Rejtő Jenő: A fehér folt

Alapok: Van egy fehér folt az afrikai térképen, ami azt jelöli, hogy az a terület még nem tartozik semelyik európai gyarmatosító országhoz sem. Viszont Lungaország csak angol gyarmati-irányból közelíthető meg, és az angol érdekeltség van elsősorban jelen. Sir Halley külön engedéllyel bír ezen a területen, így csapatokat küldhat nyersanyagkutatásra.
Eközben Halley és a lánya közt folyamatosan "dúl a háború", mert az apa szerint egy húszonhároméves nőnek illene már férjhez mennie ahhoz a férfihoz, akit ő szánt neki. A felettébb makacs lány nem enged a szülői parancsnak, inkább elszökik a szegények közé. De mit kezdhet egy gazdag, soha nem nélkülöző lány a szegény-negyedben? Bajba keveredik, amiből egy rongyos csavargó húzza ki, és hirtelen azon kapja magát, hogy ez a csavargó az ő férje.
Vélemény: Minél több Rejtő-regényt olvasok annál biztosabb vagyok benne, hogy lassan a kedvenc íróim közt fogom számontartani. Hogy miért? A stílusáért, a humoráért, a szereplőiért, a történeteiért, egyszóval mindenért.
Liliant az író bedobta a mélyvízbe, de szerencsére a lány megtanult úszni, kis segítséggel. Megmutatta, hogy a körülmények olyan tulajdonságokat hozhatnak elő, amikről nem tudtuk, hogy bennünk vannak, vagy nem olyan formában ismertük őket.
Fred Marshall először szimpatikus volt, aztán nem kedveltem egy rövid időre, de testi-lelki felépülése után ismét megszerettem. Tetszett, ahogy viaskodik az érzéseivel, a bosszúvágyával, a testvérei iránti szeretete és a felesége által keltett érzések közt.
Bronson egy csuda figura, a legnagyobb humorforrása a könyvnek terjengős beszámolóival, és önmagának méltatásával.
A történet izgalmas, végig fenntartja az érdeklődést, és tényleg lehet aggódni a szereplők életéért.
Egyébként rövidke könyv (sajnos), gyorsan el lehet olvasni, és meg is éri.
Kedvenc idézet: "Pedig a hódítók tudják jól, hogy valamikor elkerülhetetlen lesz a pillanat, midőn a fegyver, az ész és a tekintély szuggesztiója dacára Európa szorító karja, amely fojtogatóan öleli át az Egyenlítőt, bénultan fog lehullani erről a féltekéről. Amit nem végezhetett el a hőség, a malária, a dús párák és a feje tetejére állt világ millió ellenséges életkörülménye, örök hűséges szövetségesei a bennszülötteknek, azt elvégzi majd az egyszerű lélektani átalakulás, amellyel a trópusi emberfajta egy napon tudatára ébred annak, hogy a fehér ember éppolyan mint ő, csak a bőre más színű..."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

Móra Ferenc: Rab ember fiai

Alapok: A török megszállás idejében járunk, Erdélyországban. Apafi Mihály fejedelemnek rossz álma volt, de a napja sem sikerült kellemesebben: Hajdár basa "arany szárnyú sólyommadarát" kéri a fejedelemtől. Útnak is ereszti Szitáry Kristóf urat, és két gyermekét; Ádámkát és Tamást, hogy vigyenek a basának egy sólymot, szárnyai alatt száz-száz arannyal. Útnak is indul a Szitáry család, ám út közben betérnek Piszliczár úrhoz, és a haszonleső görögnél töltik sz estét. Másnap Szitáry Kristóf egyedül megy el Hajdár basához, ám ott észreveszik, hogy a sólyom szárnyai alatt nem pénz, hanem rozsdás patkó csüng. A férfit tömlöcbe vetik, gyermekeit pedig megfosztják mindentől.
Tamás és Ádámka elhatározzák, hogy kiszabadítják édesapjukat, és ebben segítségükre van Pipitér, régi szolgájuk is, aki elvezeti a gyerekeket az Isten Szigetére.
Vélemény: Nem csalódtam nagyot, mert nem számítottam sokra. Ez az én egyéni nagy hibám, hogy nem szeretem a teljesen lapos, jellegtelen karaktereket. Felőlem lehet a történet unalmas, ha a karakterek jól kitaláltak, nem lehet olyan rossz. Ez se volt az, de egyik karakter se volt igazi számomra, talán csak Pipitér, akit az eszéért kedveltem meg úgy-ahogy.
De maga a könyv nem is igazán karakterközpontú, hanem az akkori bújdosó-világot akarja megmutatni az olvasónak, és ezt viszont jól csinálja.
Az Isten Szigetéről szóló leírások jók, bár az én ízlésemnek kicsit sok, és kevés egyszerre. Úgy értem, nem igazán tudta láttatni vele Móra a szigetet, tehát több képszerű elem nem ártott volna, viszont volt pár részlet, ami már tényleg sok volt nekem.
Egyébként a történet fővonala kiszámítható, de a Sárvárról szóló rész tényleg meglepett, az tetszett is.
A nyelvezete különös, kicsit régiesek a megszólítások, de minden világos és érthető volt.

Kedvenc idézet: "A láp téli álma mély és hosszú. Későn alszik el, de nehezen is ébred. Odakint már tavaszi ruhába öltözködnek a cseresznyefák, mikor a láp még csak a pilláit nyitogatja: a nádkórókon a száraz leveleket kiszorítják helyükből az elevenzöld, friss hajtások.

Hanem mikor aztán kimegy az álom a szeméből, egyszerre minden íze megelevenedik a tömérdek testű óriásnak, a lápnak. Forrnak, zubognak a vizek, sejtelmes hangokkal telik meg a levegő, csudálatos színeket lát a szem égen-földön: a láp lelke elárad mindenen."
Összességében:
Alapötlet: 5/5 (Szép gondolat bemutatni a régi, letűnt magyar-erdélyi kort)
Kivitelezés: 5/3 (Vékonysága ellenére több napba telt, míg elolvastam, mert untam, de lehet, hogy csak rosszkor talált rám)
Szereplők: 5/2 (Nem ezen volt a hangsúly)

Agatha Christie: A fogorvos széke

Alapok: Még a legnagyobb emberek is tehetetlenek, sebezhetőek a fogorvos székében, és egyszer mindenkinek oda kell ülnie.
Hercule Poirotnak fáj a foga, ezért elmegy Dr. Morley rendelésére. Ám még aznap délután, a fogorvost holtan találják. Minen jel arra mutat, hogy a férfi öngyilkos lett, de mégis mi oka lehett volna rá? Másnap az egyik kezeltje szintén meghal, az érzéstelenítő túladagolástól, amit a fogorvos adott be neki. Így már értelmét nyeri Japp felögyelő számára az eset, ám Poirot nem elégedett. Szerinte Dr. Morleyt megölték, méghozzá ugyan azok a személyek, akik Mr. Amberiotist is eltették láb alól, és talán egy másik páciens eltűnését is nekik köszönhetik.
Vélemény: Be kell vallanom, még egyszer se sikerült gyorsabban kibogoznom a szálakat, mint a krimi nagyasszonya által alkotott szereplőnek. Pedig olvastam már jópár könyvet Agatha Christietől.
A stílusát mindig is szerettem, és azt a csaros gondolkodást, és különös humort, amit minden művében megcsillogtat egyszerűen csodálom.
Poirot olyan, mint mindig, bár kissé öregszik már a köpcös kis belga zseni, de ettől még ugyanolyan nagy koponya, mint edig. És ugyanolyan.. nos öntelt is, de ő ettől lesz ilyen mulatságos.
A többi szereplő is nagyon hiteles, de inkább nem részletezném őket, mert valószínűleg azzal könyen elárulnám a gyilkost (akire egy percig se gyanakodtam).
Kedvenc idézet: "De figyelmeztetem: rám szüksége van a világnak. Nem egyszerűen csak a bőrömet akarom menteni. Szüksége van rám az országnak. És tudja, miért? Mert én becsületes ember vagyok, és a józan ész vezérel. Én sosem a magam malmára hajtottam a vizet."
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5
Szereplők: 5/5

B. M. Grapes - Jóslatok hálójában

Alapok: Hot Hill egy nyugodt, unalmas kisváros, amit mindössze hatszáz fő lakik. Ada is csak két éve költözött ide a családjával, és a lányt csak az a tudat vígasztalja, hogy Daniel New Yorkban maradt.
Végzős évének első napján azonban olyasmi történik a kisvárosi  középiskolában: valaki megjósolja a jövőt! Innentől nincs megállás, Ada és két barátnője, Julie és Jess teljes erővel vetik bele magukat a nyomozásba. Idő közben felbukkan Ada régi ellensége is, hogy felzaklassa a kedélyeket.
De ki lehet a titokzatos jós? És ki JJ, akinek a monogrammja minden nap felbukkan a lista központi, harmadik helyén? És Ada vajon helyre tudja hozni a kapcsolatát a mostanra vonzóvá vált Daniellel?
Vélemény: Szerettem volna szeretni. De tényleg. Az alapjával nincs gond, jó ötlet volt az írótól ez a "Fekete özvegy" és jós szál, de nagyjából itt ki is merül a könyv pozitívuma.
Ada elméletileg logikus, okos lány, aki gyorsan rájön a feladatok nyitjára, és megoldja a Gordiuszi csomókat is. Az a baj, hogy csak elméletileg, mert gyakorlatban nagyon jól látszik, hogy valami nincs rendben vele. Mikor a legjobb barátnője súlyos balesetet szenved, akkor ő azon sopánkodik, hogy Daniel elhagyta. És olyan sokszor dugják az orra alá a tényeket, de akkor se veszi tudomásul, mert az ugye nem lenne logikus.
Daniel hasonló képpen egy marionett bábú; mert - sajnos, vagy nem sajnos - a földön nincs olyan tizennyolc éves fiú, mint ő, maximum a mozivásznon. Tökéletes úriember, aki évek óta (úgy, hogy két évig nem is látta, vagy beszélt vele) bele van zúgva egy lányba, aki - szépen kifejezve - nem mutat érdeklődést iránta, csak miután meglátja az új, vonzó külsejét. Na, kérem szépen, ilyen pasi a világon nincs.
Mrs. Bennett (akinek a nevéről mindig Lizi jutott eszembe a Büszkeség és balítéletből) volt ez egyetlen, viszonylag kedvelhető szereplő, de talán ő is csak azért, mert matektanárnő, én meg jó viszonyt ápolok a matekkal. Komolyra fordítva: ő se az igazi, inkább csak valami kétdimenziós alak, de neki volt egyedül esélye kijutni a síkból.
Jess, Julie, Edna és a többi karakter bár első ránézésre szimpatikus (értsd: akár lehetne belőle valami), de pár oldal után látszik, hogy ők is csak bábúk, akik rugdossák előre a történetet, mert az magától nem megy.
A szülők meg szinte jelentéktelenek voltak. Innen üzenem az írónak, vagy írónőnek (bár gyanítom nő az illető), hogy nem elég leírni azt, hogy "szeretem a szüleimet, és ők aggódnak értem", hanem érzékeltetni is kell valahogy. Meg persze kicsit több szerep se ártott volna nekik, mert sok minden kiderül a szülő-gyerek kapcsolatból.
A regény vontatott volt, és amikor már épp kezdett tetszeni, mert kezdett kivilágosodni minden, és felpörögtek az események (még Ada nyafogása se zavart), elbagatelizálták a dolgot. A nagy csatajelenet olyan volt, mint a Bűbájos boszorkák egy része. *Spolier* Még a tanárnő halála se rázott meg igazán, pedig a "kedvenc" karakterem volt. *Spoiler vége*
Ami még nem tetszett, az a fogalmazás. Nem így beszélnek és gondolkodnak a kamaszok, és elképzelhetetlennek tartom, hogy egy fiú az iskolában, mindenki füle hallatára azt hangoztassa, hogy "a mi szerelmünk örök", úgy, hogy a dolgot komolyan is gondolja. Ilyet nem tesz senki, mert ilyet csak nagyon naiv, vagy nagyon furcsa humorú személyek mondanának.
És egy apróság a végére: minek egy hatszáz fős városba négy emeletes gimnázium. Ha úgy számolunk, hogy minden család három főből áll (anya-apa-gyerek), akkor az kétszáz utódot jelentene, amelyből csak max. fele lehet középiskolás, ami száz diákot jelent. Nem tudom, Amerikában hogy van ez, de itt ennyi diáknak azt mondják, hogy járjon máshova gimnáziumba, vagy max egy egy-két elmeletes épületet biztosítanak nekik. De ez végső soron lényegtelen.
Kedvenc idézet: "- Miért most, ha eddig nem? - hangja lágy volt és simogató. Nagyot nyeltem.
- Hát... akkor nem vettelek észre... nem, nem... nem tartottalak férfinak. Csak a barátom voltál.
- Miért? Mert alacsonyabb voltam nálad két centivel? Mert nyeszlett voltam?
Erre nem tudtam mit mondani.
- Csak az számít, Ada, hogy jól nézek ki? - folytatta. - Vagy, hogy mások jóképűnek tartanak?"
Összességében:
Alapötlet: 5/4 (Lássuk be, az alapja elég fantáziadús.)
Kivitelezés: 5/2
Szereplők: 5/1 (Ez a rész az egész könyv leggyengébb pontja.)

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Alapok: Veronika meg akar halni, vagyis önkezével akar végetvetni az életének. Halálnemként az altató-túladagolást választja, mert ezzel okozna legkevesebb szenvedést a szüleinek. Hogy miért szeretne öngyilkos lenni? Ez bonyolult, vagy egyszerű, kinek hogy tetszik; a lényeg, hogy unja a hétköznapi életet, a szabályokat, amiket mindig betartott, és úgy érzi, már mindent megtett, amit az életben tenni lehet, nem maradt más hátra, mint a halál.
Terve mégsem sikerül, egy kórházban, pontosabban egy bolondokházában találja magát, ahol megtudja, hogy szívbeteg lett az öngyilkossági kísérlet miatt, és már csak egy hete van hátra az életből. Veronika kénytelen az utolsó napjait őrültek közt tölteni, de vagyon ki a bolond igazából? Aki a nyáj után megy, vagy aki a saját világában él?
Vélemény: Kemény dió. Az elején azt gondoltam, hogy végig se olvasom, de aztán belelendültem, és kezdett megtetszeni, majd ismét nem kedveltem, ám a végére megint egészen tetszett.
Veronika volt az abszolút semleges karakter, semmi érzelmet nem váltott ki belőlem, pedig elméletileg ő volt a főszereplő. Egyébként az én ízlésemnek túl átlag-tökéletes nő, akinek igazából csak akaratereje nincs, és hisztizni tud (bár ez utóbbi viszonylag érthető).
Mari volt az egyik legjobb szereplő, az ő háttere és betegsége fogott meg legjobban. Egy nő, aki hatvanöt évesen kezdi újra az életét, minden esetre tiszteletre méltó, ahogy a cél is, amit maga elé tűzött.
Eduard története is érdekes, a szülői szeretet és a meg nem értés keveredése. Egy jó szülő mindenképpen jót akar a gyerekének - még akkor is, ha a gyerek nem akarja. Persze ez első sorban azért van, mert manapság jó, ha van egy szépen kitaposott ösvény előttünk, és az se árt, ha viszonylag jól keresünk, de vannak dolgok, amiket nem szabad erőltetni. Ha valaki művész akar lenni, néha hagyni kell, hogy a saját kárán tanuljon, vagy sikerrel járjon.
Zedka is érdekes nő, de őt nem sikerült igazán megértenem. Az első szerelmét hajkurászta, és ezért lett depressziós, de ennyi év távlatából már be kellett volna látnia, hogy a férfi csak kihasználta, hogy annak már vége - főképp úgy, hogy volt egy szerető férje is az oldalán.
A könyv sokat foglalkozik az őrültség fogalmával, hogy vajon mit is jelent "bolondnak" lenni, és hogy mennyi minden csupán viszonyítás kérdése. És az orgazmus örömeinek kérdésköre is felmerül (ez egyébként az egyik legrosszabban megírt rész, de persze nem E L James szint.), valamint a szeretet és szerelem szerepe, a változatosság igénye is nagyobb szerephez jut.
Voltak erőltetések (de még mennyi!), és szerintem az Istenkeresést is feleslegesen hozta be Coelho, de mindent össze vetve jobbat kaptam, mint vártam, ám így se "szerettem bele".
Kedvenc idézet: "Ekkor megjelent a vásznon egy salvadori egyenruhás férfi, aki különösebb beleélés nélkül mentegetőzött az igazságtalanság miatt – és Mari hirtelen rosszul lett.
Először megpróbálta bebeszélni magának, hogy semmiség az egész, biztosan csak a mozi fülledt levegője miatt van. Ha nem múlik el, kimegy a folyosóra levegőzni.
De a szíve egyre gyorsabban vert, és elöntötte a hideg verejték.
Nagyon megijedt, de próbált a filmre koncentrálni, hátha elvonja a figyelmét. Hiába: nem tudta követni a vásznon a történéseket. Csak peregtek a filmkockák és a feliratok, miközben Mari gondolatai egészen máshol jártak. Minden olyan távolinak tűnt, mintha olyan világba csöppent volna, ahol még sosem járt." (Mari első pánikrohama. Hogy miért ezt választottam? Mert valószínűleg többen éltek már át ilyet, mint azt bárki gondolná, és, mint már mondtam, ez a betegség állt hozzám legközelebb)
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/3
Szereplők: 5/4

Kosztolányi Dezső: Édes Anna

Kevesen szeretik a kötelező olvasmányokat, talán éppen azért, mert "kötelező". Az ilyeneket nehéz nem zsigerből megvetni, így már az is kész csoda lehetne, hogy a könyv végére érve megkedveletem a történetet.
Hogy miről szól? Egy lányról, egy egyszerű tizenkilenc esztendős cselédlányról, aki szinte tükéletes - gép, vagy talán egy jól idomított állat, mert a regény végére nem igazán marad ember.
Minden Vizynével kezdődött, és a mániákus "tökéletes-cseléd" kutatásával, akit miután meglelt nem akart ereszteni. Nem bánt vele szeretettel, vagy kedvességgel, de ragaszkodott hozzá, mert szüksége volt rá. Kellett neki valaki, aki megbízható, és viszonylag tűrhető társaság, és ezt meg is kapta Édes Annától.
A cselédlány már akkor érezte, hogy valami "rossz" van Vizyék házában, amikor betette oda a lábát. Ez a rossz nem egy megfogható dolog volt, lehetett benne, a méltóságos úrban és asszonyban, vagy éppen Jancsiban. És az az igazság, hogy mindenkiben benne volt ez a különös "gonosz". A gazdái nem emberként kezelték, hanem "cselédként", mintha az olyan nem ember lenne. Önmagában ez is elég ok lenne egy gyilkossághoz, de haladjunk szépen sorban.
Kik a bünösök? Mindenki vétkes, még a legkisebb mellékszereplő is.
Vizyné megkeseredett hisztérika, aki beleőrült a lánya halálába. Érdeklődése kimerül a háztályi teendőkben, nem kedvel igazán semmit és senkit. Ő volt az egyik, aki igazán tárgyiasította Annát.
Vizy egy hűtlen férj, akit csak látszólag érdekel a felesége, vagy igazából bármi, ami a hivatalon kívül zajlik.
Jancsi volt a másik olyan személy, aki a legrosszabb hatással volt Annára. Igaz, ő csak szórakozni akart egy lánnyal, akit futólag egész vonzónak talált, de felelőtlen volt, és nem gondolt a következményekre (pl. terhesség, lelki sebek). Kegyetlenül hajította félre a lányt az első adandó alkalommal, és a végén ez adta az utolsó lökést.
Moviszter doktor a történet egyetlen tisztán gondolkodó alakja. Látja, hogy bánnak a cseléddel, és egyszer meg is jegyzi, hogy ők se mások, mint a gazdáik, de igazából csak egyszer, a tárgyaláson emeli fel a szavát a lány mellett.
És persze ott van Édes Anna, aki ténylegesen, fizikailag követett el gyilkosságot. A kérdés az, hogy jogos volt-e. Vajon jogos-e megölni valakit, aki előzőleg megölt minket, vagyis a lelkünket. Keresztényi szempontból valószínűleg nem, de ha azt nézzük hogyan veszített Anna napról napra az emberségéből, hogy szakított ki belőle mindenki egy darabot, azt csodálom, hogy csak a gazdáival végzett, és nem mindenkivel a környezetében.
Ami még tetszett az az egész művön végigfutó pár éves történelem, és belpolitika. A történet egy nagyon kényes korban játszódik, mégis az események közt megbújva, folyamatosan látjuk, ahogy a Vörösök megbuknak, a románok bevonulnak, és a Fehér Terror kezdetét veszi.
Egyébként a mű végén maga Kosztolányi is megjelenik egy képsor erejéig, a családja körében. Érdekes, az amit a szereplői szájába adott, egyfajta önkritika és ironikus humorizálás egyben, ami furcsa mód nem üt el a történet hangulatától, remek befejezése a műnek.
Szerintem, mindent összevetve a regény: