Alapok: Lady Maccon egy éjjel arra ébred, hogy drága farkasember férje ordít valakivel, és beletelik némi időbe, míg Alexia rájön: kivételesen nem miatta dühös a Woolsey falka vezetője. Lord Maccon dühének oka egy járványszerű esemény, ami London egy területén jelentkezett: a természetfeletti lények tömegesen váltak ismét halandóvá. A járvány oka ismeretlen, de kísértetiesen hasonlít az Istenölő Ragályra, ami az ókori Egyiptomban sorra tette a természetfelettieket végleg halandóvá.
Lord Maccon eközben Északra indul, hogy kapcsolatba léphessen régi falkájával, amely most vesztette el alfáját, és a gróf távozását követően a járvány is Skócia felé kezd haladni. Alexia úgy dönt értesítenie kell férjét a fejleményekről, így léghajóra száll egy vegyes társasággal a kíséretében; vele tart húga, Felicity, szobalánya, Angelique, a francia, férfi ruhát viselő feltalálónő, Madam Lefoux és a Woolsy falka főtalpasa, Tunstell, aki gyengéd érzelmeket táplál Ms Hisselpenny iránt, aki szintén barátnőjével utazik.
Alexia mindent elkövet, hogy rájöjjön, mi áll a járvány hátterében, és ki próbálta őt kétszer is megölni a repülőút alatt.
Vélemény: Lenyűgözött. Általában szeretem az erős női karaktereket, és itt, mintha Alexia még határozottabb és még lélektelenebb lett volna, mint azelőtt. De az is lehet, hogy a története jobban megfogott.
Alexia, mint már mondtam, rendkívül erős, humoros jellem, aki most ténylegesen nem csak belecsöppen a rejtély megoldásába, hanem ő maga oldja meg az ügyet. Értetlensége a Madam érdeklődésének milyensége felől pedig rendkívül szórakoztató.
Conall amilyen kevés szerephez jutott ebben a kötetben, annál emlékezetesebbek voltak a jelenetei, és a végén megértettem a reakcióját, még akkor is, ha mi olvasók tudjuk, hogy nem volt igaza.
Madam Lefoux egy nagyon szórakoztató, nagyon francia és nagyon gödröcskés nő, és ha eddig nem fejeztem volna ki elég világosan: a nőket részesíti előnyben. Sok vicces szituáció adódik közte és Alexia közt a kötet során, mikor a Madam flörtölési szándékait szegény grófné nem érti.
A Kingair-falka tagjai, elsősorban az alfanősténye szintén megvett magának. Minden pillanatuk egy kincs.
A történet maga szerintem szórakoztatóbb volt, mint az első kötet, talán a szereplők miatt, talán a járvány miatt. Mindenesetre nagyon élveztem, és még mindig nem vagyok benne biztos, ki próbálta megölni Lady Maccont, de örülök, hogy nem járt sikerrel.
A humora olyan, mint volt: kicsit angol, nagyon bolond és az ízlésemnek pont megfelelően nem túl édes, nem túl savanyú. Nem csak a már igen sokat emlegetett helyzetkomikumra épül, hanem erős jellemkomikum és szarkazmus jellemzi. Carrigert nagyszerű humorral áldotta meg a sors.
És ami a végét illeti: nagyon tetszett, annak ellenére, hogy miután letettem a könyvet percekig sokkos állapotban ültem, és abban reménykedtem, hogy ugye nem így ért véget. Ezek után nem is kérdés, hogy várom-e már a következő kötetet.
Kedvenc idézet: "– Conall – bökte ki – kérlek, ne vedd ezt rossz néven, de talán ez volt a leggusztustalanabb dolog, amit életemben láttam.
– Embergyerek születésének még nem voltál tanúja?
– Nem, persze, hogy nem. Ne légy közönséges!
– Hát, akkor talán jobb lenne, ha kicsit még várnál az ítélkezéssel"
Összességében:
Alapötlet: 5/5
Kivitelezés: 5/5 (lehet, hogy velem van a baj, de ez jobban tetszett, mint az előző kötet)
Szereplők: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése