején volt, és ahogy haladt a történet, úgy fejlődött a karaktere, és egy bizonyos jelenetnél komolyan büszke voltam rá.
Leaht nem szerettem, mert nem volt benne semmi bátorság, de ha jól meggondoljuk, nála gerinctelenebb alakok is vannak a világon.
Mrs Reynolds volt az abszolút kedvenc karakterem; a bölcs öreg hölgy, aki tanácsokat ad, irányít és mégsem kíváncsiskodik erőszakosan.
A szülők is érdekesek, ahogy minannyian másként reagáltak arra ami a gyerekeikkel történt. Ez az, amit eddig minden Elekes regénynél tapasztaltam: a család fontossága.
A vége megvett kilóra. Végre nem egy szivárványos cukormáztól csöpögő végkifejlet, hanem valami reálisabb, ahogy maguk a karaktererek is hitelesebbek.
A cím is találó, de nem fejteném ki miért. Aki elolvassa elég hamar rájön.
Nincsenek nagyon nagy, kitalálhatatlan események (egy pár apróságtól eltekintve), de a történetvezetés nagyszerű. Az elején kicsit zavart, hogy nagyrészt tőmondatokból áll a szöveg, de könnyen túltettem magam rajta, mert az összhatás az, ami igazán számít, és itt az nagyon rendben volt.
Kedvenc idézet: "Meg akartam ölel és puszilni a nőt, ezerszer is megköszönve neki. De nem hiszem hogy ő az az ölelgetős, puszilkodós típus lenne. És ha ezerszer megköszönöm neki, aneorizmát kap a sok értelmetlen fecsegéstől.
Mrs. Reynolds felállt, segítségül használva a botját. Mielőtt elfelejtettem volna, hozzátettem: - Sántítok.
Ahelyett, hogy kérdezősködött volna csak annyit mondott: - Ahogy én is. Ahogy a legtöbb barátom is, aki még él. Addig, míg nem panaszkodsz miatta, addig én
sem."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése