Richelle Mead: Napfény
A történet Lissa (Vámpírakadémia) szüleiről szól, pontosabban az ő megismerkedésükről és fiatalkorukról.
Az apja, Eric Dragomir nem nőtt éppen a szívemhez, mert rátari és büszke fiú volt, az a típus, aki bármit megkaphat, és akinek mindenki imponálni akar. Mégis valahogy kitűnt a tömegből, és nem csak pénzének és rangjának köszönhetően, hanem a gondolatai miatt.
Lissa viszont sokkal inkább az anyjára, Rheara ütött. Ő is csendes, visszahúzódóbb, elmélkedőbb lány volt, ráadásul csak félig nemesi vér (anyja ágán Ozera). Tetszett, ahogy az emberekkel bánt.
A novella vége viszont nem annyira tetszett, hasontított a Dermesztő ölelés befejező oldalaira, és mindig morbidnak tartottam, hogyha az ember egy barát halála után rögtön visszatér a szerelmi ügyekhez. Igaz, itt ez a barát nem teljesen nevezhető valódi barátnak, de eleinte szimpatikus volt, és Reah is kedvelte.
Alyson Noël: Kelts Életre
Ajjaj, de nem jó volt ez. Olyan az egész, mint egy nagyon bugyuta kis valami, olyan szereplőkkel, hogy az ember kiszalad a világból a vakságuk és hülyeségük miatt.
Danika (igen, ez itt NŐI név) iszonyú hülye. Olyan könnyen hisz mindenkinek, semmiben sem kételkedik, és nem tűnnek fel neki nagyon is gyanús dolgok. Ha öten kéne lenniük, akkor a többiek biztos, hogy csak eltévedtek. Ha a pasas, aki elvisz minket a gótikus kastélyba, és azt mondja, hogy "meghozta a lányt", akkor bizonyára félreértette a dolgot a pasas akcentusa miatt, és még sorolhatnám. Ami még idegesített benne, hogy állandóan nyafog, hogy az apja, mióta újranősült már nem is szereti őt, meg a pasija összefeküdt a legjobb barátnőjével kb. fél éve.
Bram olyan semleges karakter, aki a hős megmentőt játsza, és elhozza Dani számára az örök boldogságot és szerelmet (na meg a szivárványt köpő egyszarvúkat).
A történet lapos, kiszámítható és idegesítő, nem hiszem, hogy bárki komolyan tudná venni, ha nem tízéves, és állandóan a szőke hercegre vár, aki természetesen azonnal beleszeret, és együtt nyargalnak a naplementébe, miután megszabadította zsarnok szüleitől, akik olyan szörnyűséget tettek vele, hogy rossz színű táskát vettek neki.
Egyetlen pozitív pontja a kastély hangulata (amit bár nem jelenít meg igazán az írónő, én mégis értékelem), ezért kap 2 pontot az ötből.
Kristin Cast: Idefent
Ha olvasott már bárki is művészinek szánt, de valójában össze-vissza hányt sorokat, amik úgy tűnnek, mintha egy meditáló szamár írta volna őket, akkor az megértheti mit éreztem a novella olvasása közben. Ami viszont meglepett, hogy még így sem volt olvashatatlan, vagy érthetetlen.
Rheena (később Aurora) amolyan ösztönlény, aki nem igazán használja a józan eszét, talán azért, mert az nincs neki. Vágyódik a földfelszín fölé, a fényre, olyan helyre, ahol talán nem vetik meg annyira.
Sol egy gyilkos (talán vámpír, a szemfogai alapján), aki nem érezhet annélkül, hogy ölne, ám amikor találkozik az odalenti lánnyal úgy véli képes lenne érezni.
A történet rövid, a végén a brutális gyilkosságokat nem részletezi az írónő (nem feltétlenül baj), de a szereplők egyetlen érzését se éreztem át. Csak papírra vetett üres szavak voltak (ráadásul nevetséges módon megírva).
Kelley Armstrong: Vérmacska
A kötet legpörgősebb és - szerintem - legjobb novellája ez. Igazából ezért is olvastam el az egész novellagyűjteményt.
Katjana tizanhatéves és már hat hónapja halott. Pontosabban vámpír, mióta lelőtte az Edison csoport egy tagja. Ötéves kora óta neveli Marguerite, az őrzője, aki megmentette őt a génmódosító-szervezettől. Kat egyébként viszonylag bátor és értelmes, örül, hogy találkozhat még olyanokkal mint ő.
Neil első pillantásra cingár könyvmolynak tűnik, de egy idő után feltűnik, mennyire nem az, és mennyire útálja, ha annak tartják.
Chad egy beképzelt hülye első, második és harmadik ránézésre is. Olyasvalaki, aki lehet akármilyen jóképű, az ember nem tuja kedvelni.
Kelley Armstrong hozta a szokott formáját ennél a kis novellánál is: az események folyanatosan pörögnek, a szereplők nem nem állnak meg nagy szerelmi vallomásokat tenni, vagy sopánkodni, hanem mentik a bőrüket.
Francesca Lia Block: Lilith
Ennek a novellának az az egyetlen pozítívuma, hogy rövid.
Adva van nekünk Paul Michael, aki büdös, antiszociális, valószínűleg túlsúlyos és egy maga által teremtett világban él, amiből csak egy barátnő hiányzik, aki megértené őt.
Lilithről se tudunk meg sokat, csak azt, hogy nem egészen ember, vért szív és sok halál szárad a lelkén (már ha van neki olyan).
Végső soron ez nem túl sok mindenről szól, elég keveset tudunk meg a szereplőkről és a történésekről, így nehéz megkedvelni valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése